Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.04.29. 13:13

Bővíteni kell a bölcsődéket Nyíregyházán

<p>Nyíregyháza - Az épületek még megvannak, s átszervezésekkel ismét kialakíthatók a férőhelyek.</p>

Kérdések sokaságával indította Nagy László, Nyíregyháza alpolgármestere a tegnapi sajtótájékoztatóját, amelyen több téma is érintette az előző napon megtartott önkormányzati közgyűlést. Nagy László döbbenetesnek tartotta, hogy az Oros leválását előkészítő bizottság egyik tagja, Szuhóczky Gábor úgy nyilatkozott az ötletüknek leszavazása után, hogy nem hajlandó együttműködni az önkormányzattal.

Lemond-e Szuhóczky Gábor a külső bizottsági tagságáról? Hogyan képzeli bizottsági munkáját, ha nem akar a várossal együtt dolgozni? Akarja-e, tudja-e folytatni Oros önkormányzati képviselője, dr. Tirpák György úgy a munkáját a testületben, hogy ő is Oros leválása mellett volt, de az eskü szövegében egykoron azt mondta, hogy legjobb tudása szerint Nyíregyháza javát szolgálja? – tette fel a kérdéseket Nagy László.

A továbbiakban az Agóra programról szólt. Mint elmondta, az is felvetődött, hogy lebontják a művelődési központot, azonban az országos építész szakemberek azt mondták, az épület olyan értéket képvisel, hogy meg kell őrizni. A művelődési központ átépítése, kibővítése, korszerűsítése után Nyíregyháza egy olyan épülettel lesz gazdagabb, amely egyaránt kielégít közművelődési, kulturális, közösségi igényeket. Ha elkészül, felszabadul a Kölyökvár, a borbányai és a jósavárosi művelődési ház, a Pál Gyula terem és a Városi Galéria. A két helyi művelődési ház megmaradna a lakosságnak, civil szervezetek működtetnék. A többi épület sorsa még kérdéses, de vannak már ötletek hasznosításukra.

Jeszenszki András önkormányzati képviselő három pályázatról szólt részletesebben. kettő szociális, gyermekvédelmi jellegű, a harmadik pedig útfejlesztési pályázat. A rendszerváltás utáni években alaposan lecsökkentek a bölcsődei férőhelyek számai, azonban napjainkban újra megnövekedett az igény. Az épületek még megvannak, s átszervezésekkel ismét kialakíthatók a férőhelyek. Ennek érdekében pályázik a regionális fejlesztési tanácshoz a nyíregyházi önkormányzat. A Sarkanytú utcai bölcsődéből elköltözne a mentálhigiénés központ a Városmajor utcai Bessenyei György Kollégium épületébe, s a központ helyét újra az apróságok foglalnák el. A kollégiumi épület átalakítása érdekében pályázik 100 millió forintra az önkormányzat, míg a saját erő 82 millió forint lesz. A Tőke utcai Katica bölcsődét is 20 férőhellyel szeretnék bővíteni. Az ott működő idősek klubja átkerülne a Városmajori Művelődési Házba. A bölcsőde felújítása, korszerűsítése, egy modern játszópark kialakítása 60 millió forintba kerülne. Az önkormányzat 6 millió forintot tenne saját erőként a pályázati 54 millió forinthoz.
A harmadik pályázat útfelújításokkal kapcsolatos. A költségek 50 százaléka pályázható, a hiányzó részt a város teszi mellé. Ezzel a konstrukcióval szeretnének hat utat felújítani Sóstóhegyen, hatot az Ady Endre utca térségében, négyet Borbányán, s négyet a Búza tér környékén.

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!