Ész nélkül

Szegény, lassan kezd beleőrülni. Hetek óta mást sem tesz, mint paksamétányi dokumentumot tölt ki és fel, hogy másnap már újabbat kapjon, és kezdje elölről, papír papírt szül a jelek szerint. Vaskos kötetnyi szabályozást tanul, mikor, mit tehet, hova nem mehet – illetve ez így nem pontos: alapvetően nem mehet sehova, csak a kevés és szigorú feltételekhez kötött kivételeket kell megtanulnia.

A kollégámról van szó, aki Tokióba készül tudósítani az olimpiáról. Arról az olimpiáról, amelyről éppen a napokban tudtuk meg, hogy még a helybeliek sem mehetnek be a versenyekre, így azok üres lelátók előtt, nézők nélkül zajlanak majd.

Nem túlzás azt állítani, hogy abszurd körülmények várják a sportolókat és az újságírókat is, és bármennyire durván hangzik, olybá tűnik, mintha a rendezőknek elment volna az eszük.

Mondok egy példát. A magyar férfi-kosárlabda­válogatott ezekben a napokban Okinawa szigetén szerepel egy tornán. Már az odajutás is felért egy rémálommal, de amikor a helyszínen az első meccs előtt közölték a küldöttséggel, hogy bár a két himnusz felcsendül majd, azokat tilos énekelni, mert a játékosok beledalolnák a levegőbe a vírust, senki sem tudta, hogy sírjon vagy a hasát fogva röhögjön. Némán meghallgatták a himnuszokat, majd a pályán a két csapat kosarasai egymás nyakában lihegve tették a dolgukat.

A japánok minden külföldit ellenségnek tekintenek, és cseppet sem érdekli őket, hogy ki van beoltva a koronavírus ellen, ki nincs, mindenkit óriási veszélyforrásnak tekintenek. Olyannyira, hogy közzétették: ha egy japán ember meglát az utcán egy külföldit, azt nyugodtan fotózza le, töltse fel a képet egy erre a célra megadott közösségi oldalra, hogy aztán a hatóság megvizsgálja, vajon az a külföldi ember jogosan tartózkodott-e az utcán. Mivel az országban alacsony a beoltottság mértéke, a már védett idegenek előnybe kerülnének a nem védett japánokkal szemben, ez pedig szerintük megengedhetetlen, ezért úgy döntöttek, mindenkit leprásként kezelnek.

Két hét sincs már a megnyitóig, így a világnak le kell nyelnie a békát, ha olimpiát akar. Az ok természetesen a pénz: a lemondással Japánnak csillagászati kártérítést kellene fizetnie, ha a NOB fújná le a játékokat, elesne a televíziós társaságoktól és a szponzoroktól befolyó tetemes összegektől, és persze ott vannak a sportolók ezrei, akiknek évek munkája menne kukába, és nyilván az ő egzisztenciájuk is megrendülhetne.

Amikor a japánok megkapták a rendezést, azt ígérték, különleges olimpiát rendeznek. Betartották.