Eszköz, nem cél

Magas labdát dobott (rúgott) az MTK utánpótláskorú labdarúgóinak egyik edzője. „Tévedésben vagyunk, ha azt hisszük, hogy a játékos van értünk, edzőkért. Mi, edzők vagyunk a játékosért. Érezzük magunkat megtisztelve, hogy ezzel a sporttal foglalkozhatunk. Az utánpótlás játékosnak nem az a dolga, hogy sikeressé tegye az edzőt, hanem az edző dolga, hogy sikeres karriert adjon a játékosa kezébe.”

Schrenck Rajmund további gondolatai is nagy népszerűségnek örvendenek. Lehet, hogy évek-évtizedek múlva – még jobban – megsüvegelik majd a közösségi médiában felkapott magvas mondatokért, azonban jelenleg még azok száma lehet több, akik nem azonosulnak a fenti okfejtéssel, amelynek fókuszában ez áll: butaság csak az eredményre hagyatkozni!

Mielőtt azonban úgy tűnne, ezúttal a trénerekről kerül le a keresztvíz, gyorsan érdemes rögzíteni: ettől mélyebben gyökerezik a probléma. Amikor a meccsről hazatérő gyereket azzal fogadja a szülő, mit játszottatok, rúgtál-e gólt, ha igen, mennyit, akkor érzékelhető, hogy összetettebb a kérdés, mintsem annak elkönyvelése, győzelem, vereség vagy döntetlen a hétvége termése, és hol áll a tabellán a csapat.

Amennyiben kicsit távolabb tekintünk a főváros (vagy nagyváros) környezetéből, más megvilágításba kerül, mi is az edző szerepe, legyen szó edzésről, nevelésről, mérkőzésről. Közel sem a tréneri énközpontúság válik hangsúlyossá, hanem annak megteremtése, hogy egyáltalán legyen olyan létszámú játékoskeret, amellyel érdemben lehet foglalkozni. Történik mindez akkor, amikor soha nem látott körülmények biztosítottak a sportágba csábításhoz és a szakmai munkához.

Bizonyosan sok szakember szeretne sikeres karriert adni játékosának, ha a gyerek (és vele szoros együttműködésben a szülő) is úgy állna a futballhoz, hogy azt valóban elkötelezetten akarja.

Ettől persze még igaz, hogy miért legyen türelmes az a 13, 14, 15 éves fiatal, aki bajnoki mérkőzésen nem lép pályára (vagy csak percekre), hiszen ő azért készül, hogy a meccsen játszhasson. Ahogy Schrenck írja: „A mérkőzés eszköz, nem cél. Csak egy felmérő, éppen ezért minden játékosnak játszani kell, hiszen joga van tudni, hogy hol tart.”

Hát itt járunk. Minden tiszteletem az elhivatott szakembereknek, különösen azoknak, akik azt is szem előtt tartják, mint az a megboldogult tanár-tréner, aki hitvallása hagyatékaként ezt mondta: „A legfontosabb, hogy az edző ne ártson!”