Sport

2018.11.09. 14:57

Loki: nyerni kell Diósgyőrben!

Debrecen - A Loki támadója, Könyves Norbert szerint úgy ér valamit a Kövesden szerzett egy pont, ha Miskolcon győznek.

Debrecen - A Loki támadója, Könyves Norbert szerint úgy ér valamit a Kövesden szerzett egy pont, ha Miskolcon győznek.

A jövő heti válogatott mérkőzések előtti utolsó körre kerül sor a hétvégén az OTP Bank Ligában, a DVSC a 14. fordulóban a Diósgyőr vendége lesz szombaton 14 óra 30 perctől. A debreceniek jó formában vannak, a legutóbbi öt bajnokijukon veretlenek maradtak, három győzelem mellett kétszer ikszeltek.

A DVTK nem áll ilyen jól, a borsodiak az utolsó előtti helyen tanyáznak, 13 mérkőzésükből mindössze egyet tudtak megnyerni, és kilencszer vesztesen hagyták el a játékteret.

Megvan a góllövő cipő?

A Loki legutóbbi két NB I-es összecsapásán egyaránt betalált a 29 éves támadó, Könyves Norbert, aki úgy tűnik, kisebb szünet után újra megtalálta góllövő cipőjét.

– Örültem, hogy a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd ellen is gólt szereztem, de úgy érzem, a játékom még mindig nem az igazi, nem vagyok magammal elégedett – nyilatkozta a piros-fehérek labdarúgója. – Remélem azonban, hogy a góllövés folytatódik a további fordulókban is! – mondta Könyves, akivel kitértünk az egy héttel ezelőtti, utolsó pillanatban döntetlenre mentett mezőkövesdi összecsapásra (2–2) is.

– Az első félidőben volt lehetőségünk még legalább egy szerezni a vezető találatunk után, akkor el is dönthettük volna a meccset. Utána szabadrúgásból egyenlített az ellenfél, a második félidőben pedig érthetetlen módon visszafogottabb teljesítményt nyújtottunk. A Zsóry meg is fordította az állást, nekünk pedig kaparni kellett az egyenlítésért, bár a legvégén még voltak helyzeteink, akár nyerhettünk is volna. Annak az egy pontnak akkor lesz igazi értéke, ha szombaton Diósgyőrből hárommal távozunk – mondta a csatár.

A szombati mérkőzés esélyesének a DVSC nevezhető, ráadásul a két csapat eddigi meccseinek statisztikája is nyomasztó debreceni fölényt mutat. – Ebből nem szabad kiindulnunk, ezt kérte tőlünk a szakmai stáb is. Bárhogy állnak a tabellán, nem beszélhetünk gyenge csapatról, és nagyon kellenek a pontok a házigazdáknak. Mi is nyerni szeretnénk, ezért jó meccsre számítok, remélem, hogy sikerrel járunk majd szombat délután – fogalmazott Könyves Norbert.

TN


[related-post post_id="4041943"]

[related-post post_id="4041185"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!