Sport

2018.11.30. 09:59

BL: mintha mészárosok lettek volna

Liverpool - A Pool kikapott Párizsban, de a Napoli ellen még továbbjuthat.

Liverpool - A Pool kikapott Párizsban, de a Napoli ellen még továbbjuthat.

A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a Paris Saint-Germain hazai pályán 2–1-re legyőzte a Liverpoolt, így nagy lépést tett a továbbjutás felé.

Ha megérdemlik, továbbjutnak

„Mészárosnak is nézhettek volna minket – füstölgött a Pool menedzsere, Jürgen Klopp, utalva arra, hogy annyit szenvedtek a PSG játékosai az ütközések után, mintha elképesztően nagy rúgásokat kaptak volna. – Szükségünk lesz ismét a hazai pályára. Hahó, Anfield, baj van, hívom az Anfieldet… Úgy kezdődött a mérkőzés, ahogyan azt vártuk, vad és intenzív volt, az ellenfél bátran kockáztatott. Kétszer is betalált a PSG, mindkétszer kipattanó labdából, nekünk a mérkőzésben kellett maradnunk, de nem tudtunk egyenlíteni, nem volt elég tiszta helyzetünk. Volt két vagy három ígéretes támadásunk, és ugyan nem ezek voltak a világ legnagyobb helyzetei, de végül mindig rossz döntést hoztunk. Ha így kezdünk egy mérkőzést, abból nehéz jól kijönni, ez soha nem megy nekünk, a második félidőben meg félmillió szabálytalanság tördelte a játékot. Angliában mi vagyunk az egyik legtisztábban játszó csapat, de most meg mintha mészárosok lettünk volna, pedig… Vert seregként távozunk Párizsból, de odahaza lesz még egy esélyünk a javításra a Napoli ellen, azt úgy kezeljük majd, mintha döntőt játszanánk. Ma nem voltunk jó formában, de őrület, hogy öt vagy hat sárga lapot kaptak a játékosaim. A büntetőnél is tisztán látszott, hogy jogos, a 16-oson belül történt, de mégis alig adta meg a játékvezető, aztán láttam Marco Verratti szabálytalanságát… Az igen!” – nyilatkozta Klopp.

„Hogy egy 1–0-ás sikerrel majd továbbmehetünk? Jó, akkor lövünk egy gólt, megvárjuk a hármas sípszót, és mehetünk haza. Egyébként ha megérdemeljük majd, akkor továbbmegyünk, ha nem érdemeljük meg, akkor nem” – szögezte le a tréner a jövőt firtatva.

HBN


Bajnokok Ligája – szerdai eredmények

A csoport

Atlético Madrid (spanyol)–Monaco (francia) 2–0 (2–0)

Borussia Dortmund (német)–FC Bruges (belga) 0–0

B csoport

PSV (holland)–FC Barcelona (spanyol) 1–2 (0–0)

Tottenham (angol)–Internazionale (olasz) 1–0 (0–0)

C csoport

Napoli (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 3–1 (2–0)

PSG (francia)–Liverpool (angol) 2–1 (2–1)

D csoport

Lokomotiv Moszkva (orosz)–Galatasaray (török) 2–0 (1–0)

FC Porto (portugál)–Schalke 04 (német) 3–1 (0–0)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!