2018.06.01. 13:16
Először csobbanhattak a Tüske Uszodában
Debrecen - Népes, húszfős csapattal vettek részt a IV. Duna Kupán a debreceniek.
Debrecen - Népes, húszfős csapattal vettek részt a IV. Duna Kupán a debreceniek.
Először rendeztek szenior úszóversenyt a fővárosi Tüske Uszodában. A kecskemétiek Duna Kupa sorozatának negyedik viadala került át erre a helyszínre. A húszfős debreceni csapat tagjai számos győzelmet és dobogós helyezést értek el, és az erős mezőnyben 55 egyesületi gárda versenyében az előkelő 4. helyen végeztek.
Közel a győzelemhez
A 83 éves Kovács Lukácsné és a 82 éves Szántó Endre voltak a debreceni csapat rangidősei. A 80 éves Nagy Zoltán tíz éves kihagyás után visszatérése utáni első aranyérmét nyerte az 50 mellen. Krasznai Róbert szenior Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző és Horányi Antal jó versenyzéssel képviselték a „hetveneseket”. Miklós Attila, Dunay Zoltán és Rentka László csaknem teljesen lefedte a 60-64 évesek korcsoportját, kilenc versenyszámban volt övék a győzelem, ezen kívül több egyéb dobogós helyezést is elértek.
A debreceniek eredményei közül kiemelendő a 38 éves Nagy-Kovács Ádám 2:20,36 mp-es, bronzérmet érő nagy úszása a 200 gyorson. Nagy Erzsébet Éva 32 éves Európa-bajnok és kétszeres világbajnok több számban jó időeredményt úszott.
Othman Mohamed itt vehette át a tavalyi FINA Masters világbajnokságért a klub oklevelét. A három mellúszó számban jó időket úszott, 200 méteren volt a legközelebb a győzelemhez, de most három ezüsttel kellett megelégednie.
Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a nagy küzdő Bihari Árpád. Sárkány Ákos új, eredményes taktikával versenyzett 400 gyorson.
T. Kiss Jenő 50 mellen volt a legerősebb ezen a versenyen. Szám- és éremhalmozó volt Cseri Piroska. Gombkötőné Tóth Ilona világbajnoki ezüstérmes a 400 gyorsot ezúttal 100 hátra cserélte. További dobogósok és pontszerzők: Bocskor Kitty, Bonivárt Ágnes, Darnay Erika és Kocsis Szabolcs.
Két debreceni női váltó (Bocskor Kitty, Bonivárt Ágnes, Cseri Piroska, Gombkötőné Tóth Ilona) végzett a dobogón.
HBN