Sport

2017.07.25. 17:05

Vívó-vb - Kilencedik a női kardcsapat

Budapest - A kilencedik helyen végzett a magyar női kardválogatott a lipcsei vívó-világbajnokságon.

Budapest - A kilencedik helyen végzett a magyar női kardválogatott a lipcsei vívó-világbajnokságon.

A Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Garam Nóra összeállítású csapat a mexikóiaktól elszenvedett vereség után a nyolcaddöntős mezőny alsó ágán három győzelmet aratott: a fehéroroszokat 11, a spanyolokat négy, a lengyeleket pedig hat tussal verte.

A spanyolok ellen a jó kezdés után az ellenfél vette át a vezetést, de az utolsó pár előtt már ismét a magyaroknál volt az előny, s az egytalálatnyi különbség a végéig még nőtt is. Márton vívott igazán hatékonyan, három asszója során összességében nyolccal több tust adott, mint amennyit kapott. Pusztai plusz hárommal, Katona mínusz héttel fejezte be ezt az összecsapást.

A lengyelekkel fordulatos mérkőzést vívtak a magyarok, itt is, ott is volt az előny többször is. A kilencedik párharcnak 40-39-ről ment neki Márton és Malgorzata Kozaczuk, s a magyar kardozó egy 5-0-s sikerrel zárta le az ütközetet, illetve a versenynapot. Ezúttal Márton plusz ötös találatarányt hozott össze, Pusztai plusz négyest, a Katona helyére bekerült Garam pedig mínusz hármast úgy, hogy két asszót szűken megnyert, egyben viszont hét tussal kikapott.

Az aranyérmet az olaszok szerezték meg.

Eredmények (a vb honlapjáról):

női kard, csapat:

a 16 között:

Mexikó-Magyarország 45-35

a 9-16. helyért:

Magyarország-Fehéroroszország 45-34

a 9-12. helyért:

Magyarország-Spanyolország 45-41

a 9. helyért:

Magyarország-Lengyelország 45-39

elődöntő:

Olaszország-Franciaország 45-42

Koreai Köztársaság-Japán 45-32

a 3. helyért:

Franciaország-Japán 45-39

döntő:

Olaszország-Koreai Köztársaság 45-27

A végeredmény: 1. Olaszország (Rossella Gregorio, Irene Vecchi, Martina Criscio, Loreta Gulotta), 2. Koreai Köztársaság (Kim Dzsi Jeon, Jun Dzsi Szu, Hvang Szeo Na, Szeo Dzsi Jeon), 3. Franciaország (Manon Brunet, Caroline Queroli, Cecilia Berder, Charlotte Lembach), ... 9. Magyarország (Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Garam Nóra)

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!