Sport

2017.07.07. 09:21

Kézilabda SEHA Liga - Nem indul a Veszprém

Budapest, Veszprém - Nem indul a SEHA Ligában a következő idényében a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata.

Budapest, Veszprém - Nem indul a SEHA Ligában a következő idényében a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata.

A klub a honlapjára feltett közleményben azzal indokolta a távolmaradást a regionális nemzetközi sorozattól, hogy az együttes az elmúlt időszakban túl nagy terhelésnek volt kitéve. Emlékeztettek rá, hogy legutóbb a SEHA Liga mellett a hazai bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is szerepelt a Veszprém, így a csapat 70 tétmérkőzést játszott.

"Az elmúlt hetekben, hosszas egyeztetéseket követően a klub vezetősége és az új szakmai stáb arra a döntésre jutott, hogy a 2017/2018-as szezonban nem szeretné ismét kitenni az együttest ennek a rendkívül nagy terhelésnek, ezért a Telekom Veszprém nem indul el a SEHA Ligában" - olvasható az oldalon.

A Veszprém a 2014/2015-ös szezonban csatlakozott a SEHA Ligához, melyben kétszer a legjobbnak bizonyult, majd idén második lett. A bajnokságban győzött a csapat, a BL-ben pedig harmadikként zárt a 2016/2017-es idényben.

A klub jelzi, hogy továbbra is fenntartja a kapcsolatot a SEHA Ligával és egyáltalán nem zárja ki egy jövőbeli visszatérés esélyét.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!