Sport

2017.04.07. 13:36

Labdarúgó NB I - Élcsapatok találkozója

Budapest - Az élmezőny csapatai közül a listavezető Videoton a harmadik Vasast fogadja, míg a második Budapest Honvéd az ötödik Haladáshoz látogat a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában.

Budapest - Az élmezőny csapatai közül a listavezető Videoton a harmadik Vasast fogadja, míg a második Budapest Honvéd az ötödik Haladáshoz látogat a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában.

A piros-kék csapatok felcsúti összecsapásának egyértelmű esélyese a Videoton, amely legutóbbi hat bajnokiját megnyerte vendéglátóként, ebben a szériában pedig 21-2 a gólkülönbsége. A Vasas ezzel szemben idei öt bajnokiján csak egyszer hagyta el győztesen a pályát, előző három találkozóját pedig elveszítette. Az angyalföldiek ugyanakkor a Magyar Kupában bejutottak a legjobb négy közé, ahol a Mezőkövesddel játszanak.

A fehérváriak első számú üldözőjének, a Budapest Honvédnak várhatóan rendkívül nehéz dolga lesz, ugyanis a Haladás otthonában ebben a szezonban még csak két csapatnak, a Gyirmótnak és az Újpestnek sikerült nyernie. A két együttes szezonbeli első összecsapásán 1-1-es döntetlen született a Rohonci úton.

A címvédő Ferencváros rövid időn belül harmadszor is megmérkőzik a Diósgyőrrel: másfél héttel ezelőtt a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén 2-1-re nyertek a zöld-fehérek, majd a keddi visszavágón a gól nélküli döntetlen a továbbjutásukat is jelentette.

A sereghajtó Gyirmót a Debrecen vendégeként lép pályára, míg az ugyancsak a kiesés ellen harcoló MTK a Mezőkövesdet látja vendégül.

OTP Bank Liga, 25. forduló:

szombat:

  • Újpest FC-Paksi FC 18.00, v.: Karakó
  • Videoton FC-Vasas FC, Felcsút 18.00, v.: Szabó Zs.
  • Debreceni VSC-Gyirmót FC 18.00, v.: Bognár
  • MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC 18.00, v.: Farkas Á.
  • Swietelsky-Szombathelyi Haladás - Budapest Honvéd, Sopron 18.00, v.: Erdős
  • Ferencváros-Diósgyőri VTK 20.30, v.: Andó-Szabó
  • A tabella:

    1. Videoton FC 24 13 6 5 49-20 45 pont

    2. Budapest Honvéd 24 13 5 6 38-23 44

    3. Vasas 24 11 5 8 37-26 38

    4. Ferencváros 24 10 8 6 39-30 38

    5. Swietelsky Haladás 24 10 5 9 32-33 35

    6. Paksi FC 24 8 10 6 28-26 34

    7. Mezőkövesd Zsóry FC 24 8 7 9 27-34 31

    8. Újpest FC 24 7 10 7 35-36 31

    9. Debreceni VSC 24 7 6 11 27-32 27

    10. MTK Budapest 24 6 8 10 18-28 26

    11. Diósgyőri VTK 24 7 3 14 29-48 24

    12. Gyirmót FC 24 4 7 13 12-35 19

    - MTI -

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!