Sport

2016.12.07. 17:56

Tour de Hongrie - Háromszoros túljelentkezés a csapatoknál

Budapest - A maximális létszámhoz képest háromszoros a túljelentkezés a csapatok között a 2017-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyre.

Budapest - A maximális létszámhoz képest háromszoros a túljelentkezés a csapatok között a 2017-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyre.

"A csapatok által indítható versenyzők számán egyelőre nem változtatunk, vagyis 2017-ben is hatfős együttesek szerepelhetnek majd a magyar körversenyen, a mezőny létszámát viszont növelni szeretnénk" - idézi a szervezők szerdai közleménye Eisenkrammer Károlyt, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke. "Ez lehetővé teszi, hogy akár húsz-huszonkét csapat is rajthoz állhasson, ami tovább növelné versenyünk ázsióját."

A kommüniké szerint a szervezők célja, hogy a Tour de Hongrie néhány éven belül Közép-Európa egyik meghatározó versenyévé váljon, amelyen a legnagyobb körversenyek, a Tour de France, a Giro d Italia vagy a Vuelta a Espana menői is részt vesznek, és amelyet élőben közvetítenek a kontinens sportcsatornái.

A beszámoló szerint a jelentkező csapatok közül néhány már a napokban megkapja majd a hivatalos meghívót a 2017-es viadalra. Köztük lesz a címvédő észt Mihkel Raim együttese, a Cycling Academy, amelynek mentora a kétszeres világbajnok szlovák Peter Sagan. Ugyancsak meghívást kap a Tour de France egyik kiemelt szponzorának csapata, a Dimension Data for Qhubeka, amely már 2016-ban is indulhatott volna a magyar körversenyen, ám egy baleset miatt végül erről le kellett mondania. A Tour de France-győztes, ötszörös olimpiai bajnok Sir Bradley Wiggins klubja, a Team Wiggins is megkapja a Tour de Hongrie szervezőinek meghívását.

A közlemény kitér rá, a szervezők számítanak a magyar érdekeltségű külföldi csapatok érkezésére, így egy év kihagyás után ismét ott lehet a mezőnyben a Kusztor Pétert és Pelikán Jánost foglalkoztató Amplatz-BMC, illetve a Lovassy Krisztiánt és Rózsa Balázst, valamint a 2015-os Tour de Hongrie-győztes luxemburgi Tom Thillt is soraiban tudó Differdange-Losch is.

A jövő évi, hatnapos Tour de Hongrie 2017. június 27-én rajtol és július 2-án ér véget, a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában 2.2-es kategóriával szerepel, a résztvevők világranglistapontokért is harcolhatnak majd.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!