2016.05.06. 10:23
Atléti-győzelmet jósol az újvárosi edző
Balmazújváros - Feczkó Tamás úgy véli, a két évvel ezelőtti BL-döntővel ellentétben most a kisebbik madridi csapat nyer.
Balmazújváros - Feczkó Tamás úgy véli, a két évvel ezelőtti BL-döntővel ellentétben most a kisebbik madridi csapat nyer.
A Real Madrid – a múlt heti gólnélküli angliai odavágó után – Gareth Bale góljának köszönhetően 1–0-ra legyőzte szerdán este a Bernabéu-stadionban a Manchester City együttesét, ezzel biztossá vált, hogy május 28-án megismétlődik a 2014-es finálé: a blancók ellenfele a városi rivális Atlético Madrid lesz.
Nem lepte meg
A legrangosabb klubtrófeáért vívott mérkőzésről Feczkó Tamást, a saját bajnokságában remekül menetelő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő NB II-es csapatának vezetőedzőjét kérdezte a Hajdú-bihari Napló.
– Nem lepett meg, hogy madridi házidöntőre kerül sor, az elődöntőket megelőzően is ezt a két klubot vártam a fináléba – mondta a tréner, – bíztam ugyanis benne, hogy az Atlético kiveri a Bayern Münchent, a Real City elleni sikere pedig valahol papírformának számít. Ez abszolút jól mutatja a spanyol foci erejét, sőt az Európa Liga elődöntőjében is szerepel két csapat La Ligából. Az AM felnőtt a két gigász, a Barca és a Real mellé, de elképesztő, hogy a pontvadászat 4-5 élcsapat bármikor megnyerheti például az EL-serleget – sorolta érveit Feczkó.
Az újvárosi szakember méltatta Diego Simeone munkáját az Atléti élén, kiemelve, hogy sokkal kevesebb pénzből gazdálkodnak mint a rivális. – A mai futballban nagy úr a pénz, ezért a Matracosok sikere óriási teljesítmény. Ugyan sokan támadják őket, hogy túl deffenzív focit játszanak, de csupán arról van szó, hogy maximálisan tisztában vannak a saját és a mindenkori ellenfeleik képességeivel. A másik oldalon Zinédine Zidane személyében egy volt zseniális labdarúgót dobtak a mélyvízbe vezetőedzőként, aki megkapta a világ egyik legnagyobb klubjának a kispadját. Óriási tisztelet övezi játékosai körében, ez pedig olyan kohéziót alakított ki köztük, amelynek következtében a francia edző mindjárt az első évben BL-t nyerhet a Reallal – fogalmazott Feczkó Tamás.
Mindenki Godínék mellett
– Aki nem Real-drukker, az vélhetően a Simeone-alakulatnak fog szurkolni a milánói fináléban. Ahogyan az utóbbi hónapokban a félvilág a Leicester City bajnoki címéért izgult, úgy most is a kisebb csapat mellé fog állni. A felek jól ismerik egymást a spanyol bajnokságból, túl nagy meglepetéssel nem szolgálhat egyik gárda sem a másiknak, ám egy európai kupafináléban bármi megtörténhet. Én azt várom, hogy ellentétben a két évvel előtti Bajnokok Ligája-döntővel, ezúttal Godínék nem fogják engedni kicsúszni a kezükből a végső győzelmet és megszerzik az Atléti első BL-sikerét.
HBN-TN