Sport

2015.12.13. 14:31

Egy mesterhármas döntött: Horváth elintézte az MTK-t

Debrecen - A DVSC-TEVA Horváth Zsolt parádéjával legyőzte a játékos korábbi klubját, az MTK-t.

Debrecen - A DVSC-TEVA Horváth Zsolt parádéjával legyőzte a játékos korábbi klubját, az MTK-t.

Bizonyára sokan felkapták a fejüket, amikor értesültek a Loki szombat délutáni összeállításáról, ugyanis az eddig nem sok szerepet kapó, korábban éppen a kék-fehéreknél futballozó Horváth Zsolttal a középpályán kezdett a vendéglátó együttes. A civilben jogi doktor eddig még nem talált be DVSC-játékosként a bajnokságban, azonban ezúttal alaposan meghálálta a bizalmat, hiszen három góllal terhelte meg az MTK Budapest hálóját.

A vendégek a meccs előtt elkönyvelhettek egy nagy érvágást, hiszen a legkreatívabb labdarúgójuk, Kanta József sérülése miatt nem tudta vállalni a játékot a Nagyerdei Stadionban, ahol most is bántóan kevesen, mindössze 1285-en foglaltak helyet.



Ziccer ott, gól itt

Nagy fővárosi ziccerrel indult a találkozó, Ramos ajtó-ablak helyzetben fejelhetett kapura néhány méterről, pont oda, ahol Radosevic állt, így elmaradt a gól. Nem sokkal később, a másik oldalon már bevették Hegedüs kapuját, Horváth lövését blokkolták, ismét elé került a labda, s a középpályás másodszorra nem hibázott. A találat után az MTK-nak változtatnia kellett játékán, míg a hajdúságiak megnyugodhattak és járathatták a labdát kedvükre. A szünet előtt Gera Dániel majdnem megcibálta a hazai oroszlán bajszát, de szép lövését védte a léc.

Eredményes szélső

Tíz perce futott a második játékrész, amikor Horváth Zsolt ismét megvillant. Zsidai végzett el villámgyorsan egy szabadrúgást - érdekesség, korábban ő is viselte az MTK mezét -, amellyel a szélső elnyargalt a bal oldalon és éles szögből kilőtte a hosszú sarkot. Úgy tűnt, eldőlt az összecsapáson megszerezhető három pont sorsa, a vendégekben nem lehetett már érezni az egyenlítéshez, vagy az esetleges fordításhoz elegendő erőt. Különösen így volt ez Horváth harmadik találata után: a lokista egy lehulló labdát bombázott a bal sarokba.

Az utolsó percben ugyan Bozidar Radosevic összeszerencsétlenkedett egy gólt a kék mezeseknek, de ez már nem osztott, nem szorzott. A DVSC-TEVA végre gólerősen játszott, még ha azért nem is ejtette egyik ámulatból a másikba teljesítményével a debreceni publikumot.

A Loki a hetedik helyen, de mindössze két pontnyira a dobogótól várhatja a február közepi bajnoki folytatást.

HBN-TN


A tények

OTP Bank Liga, 19. forduló

DVSC-TEVA - MTK Budapest 3-1 (1-0)

Nagyerdei Stadion, 1285 néző. Vezette: Farkas (Varga Zs., Márkus)

DVSC: Radosevic – Lázár (Tisza 85.), Mészáros, Brkovics, Korhut - Bódi, Zsidai, Jovanovic - Coulibaly (Castillion 62.), Balogh N., Horváth Zs. (Sidibe 85.)

MTK: Hegedüs - Bese, Grgics, Poór, Vadnai – Strestik (Hajdú 73.), Vass Á. (Vogyicska 65.), Thiam (Baki 77.), Gera - Ramos, Torghelle

Gól: Horváth Zs. (13.), Horváth Zs. (55.), Horváth Zs. (72.), Ramos (91.)

Sárga lap: Brkovics (81.)


Mesterszemmel

Kondás Elemér: - Az ember általában a volt csapata ellen gólt szokott rúgni. Bíztam Horváth Zsoltban. Fontos volt, hogy megszerezzük a három pontot. Végig a kezünkben volt az irányítás. Végre gólokra tudtuk váltani a helyzeteinket.

László Csaba: - Szerintem most nem Kanta József hiányáról kell beszélnünk. Ha nem rúgsz gólt, akkor nem tudsz nyerni. Az első öt percben volt a legnagyobb helyzetünk, de az is kapufa lett. Utána megpróbáltunk jobban kinyílni, előre játszani, majd kaptuk azt az érdekes gólt. Sokkal koncentráltabban kellett volna futballoznunk.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!