Sport

2014.11.19. 15:43

Felnőtt vereség, junior győzelem a röpis lányoknál

Eger, Debrecen - Az Eötvös DSE – kulcsemberei hiányában – simán kikapott.

Eger, Debrecen - Az Eötvös DSE – kulcsemberei hiányában – simán kikapott.

Az NB II-es röplabda-bajnokságban az elmúlt vasárnap a Ráthonyi Kft – Eötvös DSE Egerbe látogatott. Szép emlékei voltak a debrecenieknek a jól ismert Heves megyei helyszínről, hiszen szeptember végén itt nyerték meg a Szüreti Kupát, többek között a házigazdákat is legyőzve.

Kulcsemberek hiányoztak

Ezúttal azonban egészen máshogy alakult a játék és az eredmény is. A hevesiek bátor nyitásokkal és támadójátékkal lepték meg a két meghatározó játékosát is nélkülöző vendégeket, akik ennek is következtében alárendelt szerepet játszottak az első szettben. A másodikban aztán fej-fej mellett haladtak a csapatok, azaz szorosabbá vált a mérkőzés menete. Az Eötvös DSE feladójánál több kettős érintést is befújt a játékvezető, és ezt 24:24-nél már nem tudta elviselni a csapat. A szoros, vesztett játszma után az utolsó szettben hitehagyottan játszott a hajdúsági gárda és reménye se volt a javításra a jó napot kifogó egriek ellen, ezért nem lehetett más a vége, mint vendég vereség.

A junior mérkőzésen sokkal jobb mezőnymunkát és lendületesebb játékot mutattak a debreceniek. Már a negyedik szettben is mérkőzéslabdáik voltak a cívisvárosiaknak, de végül csak a döntő játékrészben sikerült a maguk javára fordítani az eredményt, s ezzel megnyerniük a találkozót.

A debreceniek következő mérkőzésére a szegediek ellen, november 30-án (vasárnap) 14 órától kerül sor a Bolyai János Általános Iskolában.

HBN


Eredmények

Felnőtt mérkőzés:

Agria RC Eger - Ráthonyi Kft - Eötvös DSE 3:0 (11, 24, 5)

Ráthonyi Kft- Eötvös DSE: Bardócz Brigitta, Fehér Anna Ditta, Fehér Zsófia, Szabó Csenge, Szombati Adrienn, Zolnai Vanda. Csere: Marczin Daniella (libero), Bancsi Judit, Puskás Fanni.

Edző: Szombathy András.

Junior mérkőzés:

Agria RC Eger - Ráthonyi Kft - Eötvös DSE - 2:3 (-14, 22, -21, 24, -7)

Ráthonyi Kft- Eötvös DSE: Fehér Zsófia, Fakó Dóra, Keczeli Zsanett, , Marczin Daniella, Puskás Fanni, Szabó Csenge.

Csere: Bancsi Judit.

Edző: Szombathy András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!