2014.08.07. 16:45
„Egyszerűen csak túlpörögte”
Debrecen - A megsérült Szakály Péter már jobban van, és elmondása szerint nem Bouadlán múlott a sikertelenség.
Debrecen - A megsérült Szakály Péter már jobban van, és elmondása szerint nem Bouadlán múlott a sikertelenség.
Még így napokkal a DVSC-TEVA BL-búcsúja után is nehezen lehet feldogozni azt, ahogyan kiesett a Loki.
– Szörnyű, katasztrofális, sokkoló – ezekkel a szavakkal jellemezte a Loki csapatkapitánya, Szakály Péter az eseményeket. A középpályás ráadásul nem csupán a kiesés miatt érzett leírhatatlan fájdalmat, hanem sérülése okán is. Szakályt hordágyon kellett levinni a pályáról, akkor úgy tűnt, súlyos is lehet a játékos sérülése, törésről is szólt a fáma.
– Ha minden igaz, szerencsére nincs törés. Bár még eléggé fáj a talpam, visítva már rá tudok állni. A röntgen negatív lett, de pénteken még vár rám pár vizsgálat. Egyelőre annyi biztos, hogy zúzódott a lábam, és valószínű ödéma van a kis csontok között – mondta el Szakály, aki rátért a fehéroroszországi találkozóra is.
A cikk folytatása a pénteki Naplóban olvasható.