2014.08.28. 14:19
Egy egyéni csúcs semmi?
Debrecen - Kókai Dávid bízik benne, Verrasztó szavai pozitív irányba befolyásolják a teljesítmények honi megítélését.
Debrecen - Kókai Dávid bízik benne, Verrasztó szavai pozitív irányba befolyásolják a teljesítmények honi megítélését.
Nagy port kavart a berlini úszó-Európa-bajnokság 400 vegyes győztesének, Verrasztó Dávidnak nyilatkozata. A 26 éves magyar sportoló élete legnagyobb sikere után azt a kijelentést tette, hogy „Magyarországon egy Eb-arany szart sem ér”. Ezen többen is megütköztek, voltak, akik megkérdőjelezték, érdemel-e egyáltalán az úszó pénzjutalmat. A Magyar Úszó Szövetség reagált a történtekre, Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke szerint kaphat jutalmat, hiszen ezt a vízben nyújtott teljesítménye alapján kiérdemelte.
A Napló kíváncsi volt, megyénkben hogyan vélekednek a nyilatkozatról. Lapunk egy olyan sportág jeles edzőjét kérte fel a véleményalkotásra, amelyben még nehezebb elismerést szerezni. A Debreceni Búvárklub uszonyosúszó szakosztályának vezetője, Kókai Dávid mondta el, ő hogyan vélekedik erről a dologról.
Komoly elismerés?
– Mindenekelőtt ezúton is szeretnék gratulálni Dávidnak, nemcsak a mostani aranyéremhez, hanem az egész eddigi pályafutásához! Bár nem egy sportágban dolgozunk, volt szerencsém többször pár szót váltani vele, igazi profi versenyzőről van szó – kezdte Kókai Dávid, majd így folytatta.
– Talán nem a legmegfelelőbben fejezte ki magát, mindenesetre elgondolkodtató, amit mondott. Hogy pontosan mire is gondolt, azt csak ő tudhatja, ilyenkor persze mindenki a saját meglátását, véleményét akarja ebbe az egy mondatba belelátni. Egy Európa-bajnoki aranyérem, főleg az úszósportban azért talán kellően elismert, de tény, hogy itthon minden más eredmény „eladhatatlan”. Kicsit érem-, és főleg aranyérem fóbiában szenvedünk, egy remek egyéni csúcs, vagy akár országos rekord láttán sokan a vállukat sem rántják meg, holott az is lehet éppen olyan értékes, és lehet ugyanolyan rendkívüli munka eredménye. A mi sportágunkban, az uszonyosúszásban, mivel nem olimpiai sport, ez még hatványozottabban igaz. Senánszky Petra és Kosina Gergő az elmúlt 4 évben összesen 18 Eb- és vb-aranyérmet nyert, minden évben megjavítva saját egyéni csúcsaikat (ami sok esetben a világrekord is), mégis maximum a két kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor kaptak valóban komoly elismerést! – mondta el érdeklődésünkre a Debreceni Búvárklub edzője, aki bevallotta, szerinte is több megbecsülést érdemelnének a sportolók.
HBN-SZADÓ
A teljes cikk a Napló csütörtöki számában olvasható.