2014.08.13. 14:02
Az oroszok uralkodtak, a magyarok helytálltak
Debrecen - A magyar szakvezető szerint tanítványai sokszor önmagukat is felülmúlták az Eb-n.
Debrecen - A magyar szakvezető szerint tanítványai sokszor önmagukat is felülmúlták az Eb-n.A Debrecenben megrendezett U16-os női A-divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon Magyarország utánpótlás válogatottja a hatodik helyen zárt.
A kontinensviadal elején szépen menetelő együttes a helyosztó mérkőzésen Lettországtól szenvedett 62–56-os vereséget. A kontinensviadalt Oroszország nemzeti csapata nyerte, miután a döntőben 72–47-re kiütötték a cseheket. A dobogó 3. fokára a címvédőként induló spanyol gárda állhatott fel. Az Európa-bajnokság legértékesebb játékosa az orosz Marija Vadejeva lett, így természetesen helyet kapott az All Stars csapatban is, ahová a szintén orosz Raisza Musinát, a cseh Julia Reisingerová és Adéla Neubauerovát, illetve a spanyol Iris Juniót választották be.
A versenyt magyar lányok szemszögéből az alakulat vezetőedzője, Magyar Gergely értékelte az utánpótlássport.hu-nak.
– Voltak fájó hibák, amik nélkül akár előrébb is végezhettünk volna, de összességében elégedett vagyok; a negyedik, ötödik helyhez hasonlóan szép a hatodik is. A torna elején önmagunkat múltuk felül, amikor zsinórban ötször nyertünk, ráadásul nagyon régen fordult elő olyan, hogy női válogatottunk bármilyen korosztályban megverje Spanyolországot. Ez bravúr volt a javából, pláne azt látva, hogy a hispánok a harmadik helyen végeztek – fogalmazott a szövetségi edző.
HBN
A végére sajnos elfogyott a szufla...
10.08.2014 | Hatodikként zárt a magyar női válogatott az U16-os kosárlabda Eb-n.