2014.06.18. 12:16
Meddig tart a lendületük?
Brazília - Arjen Robben szerint nem szálltak el a spanyolok kiütése után.
Brazília - Arjen Robben szerint nem szálltak el a spanyolok kiütése után.Annak ellenére, hogy a pénteki játéknapon a hollandok kiütötték Spanyolországot a B-csoport európai rangadóján, Van Persie-ék nem dőlhetnek hátra, hiszen a következő ellenfelük, Ausztrália ellen pocsék mutatójuk van; a két együttes eddig háromszor találkozott egymással, s két döntetlen mellett egy „kengurus” diadalt jegyeztek fel az almanachok.
A Hollandia-Ausztrália összecsapás szerdán 18 órától (tv.: M1, élő) kezdődik.
Figyelnek Cahillre
– Ha ránézek a csapat fiatal játékosaira, azt hiszem, mindannyiuk két lábbal a földön jár. Tapasztalt, sokat megélt labdarúgóként jó ezt látni – vélekedett a csapatnál uralkodó légkörről Arjen Robben, miután pénteken 5–1-re kiütötték a spanyolokat.
Nigel de Jong, a hollandok középpályása aktuális ellenfelük klasszisát, Tim Cahill képességeire hívta fel a figyelmet. – Ő egy fantasztikus játékos, aki mindig kihajtja a lelkét a pályán. Óvatosnak kell lennünk vele, mert a világ egyik legjobb támadójáról van szó. Remekül tud időzíteni a kapu előtt, nehéz mérkőzés elé nézünk – fogalmazott de Jong.
Van jobbik arcuk?
Tim Cahill, az ausztráliai válogatott csatára nem tudott elmenni szó nélkül a Chile elleni 3–1-es vereség mellett.
– Az elején megijedtünk a chileiek ellen, és a rosszabbik arcunkat mutattuk a meccsen. Tanultunk ebből, és a következő mérkőzéshez, a hollandok ellen pozitívan állunk hozzá.
ÉKN
Brazília - A spanyol szövetségi kapitány változtatásokat tervez.
Még nincs világvége, egy újabb zakó után lehet
Brazília - Két, vereséggel kezdő csapat javítana mérlegén Manausban.