Sport

2013.12.06. 16:58

Varga-csapatok egymás ellen

Debrecen - Kállay Márk szerint jó védekezéssel nyerhetik meg a Fradi elleni presztízscsatát.

Debrecen - Kállay Márk szerint jó védekezéssel nyerhetik meg a Fradi elleni presztízscsatát.

Idei utolsó előtti bajnoki mérkőzésére készül a DVSE: Varga Tamás alakulata az OB I. 12. fordulójában a Varga Zsolt vezette Széchenyi Bank-FTC csapatával küzd meg szombaton 18 órától Budapesten. Tizenegy kör után a DVSE a tabella hatodik helyén áll, míg a Fradi jelenleg a tizenegyedik. Legutóbb a debrecenieket a bajnok Eger győzte le 12–5-re, míg fővárosiak a Kaposvártól kaptak ki 12–8-ra, vagyis bizonyára mindkét egylet javításra készül a hétvégén. A Napló a hajdúságiak balkezes játékosát, Kállay Márkot kérte fel egy kis esélylatolgatásra.

Bizakodóak

– A Fradi nem olyan rossz csapat, mint ahogy az eredményei alapján gondolná az ember, szoros meccseket szoktak játszani ellenfeleikkel, nem lesz könnyű dolgunk, de győzni megyünk Budapestre – jelentette ki a debreceniek pólósa, aki az is elmondta, hátralévő két összecsapásukon mind a hat pontot be szeretnék gyűjteni. – Bár most idegenben kell helytállnunk, de azt hiszem, jó esélyünk van a sikerre Pesten, majd azt követően december 14-én hazai pályán a KSI ellen is. Ami az FTC-t illeti, van három kiváló idegenlégiósuk, akikre figyelni kell. Úgy vélem, jó védekezéssel nyerhetjük meg a találkozót, a gólok elöl benne vannak a csapatban, attól nem tartok. Videóztunk a héten, valamint Szentesen voltunk edzőmérkőzésen, mindenki tudja a feladatát, bizakodóak vagyunk a derbit illetően – fogalmazott Kállay, akitől azt is megtudtuk, a műtéten átesett Braniszlav Mitrovicsot leszámítva nincs sérült az együttesükben.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!