Sport

2013.08.19. 11:23

Ki lesz Debrecen bajnoka?

Tabaka, Magosi, Benkő és Tihanyi szlovén, olasz, cseh, ukrán és lengyel ellenfelekkel küzd.

Tabaka, Magosi, Benkő és Tihanyi szlovén, olasz, cseh, ukrán és lengyel ellenfelekkel küzd.

A virágkarneváli forgatag legjelentősebb sporteseményeként idén immár 39. alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án, kedden 16 órától.

A viadalra hat nemzet 16 vaspapucsosa kapott meghívást, az olaszok, csehek, szlovénok és ukránok egyaránt hazájuk válogatottjához tartoznak, míg a favorit lengyelek közül Kuciapa és Miesiac már állt a dobogó legfelső fokán augusztus 20-án a cívisvárosban, Lampart tavaly a 3. lett a nagydíjon, míg Chrzanowski egykoron a Grand Prix-ban is húzta a gázt.

Tabaka nyerni jön haza

A nagyon kiegyenlített mezőnytől 22 futamot láthat majd a nagyérdemű, az alapverseny után lesz egy reményfutam és egy finálé, ezzel is fokozván az izgalmakat s remélhetőleg a színvonalat. A verseny egyik favoritja Tabaka József, aki eddig háromszor volt Debrecen bajnoka. – Már nagyon várom, hogy Debrecenben motorozhassak hazai szurkolók előtt. Idén a szervezésből nem tudtam kivenni a részem a brit ligás elfoglaltságaim miatt, de kifejezetten örülök, hogy ilyen kiegyensúlyozott mezőny gyűlt össze. Nagyon nehéz verseny lesz, de nyerni megyek haza! – fogalmazott a Debrecen Speedway SE magyar bajnoka.

Egész napos programok

A Gázvezeték utcai salakstadionban 8 órától autómodell-verseny, 13 órától amerikaifoci-, majd mazsorett- és quadbemutató várja a közönséget. Pénztárnyitás kedden 10 órától, a 14 éven aluli gyermekek ingyen tekinthetik meg a viadalt.

- HBN -


Startlista

1. Tomasz Chrzanowski (lengyel)2. Maks Gregoric (szlovén)3. Michele Castagna (olasz)4. Tabaka József (magyar)5. Magosi Norbert (magyar)

6. Matej Kus (cseh)

7. Andrij Kobrin (ukrán)

8. Matic Voldrih (szlovén)

9. Nicolas Vicentin (olasz)

10. Tihanyi Sándor (magyar)

11. Sztaniszlav Melnicsuk (ukrán)

12. Maciej Kuciapa (lengyel)

13. Josef Franc (cseh)

14. Dawid Lampart (lengyel)

15. Pawel Miesiac (lengyel)

16. Benkő Roland (magyar)

Tartalék

17. Bencze Zsolt (magyar)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!