Sport

2013.07.15. 16:27

Szlovén csatárt igazolt a Loki

Debrecen - Dalibor Volas hároméves szerződést a DVSC-TEVA csapatával, a játékos hétfőn délután csatlakozik a kerethez - olvasható a dvsc.hu-n.

Debrecen - Dalibor Volas hároméves szerződést a DVSC-TEVA csapatával, a játékos hétfőn délután csatlakozik a kerethez - olvasható a dvsc.hu-n.

A Loki hivatalos honlapjának beszámolója szerint a 26 éves, 188 centiméter magas Dalibor Volas a szlovén élvonalban 183 mérkőzésen lépett pályára, 74 találatot szerzett, tagja volt a szlovén U21-es válogatottnak is. Legnagyobb sikereit a Maribor csapatában érte el, góljaival tevékeny részese volt 4 bajnoki címnek és egy ezüstéremnek. A játékos többször is pályára lépett a nemzetközi kupákban (Bajnokok Ligája, Európa-liga), ahol 8 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Többek között 2010 nyarán, amikor a bajnokságban éppen a DVSC mögött második helyen végzett Videotont az ő két góljával búcsúztatta a Maribor az El-ben.

Dalibor Volas a Koperben kezdte, és a Maribor mellett korábban egy fél idényt a Sheriff Tiraspol csapatánál is töltött, ahol 13 mérkőzésen 4 gólt szerzett. 2012 nyarán 500 ezer eurós átigazolási díjért az orosz premier ligába igazolt, ahol hat meccsen kapott lehetőséget, gólt nem szerzett.


Már kaphatók jegyek az EL-visszavágóra!

A DVSC-TEVA Magyar Kupa-győztes labdarúgó csapata július 25-én, csütörtökön este fél kilenctől vívja Európa Liga selejtezőjét a Stromsgodset együttese ellen a Nyíregyházi Városi Stadionban.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!