Sport

2007.10.31. 08:37

Négy forduló után

<p>Lassan egy hónapja, hogy elrajtolt a férfi kosárlabda bajnokság, és négy forduló után a várakozásoknak megfelelően szoros és kiszámíthatatlan a bajnokság - írja a szurkolok.hu internetes portál.</p>

Ennek egyik jele az, hogy csak egy csapat 100 %-os; tavaly például 3 csapat is hibátlan volt az év ezen szakaszában. Ez a csapat viszont nem a két leggazdagabb, az Albacomp, vagy az ASE, de még csak nem is a címvédő Szolnok együttese, hanem a nyáron igen jól bevásároló Falco KC-Szombathely. Tulajdonképpen várható volt a jó szereplés, hiszen az új játékosok egytől egyig jó nevűek voltak, ám nem egy csapat tudna keseregni azon, hogy ez bizony messze nem mindegy. Ráadásul a sérülések szele is meglegyintette a sárga-feketéket, akik jelenleg épp emiatt a rövid és nem eléggé rutinos kispadjuk miatt aggódhatnak.

Tavaly az egyik a három fent említett, hibátlanul kezdő csapatból a Pécs volt; idén is remek kezdéssel indítottak: az első két fordulóban tulajdonképpen meglepetésnek nem nagyon nevezhető Sopron elleni hazai győzelem és vereség Kecskeméten – utólag már kevésbé papírforma-szerű mindjét eredmény. Emellett egy sima győzelem az NYKK ellen, valamint egy 12 pontos siker Székesfehérváron a vasutasok mérlege. Az 5. fordulóban tehát hatalmas rangadóra van kilátás: a 2. helyezett pécsi csapat fogadja a hibátlan listavezetőt.

Tavaly ez nem volt jó ómen a pécsieknek; mindhárom esetben vereséget szenvedtek, ám a hagyományoktól való elszakadást épp szombaton mutatták meg a fekete-fehérek, hisz emberemlékezet óta nem nyert pécsi csapat az Albacomp otthonában.Két csapat áll még 3-1 arányú győzelmi mutatóval – mindkettő nagy, de a jelek szerint hatásos pofont kapott az első fordulóban. A sÖrdögök épp a közvetlenül előttük álló Pécs ellen kapott ki, míg a Dombóvár a listavezető első áldozata lett.

Forrás: Vasnépe Online

Azóta mindkét csapat legyőzte a bajnoki címvédőt is – tehát nem is a legkönnyebb ellenfelek ellen gyűjtögették a pontokat. A hétvégén mindkét csapat hazai pályán, győzelmi reményekkel lép pályára, aztán egy hétre rá jön mindkettőjüknek egy nagyobb erőpróba (ZTE-DKC és Albacomp-Sopron). Hat csapat 50%-os mutatóval áll: a Körmend, a ZTE, az ASE, az Univer, a Szolnok, valamint az Albacomp. Négy forduló után még nem nagy a tragédia, ám a végelszámolásban egy-két nem várt vereség sokat számíthat. Különösen a Szolnok esetében, hiszen a címvédő a papíron leggyengébb ellenfelek ellen kezdett, és a két nyögvenyelős győzelem után már a tavalyi 12. és 11. ellen is kapitulálni kényszerült; és ezután csak elvben erősebb ellenfelek jönnek.

(Mondjuk a jelenlegi tabellára pillantva kevésbé igaz az állítás, de a csapatok nagy része reménykedik benne, hogy nem a jelenlegi tabella vetíti előre az év végi állapotokat.) A Kaposvár, az NYKK és a MAFC egy-egy győzelmet gyűjtött eddig; egyik csapatra se lehet mondani, hogy ne lenhetne képes bárkit megverni, ám úgy tűnik – elsősorban a játékuk és nem az 1-3-as mutatójuk alapján, – hogy egyik csapat se lesz ott a felsőházban. Egyetlen nyeretlen csapat van: a Vásárhely.

Jelenleg úgy néz ki, hogy nem is mozdulnak el az utolsó helyről, ám győzelmeket valószínűleg ünnepelnek, és nagyon nem mindegy, hogy kit kapnak el. Tavaly például a ZTE csapatát sikerült nagy meglepetésre megverni – ezzel az előjellel érkezik a hétvégén Hódmezővásárhelyre a kék-fehér csapat.

Forrás: Szurkolok.hu

Kapcsolódó anyag

 

Ezek is érdekelhetik