Választás

2024.05.27. 13:03

Menczer Tamás: háború esetén mindent elveszíthetünk (videó)

Ez nem a mi háborúnk, ebből ki kell maradnunk, a kormány és a kormánypártok a béke pártján állnak, június 9-én csak a béke, csak a Fidesz! - írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.

MW

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Menczer Tamás a bejegyzéshez mellékelt videóban arról beszélt, hogy meg kellene kérdezni az embereket, el akarnak-e menni "Ukrajnába harcolni, esetleg meghalni"? Ez az Ön háborúja?"

Véleménye szerint az emberek egyértelműen azt mondanák, hogy "én nem akarok elmenni harcolni Ukrajnába, pláne nem akarok ott meghalni".

Egy háborúban, amelybe "bele akarnak nyomni és vinni az egész kontinenst, abban mindent elveszíthetünk. Ezt a történelemből is tudjuk jól" - fogalmazott a politikus.

Hozzátette, hogy egy háborúban "elveszíthetjük és el is veszítjük a fizikai biztonságot, a családok az egzisztenciát, házat, mindent, és ami a legfontosabb, a gyerekeink jövőjét, rosszabb esetben a gyerekeinket és az unokáinkat is".

Ez a tét, amiről itt ma beszélünk. És ami június 9-én vár ránk, hogy helyes döntést hozzunk

 - emelte ki Menczer Tamás.

Menczer Tamás elmondta, mit tehetünk az atomfegyverek bevetése ellen

A Fidesz kommunikációs igazgatója az egyik lakossági fórumán emlékeztetett, hogy Emmanuel Macron francia elnök már katonákat is küldene az orosz-ukrán háborúba, újabban pedig már atombombákról is beszél. 

Ugyan hozzátette, hogy ő 1500 kilométerre van, mi pedig itt vagyunk a szomszédban, de atombombákról meg atomfegyverekről Macron elnök olyan természetességgel és gyakorisággal beszél, mintha mi itt azt mondanánk, hogy igyunk egy pohár vizet

- mondta Menczer Tamás, majd felvetette azt a kérdést, hogy akkor mi mit tudunk ez ellen csinálni?  A politikus úgy látja, hogy van lehetőség dönteni a saját sorsunkról.

Legyünk ott minél többen június 1-jén a Békemeneten, aztán majd 9-én a szavazás során mutassuk meg az erőnket és védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát.

- hangsúlyozta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában