Tájékoztatás

2024.02.14. 10:19

Nem történt erőszakos cselekmény a Becsület napjával összefüggésben

Nem történt erőszakos bűncselekmény, a rendőrségnek sikerült fenntartania a rendet a kitörés napjával összefüggő gyűléseken, illetve az azt megelőző napokban a fővárosban – derült ki a police.hu szerda reggeli tájékoztatásából. A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy az egyenruhások több száz igazoltatás mellett hat embert állítottak elő, ám rendkívüli esemény nem következett be.

MW

Idén nem történt erőszakos esemény a kitörés napjával összefüggésben

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Budapest rendőrfőkapitánya 2024. február 8-án 0 órától február 12-én 8 óráig rendelt el fokozott ellenőrzést Budapest teljes területére, melynek célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása volt – írja a Magyar Nemzet.

A Becsület napjával összefüggésben 2024. február 10-re a Budapesti Rendőr-főkapitányság három bejelentett gyűlést tudomásul vett (ezeket a szélsőbaloldal és az antifa jelentette be), kettőt azonban, mely az évfordulóra emlékezett volna, Budapest rendőrfőkapitánya megtiltott. 

A fokozott ellenőrzésben részt vevő rendőrök a négy nap alatt összesen 309 embert igazoltattak.

Fegyvereket foglaltak le

Hat férfit állítottak elő (úgy tudjuk, voltak köztük szélsőbaloldaliak és szélsőjobboldaliak is): 

kettőt lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt, tőlük fegyvernek látszó eszközöket (feltehetően airsoft fegyvereket) foglaltak le, amiket szakértő vizsgál. Két férfinál (február 8-án az V. kerületben a Fővám téren, valamint február 10-én a Margit körúton) kést, illetve egy másik férfinál (február 9-én a Kálvin téren) gázsprayt találtak.

Ellenük közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt indult szabálysértési eljárás. Az egyik gyűlés részvevője február 10-én a Széll Kálmán téren a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó levenni a maszkját, így vele szemben az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség miatt indult büntetőeljárás. A gyűlésekkel összefüggésben erőszakos bűncselekmény nem történt – olvasható a rendőrség honlapján.

Kitörés napja

Magyarországon 1997 óta szervezik megemlékezésüket Becsület napja néven szélsőjobboldali szervezetek. Arra emlékeznek, amikor 1945. február 11-én este a várba körülzárt német és magyar csapatok „egy utolsó rohammal” törtek ki onnan, keresztül a szovjet gyűrűn. 

A kitörés során több ezer katona halt hősi halált a környező utcákban és a Budai-hegyekben. 

Idén sajtóhírek szerint a Hősök terén gyűltek össze a szélsőjobboldaliak, hogy az eseményről megemlékezzenek. Az elmúlt évtizedekben a megemlékezések mellett teljesítménytúrákat is szerveztek, az idei eseményen több mint 3000 túrázó vett részt. 

Ezek a megemlékezések és rendezvények békések szoktak lenni, tavaly azonban nyugat-európai antifa csoportok érkeztek Magyarországra, akik több embert brutálisan összevertek.

 Közülük a rendőrség három antifa-aktivistát fogott el, ők jelenleg is őrizetben vannak.

Rétvári Bence: nincs az az ideológia, amely indokolná az „embervadászatot”

Nincs az az ideológia, amely indokolná az „embervadászatot”, amelyet az antifa terroristák folytattak egy évvel ezelőtt Budapest utcáin – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai, fővárosi sajtótájékoztatóján, írja az MTI.

Rétvári Bence felidézte, hogy a mintegy húszfős külföldi csoport tagjai fényes nappal, a főváros közterületein, hátulról, „aljas módon” támadtak a véletlenszerűen, illetve a ruházatuk alapján kiválasztott áldozataikra.

Viperával ütéseket mértek a lábukra, a földre rogyott embereket ütötték, rúgták, amivel 2–7 cm hosszúságú repesztett sebeket, ujjtörést, alkarcsont törést, agyrázkódást, szemüreg- és arcüreg törést, valamint bevérzéseket, zúzódásokat okoztak, majd lefújták őket gázsprayvel és gyorsan elmenekültek. Az egyik áldozat fejére például 13 ütést mértek – emelte ki az államtitkár.

RÉTVÁRI Bence
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Egy éve történtek a brutális antifatámadások Budapesten címmel tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2024. február 14-én
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Emlékeztetett arra, hogy az áldozatok magyar, lengyel és német állampolgárok voltak, akik nyugodtan sétáltak nagy forgalmú közterületeken. Elfogadhatatlan, hogy bűnszervezetben, fényes nappal az utcán véresre verjenek embereket – szögezte le Rétvári Bence.

Hangsúlyozta, az antifa mozgalom velejárója az erőszak, aktivistáik azt gondolják, hogy nekik szabad erőszakot alkalmazni, és céljuk az anarchia, az, hogy a jelenlegi társadalmi rendet lebontsák.

A magyar kormány a törvénytisztelő állampolgárok, az áldozatok oldalán áll; Magyarország a béke és a biztonság szigete, elfogadhatatlan, hogy külföldről azért érkezzenek antifa aktivisták Magyarországra, hogy ilyesfajta merényleteket kövessenek el – mondta az államtitkár.

Beszámolt arról, hogy az előkészület „antifa oldalról” idén is hasonló volt, azonban a rendőrség felkészülésének köszönhetően sikerült megelőzni, hogy hasonló eset történjen, most mindenki biztonságban volt Budapest utcáin.

Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes közölte, a tavalyi elkövetők közül 17 főt azonosítottak, velük szemben eljárás folyik.

Idén fokozott ellenőrzés volt a fővárosban ebben az időszakban, a múlt csütörtöktől több mint tíz helyszínen nagy létszámban jelen voltak a rendőrök, de ellenőrizték az aluljárókat és a szélsőséges, radikális csoportok által látogatott szórakozóhelyeket is, valamint a térfigyelő kamerákon keresztül is végeztek megfigyelést – fejtette ki a vezérőrnagy.

KUCZIK János Zoltán
Kuczik János Zoltán országos rendõrfőkapitány-helyettes az Egy éve történtek a brutális antifatámadások Budapesten címmel tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztériumban 2024. február 14-én
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Hozzátette, mivel a tavalyi elkövetők külföldi állampolgárok voltak, idén együttműködtek a külföldi társszervekkel.

A Kitörés napjával kapcsolatban öt rendezvényről érkezett bejelentés idén, két rendezvényt betiltottak, hármat pedig biztosítottak, ennek keretében több mint háromszáz főt igazoltattak, ők többségükben radikális csoportokhoz tartozó külföldi állampolgárok voltak – tudatta a rendőrfőkapitány-helyettes. Elmondta, hogy öt főt előállítottak, ők késeket, gázsprayt, lőfegyvereket tartottak maguknál.

A fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően semmilyen erőszakos cselekmény nem történt idén a fővárosban – jelentette ki Kuczik János Zoltán.

A sajtótájékoztatón videófelvételeket is bemutattak a tavalyi brutális antifa támadásokról.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában