Átadóünnepség

2023.10.21. 16:41

Soltész Miklós: a cserbenhagyás és az árulás jelen van a világ politikájában

Amikor a kormány templomok vagy közösségi házak felújítását, építését támogatja, azt nem öncélúan teszi - erről Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt Gávavencsellőn a megújult Nagyboldogasszony plébániatemplom szombati átadásán.

MW

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a háladó szentmise után a megújult gávavencsellői Nagyboldogasszony plébániatemplomban az átadása napján, 2023. október 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Kiemelte, e segítséggel az egyházakat és a keresztény közösségeket akarják megerősíteni, hogy olyan fiatalokat nevelhessenek, akik nemcsak szeretik hazájukat, hanem családjukban és közösségeikben is példát tudnak mutatni, hogy a templomok száz év múlva is megteljenek emberekkel.

Az államtitkár köszöntőjében emlékeztetett, októberben több fontos történelmi eseményre is visszatekintünk; 

október 6-án az aradi vértanúkra, 23-án az 1956-os forradalomra és Kapisztrán Szent János halálára, most szombaton pedig Boldog IV. Károlyra emlékezünk, aki szerette hazáját, száműzetésében is tisztelte a magyarokat és királyként „fantasztikusan vezette nemzetét”.

Soltész Miklós elmondta, hogy IV. Károly élete több szempontból is iránymutató, hiszen katolikus mély hite meghatározó volt uralkodása idejében, családjában és száműzetésekor is. A király hazaszeretete, békevágya is tisztelendő, és fontos, hogy a magyarok is úgy szeressék hazájukat, ahogy azt IV. Károly tette.

Az államtitkár úgy fogalmazott, 

a cserbenhagyás és az árulás jelen van a világ politikájában, ezért a nemzet és az ország érdekében Magyarországnak az igazsághoz ragaszkodva olyan szövetségeseket kell keresnie, akikben megbízhat.

Soltész Miklós kijelentette, hogy „a világban jelenleg zajló szörnyűségek” kapcsán Magyarország megmondta, mi a teendő, és az országnak egyre több a szövetségese, akik mindezt felismerik. Hangsúlyozta, „a háborúban minél hamarabb tűzszünetet és békességet kell kötni”.

Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta, a gávavencsellői templom az egyházmegye,a kormány, a vármegye és a hívek összefogásának köszönhetően újulhatott meg.

A politikus hangsúlyozta: 

a magyaroknak meg kell küzdenie hitük megőrzéséért és ehhez jó úton járnak, hiszen Magyarország nem bezárja, hanem felújítja a templomait és az egyházak útmutatása szerint megerősíti egyházi közösségeit.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a vármegyében már több mint tíz templomot újítottak meg egy magyar-román közös programon belül. A templomok megújításával Európát tudták szolgálni, hiszen annak lényege a keresztény gondolatiság, hit és hagyomány, valamint az ahhoz való hűség - tette hozzá.

Berecz János (Fidesz-KDNP) polgármester kifejezte háláját mindazoknak, akik támogatták a templom felújítását. Elmondta, a Gávavencsellőn található hat templomból már négyet felújítottak és dolgoznak az ötödik megújításán is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában