Izraeli–palesztin konfliktus

2023.10.13. 05:40

62 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret a Magyar Légierő második gépe is (videó)

Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Illusztráció: Az utasok 2023. október 12-én a nyugat-németországi Frankfurt am Main-i frankfurti nemzetközi repülőtérre érkezve Tel-Avivból (Izrael)

Forrás: AFP

Fotó: Kirill KUDRYAVTSEV

Szijjártó: 62 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret a Magyar Légierő második gépe is

Összesen 62 emberrel, ebből 46 magyar állampolgárral a fedélzetén ezekben a percekben sikeresen elhagyta az izraeli légteret a Magyar Légierő második gépe is. "Honvédségünk így összesen ötször repült be állampolgárainkért a konfliktuszónába annak érdekében, hogy mindenkit biztonságban hazahozzunk" - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken késő este a Facebook oldalán. 

"A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakcióinak, valamint a nagykövetségeink összehangolt munkájának köszönhetően összesen 547 állampolgárunknak segítettünk hazajutni minden lehetséges módon és eszközzel" 

- fogalmazott a bejegyzésben Szijjártó Péter. 

"Az Izraelben zajló fegyveres konfliktus kitörése óta 0-24 órás munkarendben dolgoztunk azért, hogy a veszélyben lévő magyar emberek mindegyikét hazajuttassuk. Ez a szám mostanra eléri az 547-et, de a kollégáink továbbra is kiemelt figyelemmel követik az eseményeket készen a segítségnyújtásra" - olvasható a miniszter bejegyzésében.

Jelentősen emelkedett az antiszemita és az iszlámgyűlölő indíttatású incidensek száma Londonban

Jelentősen emelkedett az elmúlt hetekben Londonban a gyűlölet vezérelte, mindenekelőtt antiszemita és iszlámgyűlölő indíttatású incidensek száma − közölte pénteki tájékoztatásában a Scotland Yard.

A londoni rendőrség összesítése szerint a szeptember 29. és október 12. közötti időszakban - amelybe beleesik a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen múlt szombaton indított támadásának időpontja - 105 bejelentés érkezett antiszemita incidensekről, és további 75 olyan antiszemita indíttatású agresszió jutott a hatóságok tudomására, amely már bűncselekménynek számít.

Izraeli áldozatok plakátjait tépik le Londonban az arab migránsok (videó)

Az X-re került fel, hogy izraeliek teleragasztották London utcáit a Hamász palesztin terrorszervezet által elraboltak fotóival. Plakátjaikon néhány mondat szerepel a feltételezések szerint túszként tartott emberekről, és röviden történetüket is ismertették − adta hírül a Magyar Nemzet. 

A kampány azonban meglehetősen erős visszajelzéseket váltott ki. Egy másik videófelvételen ugyanis már az látható, hogy két fejkendőt viselő nő járja az utcákat, és sorra tépik le a plakátokat.

„Ezt Palesztináért!” − mondják, miközben letépik és összegyűrik a lapokat. 

A rendőrségi beszámoló szerint a tavalyi azonos időszakban 14, illetve 12 ilyen jellegű incidens és bűncselekmény történt a brit fővárosban.

A Scotland Yard a vizsgált időszakban 58 incidensről és 54 bűncselekményről szerzett tudomást, amelyeket egyaránt iszlámgyűlölet vezérelt. A hasonló indíttatású incidensek és bűncselekmények száma egy évvel korábban 31, illetve 34 volt.

A pénteki közlemény szerint a londoni rendőrség fokozta járőrtevékenységét a fővárosban a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadás óta.

Ursula von der Leyen: Európa Izrael mellett áll

Izraelnek kötelessége megvédeni állampolgárait, és Európa Izrael mellett áll a Hamász iszlamista szervezettel vívott harcban - jelentette ki pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Tel-Avivban Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén.

A holokauszt óta ez volt a legkegyetlenebb támadás zsidók ellen

- mondta a bizottsági elnök a Hamász múlt szombaton Izrael déli részén elkövetett meglepetésszerű támadásáról, amelynek során több mint 1300 embert, további háromezret pedig megsebesítettek.

European Commission President Ursula von der Leyen in Israel
 Isaac Herzog (b) izraeli elnök 2023. október 13-án Tel-Avivban, Izraelben találkozott Ursula von der Leyennel (j) az Európai Bizottság elnökéve
Forrás: AFP

Von der Leyen ellátogatott a Kfar Aza kibucba, ahol a Hamász fegyveresei sok emberrel végeztek.

Azt hittük, ez soha nem történhet meg újra, mégis megtörtént. Erre az elmondhatatlan tragédiára csak egyetlen válasz lehetséges: Európa Izrael mellett áll

- mondta a bizottság elnöke hivatalának tájékoztatása szerint.

Ursula von der Leyen egyedül a Hamászt tette felelőssé a válság kirobbanásáért. 

A Hamász alávaló tettei a terroristák tipikus módszereit tükrözik. Tudom, hogy Izrael a válaszával megmutatja, hogy demokráciaként működik

- mondta a bizottság elnöke, akit Izraelbe elkísért Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke is.

12 ukrán állampolgár vesztette életét Izraelben

Ukrajna tel-avivi nagykövetsége szerint 12 ukrán állampolgár halt meg Izraelben a Hamász támadása során, az ukrán külügyminisztérium viszont eddig 11 halálát erősítette meg – számolt be pénteken az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

Az ukrán külügyminisztérium tizenegy ukrán állampolgárt halálát tudja megerősíteni, és további kilencet tartanak nyilván eltűntként

– idézte a hírügynökség Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivőt.

Putyin: Ukrajnából a feketepiacon keresztül fegyverek áramlanak a Közel-Keletre

Elfogadhatatlannak nevezte pénteken az orosz elnök Biskekben, Kirgizisztán fővárosában a Gázai övezet ellen tervezett izraeli ostromot, amelyet Leningrád második világháborús náci blokádjához hasonlított.

Vlagyimir Putyin a Független Államok Közösségének csúcstalálkozóján az izraeli-palesztin konfliktus kiéleződését kommentálva sajtótájékoztatóján kijelentette: 

elfogadhatatlan, hogy még az Egyesült Államokban is vannak olyan értékelések, miszerint a Gázai övezettel szemben hozhatók olyan katonai és nem katonai intézkedések, mint amilyeneket a második világháború idején a leningrádi blokád idején alkalmaztak.

Oroszország nem felejti el, hogy Izraelben számos honfitársa él, de hosszú évek óta jó kapcsolatokat ápol az arab világgal – szögezte le Vlagyimir Putyin.

Izrael kegyetlen támadással találta szembe magát, de hasonlóan kegyetlen nagyszabású módszerekkel válaszol rá

– jelentette ki.

PUTYIN, Vlagyimir
Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótájékoztatót tart a Független Államok Közösségének (FÁK) biskeki csúcstalálkozója után 2023. október 13-án
Fotó: Pavel Bednyakov / Forrás: MTI/AP/Pool/Szputynik/Kreml

Az orosz elnök elmondta: Oroszország bármikor kész megszervezni állampolgárai evakuálását Izraelből és a palesztin területekről, amennyiben ehhez a feltételek adottak lesznek.

Oroszországnak olyan adatok állnak a rendelkezésére, amelyek szerint Ukrajnából a feketepiacon keresztül fegyverek áramlanak a Közel-Keletre

– mondta.

Újabb 105 embert menekített ki Izraelből a magyar légierő (videó)

Újabb 105 embert, köztük 89 magyar és 16 külföldi állampolgárt menekített ki Izraelből a magyar légierő - jelentette be Szijjártó Péter pénteken Moszkvában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az izraeli biztonsági helyzet továbbra is komoly aggodalomra ad okot, ezért a kormány legfontosabb célja és feladata a közel-keleti országban rekedt magyar állampolgárok minél előbbi biztonságos hazaszállítása.

Jó hír, hogy újabb evakuációs műveletünk járt sikerrel, ugyanis a magyar légierő újabb repülőgépe hagyta el az izraeli légteret

– közölte.

Ez a repülőgép összesen 105 főt szállít a fedélzetén, közülük 89-en magyarok, 16-an más országok állampolgárai, vannak köztük szlovákok, amerikaiak, izraeliek és osztrákok is. A fedélzeten összesen 44 gyermek van

– tette hozzá.

Tehát összesen 105 fővel a fedélzetén a magyar légierő repülőgépe elhagyta az izraeli légteret, tart haza Magyarország felé annak érdekében, hogy az Izraelben rekedt magyar állampolgárokat biztonságban tudhassuk

– összegzett Szijjártó Péter.

A Vatikán felajánlotta közvetítését a túszok kiszabadítása és a béke előmozdítása érdekében

A Vatikán felajánlotta, hogy közvetít a Gázában fogva tartott túszok kiszabadítása és a béke előmozdítása érdekében – közölte Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár a vatikáni médiának adott interjúban pénteken.

A Szentszék - mint számos más esetben - most is készen áll minden szükséges közvetítésre – mondta a pápai állam diplomáciai gépezetének irányítója. Megjegyezte, hogy a munka már el is kezdődött a nyitva álló diplomáciai csatornákon keresztül.

Hangsúlyozta, hogy bármilyen közvetítés esetén figyelembe kell venni a nagyon összetett helyzetet, amely többek közt a megszállt területen létesített izraeli telepek kérdését illeti, a térség biztonsági feltételeit, valamint Jeruzsálem város státuszát is.

FERENC pápa
Ferenc pápa (j2) a római katolikus egyház püspöki szinódusa XVI. rendes közgyűlésének egyik ülésén a vatikáni VI. Pál-teremben 2023. október 13-án
Fotó: Gregorio Borgia / Forrás: MTI/AP

Izraelnek megtámadott félként joga van a védekezéshez, de a legitim védekezésnek is tiszteletben kell tartania az arányosság elvét – hangoztatta a szentszéki államtitkárság vezetője. 

Elengedhetetlen, hogy ebben a konfliktusban, mint mindegyik másban, a humanitárius jog teljes mértékben tiszteletben legyen tartva

– mondta Parolin.

Úgy vélte, megoldáshoz a palesztinok és izraeliek közötti közvetlen párbeszéd vezethet a nemzetközi közösség bátorításával és együttműködésével. 

Bár jelenleg a helyzet nehezebb, mint korábban volt

– mondta Pietro Parolin.  

A bíboros elismerte, nem tudja mekkora tér maradt a párbeszéd számára Izrael és a Hamász között, „de ha maradt még rá esély, és reméljük, hogy úgy van, akkor azonnal és tétovázás nélkül azt az utat kell követni”.

Hangoztatta, hogy 

a Szentszék teljes mértékben és a leghatározottabban elítéli a több ezer izraeli ellen intézett szombati terrorakciót.

Kijelentette, együtt éreznek az érintett családokkal, amelyeknek jelentős többsége a zsidó közösséghez tartozik, és még mindig sokkos állapotban vannak szeretteik elrablása vagy megölése miatt. 

Vissza kell szerezni a józan észt, félre kell tenni a gyűlölet vak logikáját, és elutasítani az erőszakot mint megoldást

– mondta Pietro Parolin.

El kell kerülni a további vérontást a Gázai-övezet területén is, ahol szintén számtalan ártatlan veszítette életét az izraeli hadsereg támadásai következtében

– mondta a bíboros, aggodalmának adva hangot a Gázai-övezetben fogva tartottak miatt is.

FERENC pápa
Ferenc pápát (j) fényképezi egy résztvevő a római katolikus egyház püspöki szinódusa XVI. rendes közgyűlésének egyik ülésén a vatikáni VI. Pál-teremben 2023. október 13-án
Fotó: Gregorio Borgia / Forrás: MTI/AP

Parolin szerint a Szentföld számára az egyetlen békés és biztonságos megoldást a két egymás mellett élő állam, Izrael és Palesztina nyújthatja. Megjegyezte, többen nem hisznek ebben a megoldásban, amely mellett a vatikáni diplomácia továbbra is kitart.

A bíboros hozzátette, sem a palesztin területeken, sem Izraelben egyik fél sem hagyhatja ki a számításból a keresztények jelenlétét. Emlékeztetett a Gázában élő 150 családból álló keresztény közösségre, amely a Vatikánba eljuttatott hírek szerint a plébániatemplomban keresett menedéket. A plébános jelenleg Betlehemben tartózkodik, ahonnan nem tud visszajutni a palesztin területre.

Minden mozdulatlan, megbénult a félelem és a harag szorításában

– jelentette ki Pietro Parolin.

Muzulmánok tízezrei tüntettek a Közel-Keleten

Muzulmánok tízezrei tüntettek a palesztinok mellett pénteken a Közel-Keleten, tiltakozásul a Gázai övezetre mért izraeli légicsapások miatt és az Izrael által tervezett szárazföldi invázió ellen.

A pénteki ima után muzulmánok tízezrei özönlöttek az utcákra a jordániai Ammántól a jemeni Szanaáig.

A húszi lázadók által irányított jemeni fővárosban, Szanaában a televízió is közvetítette az utcákon tolongó, jemeni és palesztin zászlókat lengető tömeget. A lázadók „Halál Amerikára!”, „Halál Izraelre!” jelszavakat skandálták.

Iszlámábádban, Pakisztán fővárosában a pénteki ima után amerikai és izraeli zászlókat tapostak meg az utcára vonult hívők.

Bagdad központjában, a Tahrír téren felvonulók azt kiabálták: 

Nem a megszállásra! Nem Amerikára!

Az iráni fővárosban, Teheránban a tüntetők iráni, palesztin és Hezbollah-zászlókat lengettek. „Le Amerikával!” és „Le Izraellel!” feliratú transzparenseket tartottak a kezükben. Hasonló tüntetések zajlottak le más iráni városokban is, ahol amerikai és izraeli zászlókat égettek el.

Teherán, 2023. október 13. Izrael ellen, a Gázai övezetben élõ palesztinokat támogatva tüntetnek irániak Teheránban 2023. október 13-án. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én többfrontos támadást indított Izrael ellen, ahol 1300 ember életét vesztette, a Hamász elleni izraeli válaszcsapások több mint 1500 palesztin halálát okozták a Gázai övezetben. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Fotó: Abedin Taherkenareh

A jeruzsálemi Templom-hegyen az izraeli rendőrség csak idősebb férfiakat, nőket és gyerekeket engedett fel az al-Aksza mecsethez imádkozni, így próbálták megakadályozni a tömeges tüntetésnek még a lehetőségét is.

A Hezbollah készen áll arra, hogy beavatkozzon Izraellel szemben

A libanoni Hezbollah „teljesen készen áll” arra, hogy a megfelelő időben beavatkozzon a zsidó állammal szemben az izraeli-palesztin konfliktusban - figyelmeztetett pénteken az Iránnal szövetséges síita szervezet helyettes vezetője, Naim Kasszem egy bejrúti palesztinpárti tüntetésen.

Nincsenek ránk hatással a háttérből érkező - közvetlen vagy közvetett - megkeresések a nagyhatalmak, az arab országok vagy az ENSZ küldöttei részéről, hogy ne avatkozzunk bele a harcokba

- jelentette ki Kasszem.

A Palesztin Állam és a Hezbollah radikális libanoni síita szervezet zászlóit lengeti egy férfi libanoni katonák elött az izraeli-libanoni határon fekvő Kfar Kilában 2023. október 9-én
Fotó: Mohammed Zaatari / Forrás: MTI/AP

Hozzátette: 

A Hezbollah figyelemmel kíséri az ellenség mozgását. Teljes mértékben készen állunk, és cselekedni fogunk a megfelelő pillanatban.

Naim Kasszem Bejrút déli külvárosában beszélt nagyjából ezerfős tömeg előtt. A síita milícia összegyűlt hívei palesztin zászlókat lengettek, és a Hezbollah vezetőjének, Haszan Naszrallahnak címezve azt skandálták: 

Naszrallah, sújts le Tel-Avivra!

Késsel támadtak a pekingi izraeli követség egy alkalmazottjára (videó)

A pekingi izraeli követség egy alkalmazottját érte késes támadás pénteken. Az áldozatot kórházba szállították, az állapota stabil – derül ki az izraeli külképviselet közleményéből.

WHO: Gáza evakuálása a súlyos betegeknek „halálos ítélet”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) élesen bírálta Izraelt pénteken, amiért kiürítteti a Gázai övezet északi részét, mert a szervezet szerint lehetetlen a súlyosan beteg és sérült emberek kimenekítése a területről.

Sok súlyosan beteg ember tartózkodik ott, akiknek a sérülései miatt az egyetlen esélyük hogy létfenntartó eszközökkel tartják őket életben, mint például a gépi lélegeztetés

– mondta Tarik Jasarevic, a WHO szóvivője.

Ezeknek az embereknek a mozgatása maga a halálos ítélet. Az egészségügyi dolgozókat kérni erre pedig több mint kegyetlenség

– tette hozzá a szóvivő.

Izraeli légitámadásban megsebesült emberek a gázai as-Sifa kórházban 2023. október 12-én
Fotó: Ali Mahmoud / Forrás: MTI/AP

Az övezet északi részén élőknek, köztük a rendkívül sűrűn lakott Gázaváros lakóinak, mintegy 1,1 millió embernek huszonnégy órán belül dél felé kellene távoznia, mert Izrael szerint a Hamász terroristái az épületek alatti alagutakban rejtőznek.

A palesztin elnök elutasítja a Gázai övezetben élők erőszakos kitelepítését

Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel pénteken Ammánban folytatott tárgyalásán Mahmúd Abbász palesztin elnök leszögezte, hogy elutasítja a gázai palesztinok erőszakos kitelepítését – jelentette a WAFA hivatalos palesztin hírügynökség.

ABBÁSZ, Mahmúd; BLINKEN, Antony
Mahmúd Abbász palesztin elnök (j) és Antony Blinken amerikai külügyminiszter találkozója a jordániai fővárosban, Ammánban 2023. október 13-án
Fotó: Jacquelyn Martin / Forrás: MTI/AP

Abbász azt mondta, ez a lépés „második nakba” lenne, utalva a palesztinok 1948-as, az Izrael megalakulását övező háborúban lezajlott tömeges kitelepítésére, menekülésére. A humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében egyúttal humanitárius folyosók megnyitásának azonnali engedélyezését szorgalmazta a tengerparti övezetben.

Az izraeli hadsereg kontrollálja a támadásokat, de Gáza háborús övezet

Az izraeli hadsereg kontrollálja a támadásokat, hogy elősegítse a polgári lakosság távozását, de Gáza háborús övezet – közölte pénteken az izraeli haderő (IDF) szóvivője.

Az izraeli hadsereg arab nyelvű röpcédulákon figyelmezteti az övezet északi részének lakosságát, hogy meneküljenek délre. 

Nem szabad visszatérnie otthonába addig, amíg erről nem értesítjük. El kell hagyniuk házaikat, és nem szabad a határkerítés közelébe menni

– üzeni az izraeli hadsereg az övezet északi részén élőknek. Izraeli sajtóértesülések szerint a Hamász terroristái megpróbálják megakadályozni a civileket otthonaik elhagyásában, hazaküldik a távozókat.

Izraeli tartalékos katonák a dél-izraeli Beér-Seva közelében fekvő táborukban 2023. október 9-én
Fotó: Abir Szultan / Forrás: MTI/EPA

Daniel Hagari, a hadsereg szóvivője péntek délelőtt az Al-Dzsazíra tévécsatornán is felszólította Gázaváros lakóit, hogy ürítsék ki a területet, és vonuljanak az övezet déli része felé.

Elmondta, hogy a Hamász ebben a térségben, valamint olyan érzékeny helyeken, mint a kórházak és az ENSZ épületei, alagútrendszert épített ki parancsnoki és irányító központjainak működtetésére, ezért biztonságuk érdekében, hogy a Hamász ne használhassa őket élő pajzsként, el kell hagyniuk a háborús övezetet.

A TV-nek a gázaiak nehéz helyzetet firtató kérdésére a katonai szóvivő azt felelte, hogy a gázai lakosoknak ezt a kérdést a Hamász katonai szárnyát vezető Mohamed ed-Deifnek, Hálid Mesál korábbi Hamász-vezérnek és a Hamász más irányítóinak kell feltenniük.

Megérkezett Ciprusra az Izraelből kimenekített 65 magyar állampolgár

Megérkezett Ciprusra az a hajó, amely 65 magyar állampolgárt, köztük 18 gyereket szállított biztonságba Izraelből a kormány szervezésében, az érintetteket délután különgéppel hazaviszik Magyarországra – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Moszkvában.

 A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a magyar diplomaták rámenősségének köszönhetően előző nap sikerült kétszáz jegyet szerezni egy Izraelből Ciprusra közlekedő hajóra, ezeket fel is ajánlották a közel-keleti országban rekedt magyaroknak, akik közül 65-en éltek a felkínált lehetőséggel.

Jó hír, hogy néhány perccel ezelőtt a hajó kikötött Lárnakában, ahol a ciprusi kollégáim már várják a magyarokat, őket el fogják kísérni a lárnakai repülőtérre, ahonnan pedig egy, a külügyminisztérium által biztosított különgéppel haza fogjuk őket vinni

– közölte.

Tehát valamikor a délután, az este folyamán ez a 65 magyar állampolgár meg fog érkezni haza, és immár véglegesen biztonságban lesznek

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Az Arab Liga főtitkára bírálta Izrael gázai evakuációs felszólítását

Felfoghatatlan bűncselekménynek nevezte pénteken az Arab Liga főtitkára Izrael nem sokkal korábban közzétett utasítását, melyben a zsidó állam a Gázai övezet északi részének 24 órán belüli evakuálására szólított fel.

Az, amit Izrael most tesz, nem egy gondosan megtervezett, az ellene intézett támadás végrehajtói előkerítésére induló katonai művelet, hanem borzasztó bosszúállás a tehetetlen gázai civileken

– szögezte le Ahmed Abul Geit.

ABUL GEIT, Ahmed
Ahmed Abul Geit, az Arab Liga főtitkára a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott moszkvai tárgyalásait követő sajtóértekezleten 2023. október 9-én
Fotó: Szergej Ilnyickij / Forrás: MTI/EPA

A térség északi részében mintegy 1,1 millióan élnek, ez nagyjából a fele a Gázai övezet teljes lakosságának.

Stéphane Dujarric, az ENSZ főtitkár szóvivője csütörtök este embertelennek nevezte az utasítást és arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés szörnyű humanitárius következményekkel járna, ugyanis „lehetetlen ilyen rövid idő alatt ennyi ember kitelepítését megszervezni”.

Szaláma Marúf, a Hamász sajtóközpontjának vezetője hamisnak nevezte az evakuálásról szóló hírt, mellyel szerinte Izrael „csupán fejetlenséget akar teremteni az emberek között és meg akarja bontani a gázaiak belső egységét”.

Ugyancsak pénteken Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök is felszólította a gázaiakat, maradjanak az övezetben, mert ha elhagynák otthonukat, „az a palesztin ügy végét jelentené”.

Helyszíni beszámolók szerint mindazonáltal sokan az övezet északi részéből reggel elindultak a déli térségek felé, az emberek zöme gyalogosan.

A frontról jelentkezett be a Fauda sztárja (videó)

„Ez nem a Fauda egyik jelenete, ez a való élet” – közölte az X-en Idan Amedi, a Fauda színésze.

Azért vagyunk itt, hogy megvédjük gyermekeinket, családjainkat és otthonainkat

– emelte ki a színész az üzenetében. Azt az ígéretet tette, hogy „addig nem fogjuk feladni, amíg nem győzünk”.

Oroszország kész közvetítő szerepet vállalni a palesztin–izraeli válság megoldásában

Vlagyimir Putyin a Független Államok Közössége Biskekben tartott csúcstalálkozóján hangsúlyozta, hogy békés megoldást kell keresni a konfliktusra, egyszerűen nincs más alternatíva – írja a Tanjug szerb hírügynökség. Az államfő megismételte korábbi álláspontját, miszerint a Közel-Kelet eszkalációja a kudarcos amerikai politika következménye, amely nem vette figyelembe a palesztin nép és mindkét fél érdekeit. Hozzátette: a mostani helyzet tragédia a palesztinok és izraeliek számára is.

Az izraeli eszkaláció nagyszabású tragédia mind az izraeliek, mind a palesztinok számára, és ez az Egyesült Államok elbukott közel-keleti politikájának közvetlen következménye

– mondta Putyin, rámutatva, hogy Izraelt súlyos támadások érik, de a megoldás csak egy független Palesztina létrehozásával lehetséges, Kelet-Jeruzsálem fővárossal, amely békében és harmóniában él együtt Izraellel.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Mit keresett az ISIS zászlaja izraeli kibucokban mészárlást rendező Hamász-harcosoknál?

Izraeli tisztviselők a támadást követően többször is kapcsolatba hozták a Hamászt az Iszlám Állammal, bár az összehasonlítást elsősorban az atrocitások óriási mértékének megmagyarázására irányuló kísérletnek tekintik. Az izraeli külügy közösségimédia-oldalain jelenleg is fut egy kampány, mely szerint a Hamász egyenlő az ISIS-szel, noha ez egyébként régi üzenet Izrael részéről, Netanjahu már 2014-ben is beszélt róla.

A Times of Israel vonatkozó összeállítása jól rámutat a Hamász és az Iszlám Állam közötti különbségre.

Az Iszlám Állam egy szalafista szervezet, mely az Al-Kaidából nőtte ki magát.

Felfogásuk sokkal archaikusabb, merevebb, a modernitás minden fajtáját elutasítják. Szemükben a Hamász nem csak modern, és „istentelen”, de bűne még a palesztin nacionalizmusa is, hiszen az ISIS szerint minden muszlimnak az egységes muszlim nemzetben, az ummában a helye.

Mint a TOI cikke utal rá, az Al-Kaida erősen bírálta a Hamász részvételét például a helyi választásokon, ezt kompromisszumnak tartotta. Miután 12, a Hamászt kritizáló nyilatkozatot tett közzé, 2007-ben Oszama bin Laden kijelentette, hogy a palesztin csoport „elvesztette vallását”.

A helyettese kritikája ugyanilyen éles volt: „A doktrinális eltérés elősegíti a viselkedésbeli eltérést.”

A Mandiner teljes cikke ITT olvasható el. 

A jordániai király óva intette Izraelt a palesztinok elüldözésétől

II. Abdalláh jordániai király pénteken óva intette Izraelt minden olyan törekvéstől, amely a palesztinok erőszakos, akár belső menekülésre kényszerítésére irányul, miután Izrael arra utasította a Gázai övezet lakóit, hogy költözzenek át a térség déli részére.

A királyi udvar X-en közzétett közleménye szerint a jordániai király elmondta, hogy a jelenlegi krízisnek nem szabad begyűrűznie a környező országokba.

II. ABDALLÁH; BLINKEN, Antony
A jordán királyi udvar által közreadott képen II. Abdalláh jordán király (j) és Antony Blinken amerikai külügyminiszter megbeszélést folytat a jordániai fővárosban, Ammánban 2023. október 13-án
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA

A jordániai király pénteken Ammánban Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel tárgyalt. Ezt követően adott ki tájékoztatást az udvar, melyben tudatták, hogy az uralkodó humanitárius folyosók megnyitását sürgette a humanitárius segítség célba juttatása érdekében, és a polgári lakosság védelmének fontosságát hangsúlyozta.

Az Izrael és a Hamász közötti harcokat meg kell fékezni – nyomatékosította a jordániai király.

Jordánia Blinken útjának második állomása Izrael után, melynek során Egyiptomot, Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket és Katart is felkeresi.

Az izraeliek és a palesztinok mellett is szabad tüntetni Németországban

Az izraeliek és a palesztinok mellett is szabad tüntetni Németországban - jelentette ki egy pénteken ismertetett nyilatkozatában a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke.

Bagdadban és Teheránban ezrek vonultak utcára

Több ezren tüntettek pénteken az iraki fővárosban Bagdadban és az iráni Teheránban a palesztinok mellett, az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet közötti háború hetedik napján.

Bagdad központjában, a Tahrír téren felvonulók azt skandálták, hogy "Nem a megszállásra! Nem Amerikára!". A Muktada az-Szadr síita vezető felhívására összegyűlt tömeg "a Gázai övezet támogatására" gyűlt össze, résztvevői palesztin és iraki zászlókat lengettek, valamint a földön elhelyeztek egy hatalmas izraeli zászlót, hogy a tüntetők megtaposhassák - számolt be az AFP francia hírügynökség fotósa.   

"A tüntetés célja, hogy elítéljük a megszállt Palesztinában zajló eseményeket, a vérontást és a jogtiprást" - mondta Abu Kajan, a szadrista mozgalom egyik és tagja.   

Az iraki biztonsági erők nagy számban vonultak fel a tüntetés környékén.   

Az iráni fővárosban, Teheránban a tüntetők iráni, palesztin és Hezbollah-zászlókat lengettek. "Le Amerikával" és "Le Izraellel" feliratú transzparenseket tartottak a kezükben. Hasonló tüntetések zajlottak más iráni városokban is, ahol amerikai és izraeli zászlókat égettek.          

Irán, amelynek lakossága túlnyomórészt síita muszlim, de nem arab, pénzügyi és katonai támogatást nyújt a Hamásznak.

A jordániai király óva intette Izraelt a palesztinok elüldözésétől

II. Abdalláh jordániai király pénteken óva intette Izraelt minden olyan törekvéstől, amely a palesztinok erőszakos, akár belső menekülésre kényszerítésére irányul, miután Izrael arra utasította a Gázai övezet lakóit, hogy költözzenek át a térség déli részére.

A királyi udvar X-en közzétett közleménye szerint a jordániai király elmondta, hogy a jelenlegi krízisnek nem szabad begyűrűznie a környező országokba.

Hamász: több túsz, köztük külföldiek is meghaltak a Gázát érő légicsapásokban

Tizenhárom, Izraelből elhurcolt fogoly vesztette életét a Gázai övezetet érő izraeli légicsapásokban a térséget irányító Hamász terrorszervezet fegyveres szárnyának pénteki állítása szerint. A halálos áldozatok között állítólag külföldiek is vannak.

Az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádok, a Hamász katonai szárnya azt közölte, a foglyok a Gázai övezet különböző részein vesztették életüket az izraeli hadsereg utóbbi 24 órában végrehajtott műveletei során. A külföldiek állampolgárságát nem közölték.   

A bejelentést izraeli részről egyelőre nem kommentálták.   

Az izraeli hadsereg azt közölte, az éjszaka folyamán 750 katonai célpontra mért csapás az övezetben.   

Izraelben ragadt egy magyar család (videó)

Miskolcra indultak volna, fél órával felszállásuk előtt törölték a járatot, így Izraelben ragadt egy magyar család - számol be róla a boon.hu.

Leitner Richard kint él családjával már tizenöt éve, ez az ötödik háború, amit átélnek. 

„A házban, ahol lakunk, minden lakásnak van egy óvószobája, ahova bemegyünk, ha légiriadót hallunk. Ez vasbeton szerkezetű, vasfüggöny húzható el az ablakon, hogy megvédjen a repeszektől is, ha robbanás történik. Sőt, ha a ház összeomlik, ez akkor is egyben marad. Mi a negyediken lakunk, az épületnek a közepén. A légkondicionált helyiségben van szellőző, hetvenkét órára élelmiszer, innivaló és ruhanemű is” – magyarázta az Észak-Magyarország és a Boon.hu megkeresésére a családfő, majd hozzátette, a szolgáltatásokban a háború első napján volt akadozás, de azóta minden rendben működik, van áram, víz és internet is.  

A családfő az óvószobát külön videóban is bemutatta a portálnak:

 

A család története IDE kattintva olvasható.

A francia rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a palesztinbarát tüntetők ellen Párizsban

A francia rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be Párizsban csütörtökön, hogy feloszlasson egy palesztinokat támogató, betiltott gyűlést.

Gérald Darmanin belügyminiszter csütörtökön beszámolt arról, hogy 

a Hamász szombati támadása és az izraeli válaszlépés óta Franciaországban "több mint száz antiszemita incidenst" észleltek, amelyek kapcsán 41 embert őrizetbe vettek. A mintegy ötszáz zsidó vallási helyet és oktatási intézményt jelenleg 10 ezer rendfenntartó védi.

Franciaországban él Európa legnagyobb muszlim és zsidó közössége is, Emmanuel Macron államfő arra szólította fel a franciákat, hogy maradjanak egységesek és tartózkodjanak attól hogy hazahozzák az Izrael és a Hamász közti konfliktust. 

  

Párizsban két, csütörtökre tervezett palesztinbarát tüntetést már előre betiltottak a közrendre hivatkozva, majd a belügyminiszter utasította a prefektusokat, hogy országszerte tiltsanak be minden palesztinbarát tüntetést. Ennek ellenére több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze Párizs központjában csütörtök délután.   

A tüntetők azt skandálták, hogy "Izrael gyilkos" és "Macron cinkos". Az államfő korábban határozottan elítélte a Hamász által elkövetett terrortámadásokat, és megerősítette teljes támogatását Izrael iránt.

Irán: az "ellenállás tengelye" válaszolni fog a palesztinok elleni bűncselekményekre

Az "ellenállás tengelyének" többi tagja nem fogja szó nélkül hagyni a jövőben a palesztinok ellen elkövetett bűncselekményeket, és ennek következményeiért Izrael lesz a felelős - közölte Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter csütörtökön.

Az iráni külügyminiszter szerint a palesztinok menekülésre kényszerítése és a Gázai övezet víz- és villamosenergia-ellátásának leállítása háborús bűncselekmény.

A miniszter ugyan nem részletezte, de az "ellenállás tengelye" Irán, palesztin fegyveres csoportok, Szíria, a libanoni Hezbollah és más fegyveres szervezetek közötti szövetségre utal.

Izrael a Hamász alagútrendszere miatt ürítteti ki a Gázai övezet északi részét

Izrael kiürítteti a Hamász alagútrendszere fölött a Gázai övezet északi részét – jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő péntek reggel

Az övezet északi részén élőknek, köztük Gázaváros lakóinak, mintegy 1,1 millió embernek huszonnégy órán belül dél felé, Egyiptom irányába kell menekülnie, mert a terroristák a házak alatti alagutakban rejtőznek.

A rendkívül sűrűn lakott Gázaváros evakuálására a lakosság biztonságára hivatkozva szólítottak fel, mert a Hamász terroristái a civilek otthonai és polgári területek alatti alagutakban bujkálnak, ahol az izraeli hadsereg jelentős hadműveleteket kíván végrehajtani a következő napokban. A Hamász propagandának nevezte a felhívást, és utasította a lakosokat, hogy ne hallgassanak a kiürítési felszólításra.

Minden csatornán keresztül küldjük a hadsereg üzeneteit, és tudjuk, hogyan érhetjük el őket. Még mindig van áram, hogy ezek az üzenetek mindenkihez eljussanak

– mondta Daniel Hagari a gázai lakosok értesítéséről. A gázaiakat arra szólították fel, hogy költözzenek át az övezetben található Vádi Gáza folyó déli oldalára. Hagari szerint az evakuálás több napig is eltarthat.

A háborúban eddig 258 izraeli katona esett el, akiknek családját már értesítették. Az elmúlt napon hatezer bombát lőttek ki az övezet felett az iszlamista terrorista vezetők likvidálására és létesítményeik lerombolására, mintegy hétszázötven katonai célpontot támadott az izraeli légierő.

Az ENSZ tiltakozott az evakuálási felszólítás ellen, majd Palesztinai Menekültügyi Ügynöksége (UNRWA) bejelentette, hogy műveleti központját és a nemzetközi személyzetet áthelyezte az övezet déli részére a közepéről.

Összecsapások voltak a palesztinbarát tüntetők és a rendőrök között Párizsban

A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint a francia hatóságok könnygázt is használtak a betiltott palesztinbarát demonstráción – írja a Magyar Nemzet.

A rendőrség könnygázzal és vízágyúval verte le a palesztin nép támogatására összehívott tüntetést a fővárosban, miközben Emmanuel Macron elnök arra biztatta a franciákat, hogy maradjanak egységesek, és tartózkodjanak az izraeli–Hamász konfliktus hazahozásától.

A brit médium rámutat,

Franciaország ad otthont Európa legnagyobb muszlim és zsidó közösségeinek.

Egyiptomi elnök: a gázaiak tartsanak ki és maradjanak az övezetben

Kitartásra szólította fel az egyiptomi elnök csütörtök este a Gázai övezetben élőket, és azt tanácsolta nekik, maradjanak a térségben. Mindeközben egyre nagyobb a nyomás Kairón, hogy engedélyezze a palesztin civilek távozását Egyiptom felé.

Egyiptom továbbra is mindent megtesz, hogy biztosítsa a rafahi átkelőn keresztül a segélyek Gázai övezetbe juttatását a nehéz időkben; Kairó kiáll a palesztinok törvényes jogai mellett

– szögezte le Abdel-Fattáh esz-Szíszi egy katonai ünnepségen.

Szíszi emellett leszögezte: elsősorban Egyiptom biztonságáért felel.

Kiemelte, hogy bár hazája már így is kilencmillió, a világ számos országából érkező „vendéget” fogadott be, a gázaiak helyzete különleges, mert ha elhagynák otthonukat, „az a palesztin ügy végét jelentené”.

Egyiptom korábban már közölte, hogy meg akarja könnyíteni a segélyek eljuttatását az országot az övezettel összekötő rafahi átkelőn keresztül, ugyanakkor jelezte: elutasítja, hogy a Gázában élőket délre kényszerítsék a határon át.

Kairó emellett felszólította a többi országot és nemzetközi szervezeteket, hogy amennyiben segélyszállítmányokat küldenének a mintegy 2,3 millió lakosú övezetbe, azokat az egyiptomi Észak-Sínai tartományban lévő, a rafahi átkelőtől 50 kilométerre található el-Arís repülőterére küldjék.

Az utóbbi napokban az egyiptomi sajtó magas rangú egyiptomi biztonsági tisztségviselőkre hivatkozva óva intett a palesztinok tömeges Egyiptomba menekülésétől.

Kairó – mely évtizedek óta igyekszik közvetíteni a palesztin–izraeli kérdésben – a konfliktus kezdete óta a diplomáciai megoldást szorgalmazza és a feleket a feszültség csökkentésére szólította fel. Egyiptom 1979-ben, az arab országok közül elsőként rendezte kapcsolatait Izraellel.

Brit kormányfő: Izrael védje meg a „hétköznapi palesztinokat”

Telefonon beszélt csütörtök este Rishi Sunak brit miniszterelnök Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és arra szólította fel, hogy a Hamász terroristái után folytatott hajtóvadászat közben Izrael védje meg a „hétköznapi palesztinokat” – közölte a Downing Street.

A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője leszögezte, hogy Sunak megerősítette izraeli kollégájának, hogy London „vállvetve áll Izrael mellett a terrorizmus elleni küzdelemben”, és nem szabad megengedni, hogy a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet további atrocitásokat kövessen el az izraeli nép ellen.

Megállapítva, hogy a Hamász elvegyült a gázai polgári lakosság körében, a miniszterelnök nagyon fontosnak nevezte, hogy minden lehetséges lépést meg kell tenni a hétköznapi palesztin emberek védelme és a humanitárius segítségnyújtás érdekében

– tudatta a Downing Street.

Nem sokkal korábban az Egyesült Államok is arra figyelmeztette Izraelt, hogy „nem mindegy”, hogyan védi meg magát. Antony Blinken amerikai külügyminiszter is arra hívta fel a figyelmet, hogy

mindent meg kell tenni a polgári lakosság védelme érdekében.

ENSZ: Izrael elrendelte a Gázai övezet északi részének evakuálását

A Gázai övezet északi részének 24 órán belüli evakuálását rendelte el pénteken  az izraeli hadsereg az ENSZ szerint.

A rendelkezés értelmében, melyről az ENSZ gázai központja nem sokkal csütörtök éjfél előtt szerzett tudomást, a térségben élő mintegy 1,1 millió embernek – a terület teljes lakossága csaknem felének – az övezet déli területeire kellene húzódnia.

Stéphane Dujarric, az ENSZ főtitkár szóvivője csütörtök este embertelennek nevezte az utasítást és arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés szörnyű humanitárius következményekkel járna, ugyanis „lehetetlen ilyen rövid idő alatt ennyi ember kitelepítését megszervezni”.

A szóvivő elmondta, hogy a kitelepítési rendelkezés vonatkozik az ENSZ összes, az övezetben dolgozó munkatársára is, illetve azokra is, akik az ENSZ gázai létesítményeinek valamelyikében – köztük kórházakban vagy iskolákban – kerestek korábban menedéket.

Szaláma Marúf, a Hamász sajtóközpontjának vezetője hamisnak nevezte az evakuálásról szóló hírt, mellyel szerinte Izrael „csupán fejetlenséget akar teremteni az emberek között és meg akarja bontani a gázaiak belső egységét”.

Mindeközben az ENSZ csütörtökön soron kívüli támogatásért folyamodott a nemzetközi közösséghez: a világszervezet humanitárius ügyeket koordináló irodája (OCHA) azt közölte, hogy 2023-ra a Gázai övezetben és Ciszjordániában tervezett humanitárius programokhoz 502 millió dollárral (183 milliárd forint) számoltak, ám az összegnek mostanáig kevesebb mint a fele érkezett be a szervezethez.

Az OCHA kiemelte, hogy a múlt héten kezdődött harcokig a gázai családok már 60 százaléka élt élelmiszerbizonytalanságban.

A szervezet részéről továbbá bejelentették: már több mint 423 ezer palesztin menekült el otthonából a Gázai övezetben. Arról is tájékoztattak, hogy kifogyott az üzemanyag Gáza egyetlen erőművéből, így megszakadt az áramszolgáltatás, illetve felhívták a figyelmet, hogy az övezetben élők nagy része már nem jut ivóvízhez. Kiemelték: a térségben mintegy 50 ezer várandós nőről is tudni.

Az Egyesült Államok bérelt gépekkel menekíti ki állampolgárait Izraelből

Az amerikai kormányzat péntektől bérelt repülőgépeket küld Izraelbe az amerikai állampolgárokért, akik elhagynák a Hamász támadása nyomán bizonytalanná vált térséget – közölte csütörtökön az Egyesült Államok külügyminisztériuma, írja a Magyar Nemzet.

Matthew Miller szóvivő közleménye szerint a lépést az indokolja, hogy

a menetrend szerinti repülőközlekedés korlátozottá vált. Azt is hozzátette, hogy az adminisztráció egyeztet a légitársaságokkal is, hogy a következő napokban szélesítsék a lehetőségeket Izrael elhagyására.

A hivatalos becslések szerint mintegy 160–170 ezer amerikai tartózkodik Izraelben turistaként, életvitelszerűen, vagy más keretek között.

A washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint csütörtök délután bejelentette, hogy

már legkevesebb 27 amerikai áldozata van a 6 napja tartó harcoknak. 

Megindulhat a szárazföldi offenzíva – több mint egymillió embert evakuálnak a Gázai övezetből

Az izraeli hadsereg utasítása szerint következő 24 órában 1,1 millió embernek kell elhagynia Gáza északi részét – írja az Origo a BBC-re hivatkozva.

Az izraeli hadsereg közlése szerint mindenkinek, aki a Gázai Váditól északra él, át kell költöznie a Gázai övezet déli részére. Az ENSZ szerint ez körülbelül 1,1 millió embert jelent – az egész Gázai övezet lakosságának mintegy felét. Az érintett területhez tartozik a sűrűn lakott Gáza város is.

A kitelepítés az izraeli szárazföldi offenzíva kezdetére utalhat, Izrael katonákat, nehéztüzérséget és harckocsikat tömörít a gázai határon.

A görögök hadihajóval, a németek drónnal segítik Izraelt

Több NATO-tagállam konkrét segítséget ígért és nyújt Izraelnek, a BBC azt írja a görögök hadihajót küldtek a Földközi-tenger keleti részéhez, ami valószínűleg az izraeli–libanoni határnál állomásozik majd.

Német bejelentés szerint két felfegyverzett Heron harci drónnal segítik az izraeli hadsereget.

Hatezer bombát dobtak Gázára

Izraeli bejelentés szerint az elmúlt hat napban 6000 darab, 4000 tonna súlyú bombát dobtak le a Hamász gázai célpontjaira. A légicsapások 3600 célpontot értek – írja az Origo a BBC-re hivatkozva.

Ez történt csütörtökön:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában