Védelem

2023.10.12. 11:38

Fontos területe a kibervédelem a honvédelemnek

A kibertér nagyon fontos műveleti terület, amivel a Magyar Honvédségnek is foglalkoznia kell – mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a Drónia Road Show utolsó állomásán, Budapesten csütörtökön.

MW

Felderítő drón a honvédelem napja alkalmából, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium által szervezett családi napon

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége Drón Tagozata a Magyar Honvédség Kiberműveleti Parancsnokságával és a Drónpilóták Országos Egyesületének támogatásával szervezte meg a Drónia Road Show konferenciasorozatát, amelynek utolsó állomása csütörtökön a csepeli BKSZC Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban volt. A konferenciasorozat a kibertérrel, mesterséges intelligenciával és annak védelmével foglalkozott, és a drón- és robotika oktatását népszerűsítette középiskolásoknak.

Kajári Ferenc megnyitójában arról beszélt, a drónok néhány éve még a tudományos-fantasztikus filmek világába tartoztak, de ma már kézzelfogható közelségbe kerültek, ezért már a honvédségnek is vannak drónokkal, kibertérrel, információs műveletekkel foglalkozó egységei.

Felidézte, hogy a Magyar Honvédségnél 2007-ben jelentek meg az első drónok és azóta is folyamatos a beszerzésük, egyre fejlettebb eszközöket vásárolnak, rendszeresítenek, egyre több területen.

Megjegyezte: ma már nem csak a felderítésben játszanak szerepet a drónok, de például a tűzszerészek is alkalmazzák azokat.
A kibertérről szólva hangsúlyozta, hogy az is átszövi mindennapi életünket, és a terület fontosságát jelzi, hogy a NATO-ban is önálló műveleti térként ismerik el. 

Ha egy velünk szembenálló fél a kibertérben intéz támadást a mindennapi életünket biztosító szolgáltatások, rendszerek ellen, annak rövid idő alatt komoly hatásai lesznek

 – indokolta meg, miért kell a honvédségnek foglalkoznia a területtel.

A vezérőrnagy az előadássorozatról elmondta, hogy az öt alkalom során több mint 1200 diák kapott átfogó képet a drónokról, mesterséges intelligencáról, kibertérről.

Németh Szilárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arról beszélt, egyre gyorsabb ütemben fejlődnek a drónok, és már nemcsak védelmi, honvédelmi szerepben jelennek meg, de a mindennapokban is, ehhez pedig alkalmazkodnunk kell.

Felhívta a diákok figyelmet az innováció fontosságára, mint egy olyan eszközre, amivel Magyarország sokat tehet védelmi képességeinek a fejlesztése érdekében.

Pozderka Gábor ezredes, a MH Kiberműveleti Parancsnokság parancsnoka arról beszélt, a honvédség sem tudja függetleníteni magát a kibertértől, ezért folyamatosan fejlesztik ezt a területet az ország védelme érdekében. 

Felhívta a figyelmet arra, ha a haditechnikai eszközök kommunikációs csatornáit megbénítják, akkor a harckocsik nem tudnak elindulni.

Mint mondta, biztonságosan kell tudni üzemeltetni a harckocsikat, helikoptereket, ez pedig a kiberműveleti parancsnokságon dolgozók feladata.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában