Körkép

2023.10.18. 18:17

Európa számos nagyvárosában emelték a terrorkészültséget - frissült

Franciaországban több repülőteret is kiürítettek.

MW

Rendõrök és a hatóságok által betiltott palesztinpárti szimpátiatüntetés résztvevői Bécsben 2023. október 11-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Christian Bruna

Ezeket érdemes tudni a fokozott rendőri készültségről

Fokozott rendőrségi ellenőrzést vezetett be a rendőrség egész Budapesten péntek déltől szombat reggelig. Az ügy előzménye, hogy immár harmadszor akart magánszemély a Hamász terrorszervezet felhívásához köthető gyűlést szervezni. Legutóbb péntekre hirdette meg az eseményt a szervező Budapest II. kerületében, amit a rendőrség betiltott. Ugyan a fokozott rendőri ellenőrzés még nem jelenti a terrorveszély miatt elrendelt magasabb készültséget, de a rendőrök sűrűbben ellenőrizhetnek majd a közterületeken - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a mostani fokozott ellenőrzés azt jelenti, hogy a rendőrség a bűncselekmény elkövetőjének elfogása és előállítása, vagy a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében a rendőri szerv vezetője által meghatározott nyilvános helyen vagy a közterület kijelölt részén az oda belépőket vagy az ott tartózkodókat igazoltathatja. 

Átvizsgálhatnak épületet, építményt, helyszínt, csomagot és járművet az elhárítás érdekében.

A rendezvényeken, az esemény, továbbá a közlekedés biztonságát, a közterület rendjét veszélyeztető jogellenes cselekmény megelőzése, megakadályozása érdekében a vezető által meghatározott területre belépők és az ott tartózkodók ruházatát és járművét átvizsgálhatja, valamint az üzemeltető által előírt feltételek betartását is felülvizsgálhatja.

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

Ausztriában a második legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget

Ausztriában a második legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a közel-keleti konfliktus elmérgesedése és a brüsszeli merénylet nyomán - közölte szerdán Gerhard Karner osztrák belügyminiszter. 

A tárcavezető

 "a veszélyeztetettségi helyzettel és egy terrorcselekmény fokozott kockázatával" indokolta a döntést. 

Ausztriában 2022 márciusa óta "emelt szintű" terrorkészültség volt hatályban. A szintet legutóbb a 2020. november 2-án, Bécs belvárosában négy halálos áldozatot követelő merénylet után emelték meg. 

"A hírszerzési szolgálatok legfrissebb helyzetelemzése alapján emeljük a készültségi szintet, mégpedig +magas+ szintre" - ismertette Karner Klaudia Tanner védelmi miniszterrel, Omar Haijawi-Pirchnerrel, az állambiztonsági szolgálat vezetőjével és Kurt Wagneral, Bécs katonai parancsnokával közösen tartott sajtótájékoztatóján. 

Rendõrök és a hatóságok által betiltott palesztinpárti szimpátiatüntetés résztvevői Bécsben 2023. október 11-én
Fotó: Christian Bruna / Forrás: MTI/EPA

Haijawi-Pirchner szerint a több száz halálos áldozattal járó, gázai kórházat ért támadás "

a szélsőséges propaganda további terjedésével", valamint az erre fogékony személyek radikalizálódásával járhat.

 Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy 

konkrét terrorfenyegetésről egyelőre nincs tudomásuk.

 Hozzátette: a kockázatokat olyan egyedül cselekvő személyek esetében látják, akikre a közel-keleti helyzet egyfajta "kioldó hatással" lehet. 

Karner bejelentette a zsidó létesítmények fokozott védelmét a helyi zsidó közösségek kérésére. Ennek keretében fokozottan igénybe veszik az osztrák hadsereg személyi állományát is. A védelmi minisztérium már most mintegy száz katonával segíti a rendőrség munkáját húsz nagykövetségnél. Most további 90 katonai rendészt vetnek be a zsidó intézmények védelme érdekében. 

"A terrornak és félelemnek nincs helye országunkban" - hangsúlyozta az osztrák védelmi tárca vezetője.

Hamis bombariadók voltak több franciaországi regionális repülőtéren

Franciaországban kilenc regionális repülőteret kiürítettek szerda délelőtt e-mailben érkezett merényletfenyegetések miatt, de a szükséges ellenőrzéseket követően több helyen már újraindult a forgalom - jelezték hivatalos források. 

A bombariadók mindennapossá váltak Franciaországban múlt péntek óta, amikor egy radiális iszlamista halálra késelt egy francia tanárt az északi Arras város egyik gimnáziumában. A merényletet követően a kormány a legmagasabb szintűre emelte a terrorkészültséget az országban. 

Rendőrségi források megerősítették, hogy hat város - Lille, Lyon, Nantes, Nizza, Toulouse és Beauvais - repülőterét kiürítették.

 Az AFP hírügynökség úgy értesült, hogy a strasbourgi, a biarritzi és a pau-i repülőteret is kiürítették egy fenyegető üzenet miatt. 

Valamennyi riadó hamisnak bizonyult. 

Az ellenőrzéseket követően kora délután a nizzai, a lyoni és a lille-i repülőtéren már újraindult a forgalom. 

Rendőrkordon a párizsi Louvre múzeum környékén 2023. október 14-én, miután a rendőrség bombafenyegetés miatt kiüríttette a létesítményt és a Párizs melletti versailles-i kastélyt
Fotó: Teresa Suárez / Forrás: MTI/EPA

A nizzai repülőtér szóvivője az AFP-nek "hétköznapinak" minősítette a "kisebb incidenst", utalva arra, hogy egy gyanús csomag miatti riasztás gyakori esemény, s emiatt volt szükség egy "biztonsági zár" felállítására, de azóta "minden visszatért a megszokott kerékvágásba".   

Szerdán egyébként a versailles-i kastélyt is kiürítették egy merényletfenyegetés miatt. A pénteki késes merénylet óta ez volt a harmadik bombariadó az egyik leglátogatottabb francia turisztikai célpontnál, amely szombaton és kedden is kapott fenyegetést. 

 A Vatikán körül is megerősítették a biztonsági készültséget

Terrorellenes biztonsági intézkedések léptek életbe a nagyobb olaszországi városokban és a pápai állam körül is, miközben megkezdődött a hatóságok által idegen harcosokként azonosított személyek ellenőrzése - jelentette szerdán a Corriere della Sera napilap.   

A Vatikánvároshoz vezető római utcákon megsokszorozták a fegyveres katonák száma. 

A pápai államot övező területen a 2015-ös párizsi terrorista merényletsorozat után az olasz fegyveres erők biztonsági pontokat hoztak létre. Gépfegyveres katonák állnak a Szent Péter térre vezető sugárúton és a tér körüli kisebb utcákban, valamint páncélozott járművek is láthatók. 

Menedékkérők tüntetnek az olasz kormánynak a menedékkérelem szigorítására irányuló törvényjavaslata, az úgynevezett Cutro-rendelet ellen Rómában 2023. április 28-án
Fotó: Angelo Carconi / Forrás: MTI/EPA

A belügyminisztérium közlése szerint csak Rómában négyezer helyszínen szigorították meg a készültséget, közöttük négyszáz helyen a legmagasabb szintű védelmet biztosítják a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni támadása, vagyis 7-e óta.

Fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el egész Budapestre

A fővárosi rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el október 20-án 12 órától másnap 8 óráig Budapest teljes területére – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az intézkedés célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és a közbiztonság fenntartása - írja a Magyar Nemzet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában