Új életpályatörvény

2023.10.05. 11:04

Elmaradt a pedagógusok felmondási hulláma, amire a baloldal hónapok óta biztatott

Rétvári Bence szerint Nobel-díjasaink is azt bizonyítják, hogy a magyar oktatást megbecsülni kell, nem lebecsülni.

MW

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára

Forrás: MTI

Fotó: Katona Tibor

A baloldal a pedagógusok tömeges pályaelhagyásával, a magyar közoktatás teljes összeomlásával riogatott a tanévkezdés előtt, egyes szakszervezetek „civilekkel” karöltve hónapokon át tüntettek, sőt volt olyan szervezet is, amely felmondásra biztatta a tanárokat előkészített űrlapokkal.

A zavarkeltés ellenére a tanév rendben elindult

– írja a Magyar Nemzet.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a lapnak adott interjúban beszélt az egy hónappal ezelőtti tanévkezdés tapasztalatairól, a pedagógus életpályájáról, a tanárképzésre jelentkezők számáról és a magyar Nobel-díjasokról is.

– Zökkenőmentesen folytatódhat a tanév. A pedagógusok 99 százaléka az új jogállást választotta. Elmaradt tehát a felmondási hullám, amire a baloldal és a szakszervezetek hónapok óta biztatták a tanárokat. Az előre beharangozott öt-tízezres számnak a töredéke se hagyta el a pályát, összesen 1205 pedagógus, nagyjából egy százalék nyilatkozott úgy, hogy nem lép át az új életpályatörvény hatálya alá. Viszont szeptember 16. óta, azaz három hét alatt 460 új pedagógus kezdte meg a tanítást állami iskolában, akik már az új életpályatörvény szerint létesítettek új jogviszonyt. És ez a szám hétről hétre emelkedik. Köszönjük a 99 százaléknak, hogy nem ült fel a rémhíreknek, és továbbra is az egyik legszebb és legnehezebb hivatást gyakorolja, gyermekeinket neveli – mondta Rétvári Bence.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, az új életpályatörvény sok területen hozza előnyösebb helyzetbe a pedagógusokat.

Többek között csökken a tanárok óraszáma az eddigi 22–26 tanóráról fix heti 24 tanórára. Növekszik ugyanakkor a szabadnapok száma 46-ról 50-re.

Rétvári Bence a következő nagy feladatnak a pedagógusok nagyarányú fizetésemelését nevezte. Azt mondta, hogy ha

végre nem blokkolják tovább az EU-s forrásokat, akkor azonnal 561 ezer forintra emelkedik a pedagógus átlagbér, 2025-re pedig nyolcszázezer forintot fognak keresni átlagosan a pedagógusok.

Ha a baloldal nem akadályozná a pedagógus béremelést, bizonyára még többen maradnának a pályán vagy választanák ezt a hivatást – jegyezte meg az államtitkár.

Rétvári Bence Karikó Katalin kutatóbiológus és Krausz Ferenc fizikus Nobel-díjával kapcsolatban azt hangoztatta, hogy

„mind a ketten a magyar oktatási rendszerben tanulták meg az alapokat. Éppen ezért nekünk, magyaroknak is önbizalmat adhat, hogy mi is képesek vagyunk a legkiválóbb teljesítményre ma is. De ehhez az kell, hogy megbecsüljük magunkat és ne lebecsüljük”.

Az interjúért kattintson.

A tankerületi központok rendszere jobban ki tudja egyenlíteni a társadalmi különbségeket

Az állami fenntartás évei alatt csökkent az otthonról hozott hátrányok megjelenése az iskolákban – hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Csepelen, a Dél-Pesti Tankerületi Központ új székhelyének átadóünnepségén csütörtökön.

 

Felidézte, bő tíz évvel ezelőtt indították el azt a folyamatot, amelyben az iskolák fenntartását és később a működtetését is a tankerületi központok vették át. Egy 2010-es felmérés azt mutatta, hogy a hatéves gyermekek fejlettségi szintje között akár másfél éves különbség is volt, és ezt az iskolák nem tudták megfelelően „ellenpontozni” – mondta Rétvári Bence.

 

Hozzátette, ezért két intézkedést hoztak: az egyik a hároméves kortól kötelező óvodáztatás bevezetése volt, hogy kevesebb legyen a hátrány, amit a gyermek az iskolába magával visz, másrészt meg akarták szüntetni azt a helyzetet, hogy ahol nehezebb körülmények között gazdálkodik az önkormányzat, ott az iskola is nehezebb helyzetben volt. Ezért döntöttek úgy, hogy tankerületi központok legyenek azok, amelyek az iskolákat fenntartják, működtetik – magyarázta az államtitkár.

 

Közölte, ennek már a PISA-mérés szerint is megvan az eredménye: míg tíz évvel ezelőtt az otthonról hozott hátrányok iskolában való megjelenése 26 százalék volt, ez az állami fenntartás évei alatt már 19 százalékra csökkent. Érezhető eredménye van tehát, hogy az állam belépett közvetlenül az oktatás rendszerébe – jelentette ki Rétvári Bence.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában