Áradások

2023.09.06. 13:48

Többen életüket vesztették az ítéletidő miatt Görögországban, Törökországban és Bulgáriában

Már 14 ember halt meg és 11 tűnt el az özönvízszerű esőzésekben Görögországban, Törökországban, Bulgáriában és Spanyolországban – közölték az érintett országok hatóságai szerda délután.

MW

A Daniel névre keresztelt vihar okozta árvíz által elsodort autók roncsai a görögországi Vóloszban 2023. szeptember 6-án

Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA

Fotó: Jánisz Koleszidisz

A halálos áldozatok között van két nyaraló, akiket a Törökország északnyugati részén, a bolgár határ melletti Kirklareli tartományban lévő kempingből sodort el az ár. Ali Yerlikaya török belügyminiszter közlése szerint a kempingben nagyjából tucatnyian tartózkodtak, amikor elérte az áradás. 

A mentőcsapatok két ember holttestét találták meg, de négy eltűnt után még tovább folyik a kutatás

 – írta a belügyminiszter az X közösségi platformon.

A helyi kormányzói hivatal közlése szerint Isztambul két kerületében az esőzés okozta ár szintén elárasztotta az utcákat és a házakat. Az áradásnak ott legkevesebb két halálos áldozata van. Tucatnyi embert, akik egy könyvtárban rekedtek, sikerült kimenteni. Néhány metróállomást azonban le kellett zárni az ár miatt, és Davut Gül isztambuli kormányzó arra szólította fel az autósokat, hogy ne induljanak útnak. Kirklareli tartományban a mentők négy halálos áldozatról és két eltűntről adtak számot. Ali Yerlikaya belügyminiszter szerint 31 ember sérült meg, nyolcat továbbra is kórházban ápolnak Isztambulban, ahol a heves esőzés hegyi patakokká változtatta az utcákat.

Görögországban a felhőszakadás okozta ár miatt Vóloszban leállította a közlekedést a rendőrség és egy idősotthont elővigyázatosságból evakuáltak. Szkiathosz szigetén pedig legkevesebb egy ember halálát okozta az utcákat elárasztó özönvíz, amely autókat sodort magával.

A halálesetet a tűzoltóság jelentése szerint egy fal leomlása okozta Vólosz környékén, ahol öt ember el is tűnt az áradásban.

A görög hatóságok az ország középső részén, a Szporádok szigetcsoporton és Évia szigetén mobilüzenetben figyelmeztették a lakosságot, hogy lehetőleg ne hagyja el az otthonát.

A görög meteorológiai szolgálat jelentése szerint a középnyugati Pilion régióban kedden egy faluban 75,4 centiméter csapadékmennyiség hullott, ami 2006 óta a legtöbbnek számít. Athén környékén az átlagos évi csapadékmennyiség 40 centiméter körül van.

Vaszilisz Kikíliasz klímaválságügyi és polgári védelmi miniszter közleményében azt írta, hogy a heves esőzés várhatóan szerdán délután áll el.

Görögországban az utóbbi hetekben súlyos erdőtüzek pusztítottak, amelyek több mint húsz ember halálát okozták.

Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő keddi közleményében a klímaválságot okolta az erdőtüzekért és a viharokért, de elismerte, hogy kormánya „nyilvánvalóan nem kezelte olyan jól az erdőtüzeket, ahogy szerette volna”. Hozzáfűzte, hogy „az eddigi gondtalan nyaraknak valószínűleg vége, az elkövetkezők egyre nehezebbek lesznek”.

Az északabbra fekvő Bulgáriában Nyikolaj Denkov miniszterelnök közleményében arról számolt be, hogy 

a fekete-tengeri partvidéken három ember halt meg, ketten pedig eltűntek.

A megáradt folyók utakat és hidakat rongáltak meg. Az áramellátás is szakadozott a térségben, és a hatóságok arra figyelmeztették a lakosokat, hogy az áradások okozta fertőzés veszélye miatt ne igyanak csapvizet.

Carevóban veszélyhelyzetet hirdettek az áradások miatt, és az épületekbe is betörő víz miatt arra szólították fel a lakosokat, hogy az emeleteken keressenek menedéket.

Többen meghaltak a heves viharok következtében Brazíliában

Legalább 22 ember vesztette életét a heves viharok következtében Brazília legdélibb államában, Rio Grande do Sulban – közölte Eduardo Leite, az állam kormányzója szerdán.

Az ország déli részén található területet hétfő óta heves esőzések és szélviharok sújtják. A folyók áradása miatt nagy területek kerültek víz alá. Iskolákat, üzlethelyiségeket és kórházakat öntött el a víz.

A G1 brazil hírportál jelentése szerint a 66 várost érintő vihar miatt több ezer embert evakuáltak otthonából.

Júniusban a térségben lesújtó heves ciklon miatt 16 ember halt meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában