Ukrán válság

2023.08.10. 06:07

Megkezdik a Kupjanszk környéki települések lakosainak evakuálását

533. napja tart a háború. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Ukrán katonák figyelik az eget, miközben a 24. különálló gépesített dandár légvédelmi állásain teljesítenek szolgálatot az ukrajnai Kostiantynivkában 2023. augusztus 8-án

Forrás: Anadolu Agency via AFP

Fotó: Wojciech Grzedzinski

Nagyot szakítanak az ukrajnai háborún a nyugati fegyvergyártók

A vezető nyugati védelmi vállalatok bevételei jelentősen növekedtek, az amerikai fegyvergyártók pedig továbbra uralják a globális fegyveripart –írja a Mandiner a Defense News-ra hivatkozva. A magazin friss „a 100 legnagyobb védelmi cég 2022-ben” nevű rangsora szerint az Egyesült Államok öt legnagyobb fegyveripari vállalata összesen 196 milliárd dolláros bevételt ért el.

Látogatók az Expodefensa nemzetközi biztonsági és védelmi kiállításon Bogotában, Kolumbiában, 2021. november 30-án
Fotó: Mauricio Duenas Castaneda / Forrás: MTI/EPA

A rangsor szerint négy amerikai székhelyű vállalat került a világ öt legnagyobb katonai vállalata közé. Az Egyesült Államok a háború közepette Ukrajna legfőbb fegyverforrása lett, mivel mintegy 37 milliárd dolláros katonai támogatást nyújtott Kijevnek – a portál szerint.

A teljes cikk ITT olvasható.

Enerhoatom: a zaporizzsjai atomerőmű nem kap áramot a külső fővezetékről

Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőműben az éjjel megszűnt a 750 kilovolt feszültségű külső fővezeték áramellátása - közölte csütörtökön az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom állami vállalat.

Ezt követően a nukleáris létesítményt át kellett kapcsolni az egyetlen rendelkezésre álló 330 kilovoltos tartalékvezetékre, amelynek lekapcsolása a külső áramellátás elvesztésével, azaz egy újabb teljes áramszünettel fenyeget

– figyelmeztetett közleményében a vállalat. Az Enerhoatom szerint ebben az esetben a nukleáris és sugárbiztonságot fenyegető fő veszély az, hogy a zaporizzsjai atomerőmű négyes reaktorblokkja jelenleg úgynevezett forró leállás üzemmódban van, amelyet az oroszok az üzemeltetési engedély feltételeit megsértve alkalmaztak – hangsúlyozta az állami cég.  

Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőmű hűtőrendszere a délkelet-ukrajnai Enerhodarban 2023. június 15-én
Fotó: Szergej Ilnyickij / Forrás:  MTI/EPA

Tarasz Tkacs, az Enerhoatom megbízott ügyvezető igazgatója szerint ha a külső áramellátás teljesen megszűnik, az erőmű fő keringető szivattyúi kikapcsolnak, és a reaktor „természetes keringető” üzemmódba kapcsol. Ebben az esetben sürgősen le kell hűteni – emelte ki.     

A zaporizzsjai atomerőmű orosz megszállásának folytatódása, az, hogy a létesítményt illegitim és felkészületlen orosz vezetés irányítja, amely semmilyen felelősséget nem vállal a nukleáris és sugárbiztonságért, folyamatosan közelebb hozza az erőművet a katasztrófához

– figyelmeztetett az Enerhoatom. A vállalat sürgette, hogy éppen ezért a létesítmény fölötti teljes ellenőrzést haladéktalanul vissza kell adni a legális üzemeltetőnek, vagyis az Enerhoatomnak.

Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőmű egyik épülete 2023. június 15-én
Fotó: Szergej Ilnyickij / Forrás: MTI/EPA

Az UNIAN ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy jelenleg nem termel áramot Európa legnagyobb teljesítményű, az orosz-ukrán frontvonal közvetlen közelében fekvő - tavaly március óta orosz megszállás alatt álló - atomerőműve. Hat reaktorblokja közül öt „hideg leállás” üzemmódban van július 25. óta, egyedül a négyes reaktor van „forró leállásban” az erőmű gőzellátásának biztosítása érdekében. Kijev szerint ez azonban veszélyes, a négyes reaktort is „hideg leállásba” kellene helyezni, mert hosszú ideje nem végezték el rajta a szükséges karbantartási munkákat.

Az ukránok szerint a Bacardi „nemzetközi háborús szponzor”

Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NACP) augusztus 10-én felvette a Bacardi Limitedet a „háború nemzetközi támogatóinak” listájára – adta hírül a Mandiner a Kyiv Independent cikkére hivatkozva. Az indoklás szerint a bermudai cég az Ukrajna elleni totális háború idején is folytatja üzleti tevékenységét Oroszországban.

Forrás: Bacardi Facebook-oldala

Moszkva teljes körű invázióját követően a Bacardi Limited azt mondta, hogy leállítja az Oroszországba irányuló exportot és a piaci reklámokba való befektetést, de ezt a vállalást később törölték az eredeti nyilatkozatból – olvasható a jelentésben. A cég állítólag továbbra is több millió dollár értékben szállítja termékeit Oroszországba.

Észtország újabb fegyverszállítmányt küld Ukrajnába

Észtország újabb katonai segélyt, főleg kézifegyvert és lőszert küld Ukrajnába az orosz erők elleni harchoz – döntött az észt kormány csütörtökön.

Támogatnunk kell Ukrajnát a folytatódó orosz agresszió elleni harcban. Újra megtaláltuk a módját, hogy segítsünk Ukrajnának

– jelentette ki Hanno Pevkur védelmi miniszter.

Az Oroszországi Föderáció semmit sem nyerhet az agresszióval, ezért mindazoknak, akik támogatják Ukrajnát, fel kell gyorsítaniuk a katonai segítségnyújtást, és javítani kell a hadiiparuk kapacitását

– idézte a minisztert közleményében a védelmi tárca.

PEVKUR, Hanno; BRETON, Thierry
Hanno Pevkur észt védelmi miniszter (b) és Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja az EU-tagországok védelmi minisztereinek találkozóján Brüsszelben 2023. május 23-án
Fotó: Olivier Hoslet / Forrás: MTI/EPA

Az Oroszországgal határos Észtország  eddig több mint 400 millió euró (mintegy 150 milliárd forint) értékű katonai segélyt küldött Ukrajna számára, ami a balti ország hazai össztermékének (GDP) több mint egy százaléka.

A halott orosz katonákat „szinte folyamatosan hamvasztják” 

A moszkvai erők teherautókon szállítják az elesett katonák holttesteit, és a délkeleti város egyik nyílt területén elégetik őket – nyilatkozta Hanna Maliar védelmi miniszterhelyettes, aki azt is állította, hogy az elesett katonákat a több mint 160 kilométerre lévő Herszonból szállították a helyszínre és a helyi lakosok már régóta érzik a „jellegzetes fanyar füstöt” – írja a Mandiner.

Orosz újoncok kiképzésen vesznek részt a kelet-ukrajnai Donyeck közelében lévő gyakorlótéren 2022. október 5-én
Fotó: Alessandro Guerra / Forrás: MTI/EPA

Megkezdik a Kupjanszk környéki települések lakosainak evakuálását

Az ukrán hatóságok az orosz ágyúzások egyre fokozódó hevessége miatt az Ukrajna keleti felében lévő Harkiv megyei Kupjanszk város környékén fekvő 37 településről megkezdik a lakosok kényszerevakuálását – közölte Kupjanszk katonai közigazgatása csütörtökön a Telegramon.

A tájékoztatás szerint az evakuálás kötelező jellegű, és a térség ukrán ellenőrzésű településeire vonatkozik. 

A parancsot szerdán írta alá a járási katonai közigazgatás megbízott vezetője, Andrij Kanasevics.

Olekszandr Prokugyin, Herszon megye kormányzója arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg humanitárius segélyre várakozó emberekre nyitott tüzérségi tüzet a régióban lévő Bilozirka településen, aminek következtében hat helyi lakos megsérült. Valamennyiüket kórházba szállították, egy sérült állapota válságos.

Orosz rakétatámadásban megsemmisült épületek mellett megy el egy nő a kelet-ukrajnai Donyecki területen levő Pokrovszkban 2023. augusztus 9-én
Forrás: MTI/AP/Libkos

Az ukrán légierő közölte a Telegramon, hogy csütörtökre virradó éjjel az orosz hadsereg tíz iráni gyártású Sahid támadó drónt indított Ukrajna ellen északkeleti irányból, asz oroszországi Kurszki területről. Ezek közül az ukrán erők hetet megsemmisítettek irányított légvédelmi rakéták és kézi lőfegyverek segítségével.

A légierő arról is beszámolt, hogy pilótáik az elmúlt nap folyamán több mint négytucat bevetést hajtottak végre, ebből húszat ellenséges célpontok, orosz katonai összpontosulások, fegyverzetek megsemmisítésére.

Arkagyij Volozs: Oroszország háborúja barbarizmus

Barbarizmusnak nevezte csütörtökön Arkagyij Volozs, az orosz Yandex technológiai óriásvállalat társalapítója csütörtökön Oroszország Ukrajna elleni háborúját, pár nappal az után, hogy az orosz médiában és közösségi platformokon élesen bírálták a háborúval kapcsolatos megjegyzései és Oroszországtól való elhatárolódása miatt.

Arkagyij Volozs, az orosz Yandex technológiai óriásvállalat társalapítója
Fotó: Sergei GUNEYEV / Forrás: AFP

Volozs 2014-ben kivándorolt Izraelbe, honlapján pedig kazahsztáni születésű, izraeli vállalkozóként tünteti fel magát, ami miatt szintén érték támadások orosz oldalakon. Míg egyesek oroszországi múltja mellőzése miatt, mások azért bírálták, mert nem szólalt fel határozottabban a háború ellen.

Egészen megrettent az ukrajnai emberek sorsa, akik közül sokan személyes barátaim vagy rokonaim, és naponta éri házaikat bombatámadás

– áll a közleményben, amelyben Volozs kategorikusan kijelenti, hogy ellenzi és barbarizmusnak tartja Oroszország ukrajnai háborúját. Hozzátette: kötelességének érzi, hogy kivegye a maga részét a felelősségből mindazért, amit Oroszország tesz. Leszögezte: a háború kitörése óta folyamatosan segíti az Oroszországból távozni akaró mérnököket.

Ők most már kijutottak, és elkezdhetnek dolgozni valami újon, és ismét az innováció motorjai lehetnek

– mondta, hozzátéve: ezek az emberek kincset érnek majd azoknak az országoknak, ahol letelepednek.

Volozs lemondott a Yandexben betöltött minden vezető posztjáról, miután tavaly júniusban felkerült az EU szankciós listájára. Az uniós testület akkori döntését Volozs tévesnek nevezte.

A Yandexet 1997-ben alapította Volozs, valamint Arkagyij Borkovszkij és Ilja Szegalovics. A cég jelenleg Oroszország legnagyobb techvállalata, és 58 százalékos részesedésével vezető az orosz nyelvű internetes keresők piacán. A cég részvényeit egy időben a New York-i tőzsdén is jegyezték, de a kereskedést a vállalat papírjaival 2022 februárjában felfüggesztették.

Kupjanszk környéki előrenyomulásról számolt be az orosz katonai szóvivő

Kedvezőbb állásokat foglaltak el az orosz hadsereg rohamosztagai Kupjanszk körzetében, miközben ebben a taktikai irányban nyolc ukrán támadást vertek vissza – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.

Konasenkov szerint az itt és más frontszakaszokon meghiúsított ukrán támadási kísérletek során a másik fél mintegy hatszáz katonát veszített. Donyeck körzetében, ahol az orosz erők a tábornok beszámolója értelmében 17 rohamot vertek vissza, több mint 290 ukrán katona esett el. A megsemmisített ukrán katonai célpontok között említett meg egyebek között két vezetésipontot és egy lőszerraktárt.

Gyenyisz Pusilin, az orosz ellenőrzés alá került donyecki régió megbízott vezetője a Szolovjov Live médiacsatornán azt mondta, hogy az orosz légierő és tüzérség kiűzte Urozsajne községből az ukrán ukrán katonákat és páncélozott járműveket.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és a határövezet orosz oldalának több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.

A Zaporizzsja megyei Tokmak közelében lévő Trudove községet ért csapás öt halálos áldozatot követelt, a donyecki régióban lévő Horlivkában pedig egy civil haláláról tettek bejelentést.

Ukrán katonák ülnek egy önjáró lövegben a frontvonalnál, a kelet-ukrajnai Donyecki területen 2023. augusztus 9-én, az Ukrajna elleni orosz hadműveletek második évében
Fotó: Libkos / Forrás: MTI/AP

Az ukrán külügyminiszter elengedhetetlennek tartja Kína közvetítő szerepét

Kizárta a tárgyalások lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de lehetségesnek nevezte a más, harmadik fél közvetítésével történő egyeztetést Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Corriere della Sera című olasz lapban közölt interjúban csütörtökön.

Dmitro Kuleba kijelentette, Kijev nem hajlandó közvetlenül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalni.

Az országunkat ért agresszió kezdetétől elkövetett bűncselekmények túl súlyosak ahhoz, hogy egy asztalhoz le lehessen ülni. Abszolúte nem bízunk meg benne. A közvetítés azonban harmadik fél részéről lehetséges, azzal a feltétellel, hogy az oroszok készen álljanak a visszavonulásra

– jelentette ki az ukrán diplomácia vezetője.

Nem zárta ki, hogy ha Putyinnal nem is, Oroszországgal tárgyalhatnának csapatainak Ukrajnából való kivonulása után.

„Biztosaknak kell azonban lennünk, hogy tényleg elmennek, nem pedig csapdáról van szó, és újraindítják a támadást” – jelentette ki Dmitro Kuleba.

Úgy vélte, a fekete-tengeri gabonaegyezmény orosz részről történt felbontása, vagy az utóbbi napokban intenzívebbé vált harci cselekmények nem a háború bővülését jelentik, mivel az első naptól, 2022. február 24-től kezdve „mindennapos és totális háború”.

Döntőnek és pozitív politikai üzenetnek nevezte Kína részvételét a Dzsiddában rendezett nemzetközi találkozón, melyen az ukrajnai béke lehetőségeiről volt szó. Hangsúlyozta, nem várnak hirtelen fordulatot a Moszkva kiemelt diplomáciai partnerének tartott Peking részéről, de „nagyon fontos, hogy Kína a béke és Ukrajna területi integritása mellett maradjon”. Hozzátette, Kijev értesült, hogy egyes kínai cégek exportálnak alkatrészeket az orosz hadiparba, de nem tömeges szállításról van szó.

Ami a Wagner katonai magánvállalat katonáinak lázadását illeti, Dmitro Kuleba azt mondta, a jelenlegi látszólagos csend mögött vihar dúl az orosz politikában.

Kijelentette, az ukrán ellentámadás „lassan, de folyamatosan” halad előre.

„Biztos vagyok abban, hogy győzni fogunk” – jelentette ki.  Úgy vélte, az idő Ukrajnának dolgozik, mert Kijev katonai ereje növekszik, miközben Oroszországé csökken.

A Ferenc pápa által kezdeményezett békemisszióval kapcsolatban Kuleba azt mondta,

nem lát különösebb előrelépést, de Kijev továbbra is szívesen látja a pápát Ukrajnában.

Problémák a zaporizzsjai atomerőműben

A zaporizzzsjai atomerőműben megszakadt a kapcsolat az utolsó megmaradt külső fő vezetékkel, és átváltottak a tartalék vezetékre – közölte csütörtökön az Energoatom állami áramtermelő vállalat.

Az Energoatom szerint Európa legnagyobb atomerőműve az áramszünet szélén állt, mivel a tartalék vezeték kevesebb mint fele a fő vezeték teljesítményének.

Az orosz megszállás alatt álló zaporizzsjai atomerőmű a délkelet-ukrajnai Enerhodarban 2023. június 15-én
Fotó: Szergej Ilnyickij / Forrás: MTI/EPA

"Egy ilyen rendszer nehéz a reaktortelep számára, (...) és az energiablokk fő berendezésének meghibásodásához vezethet" – mondta az Energoatom a Telegramon.

A hat reaktoros zaporizzsjai atomerőművet Moszkva 2022. februári inváziójának első napjai óta az orosz hadsereg ellenőrzi.

Hét Shahed drónt semmisített meg Ukrajna

Hét orosz harci drónt semmisítettek meg az ukrán erők az éjszaka folyamán - közölték katonai tisztviselők.

A drónokat a nyugat-oroszországi Kurszk város északkeleti irányából lőtték ki 

- közölte az ukrán légierő.

Összesen 10 drónt lőttek ki a támadás során, a légierő ebből hetet megsemmisített.

Lengyelország tízezerre emeli a fehérorosz határ védelmét segítő katonák számát

Lengyelország tízezerre emeli a lengyel-fehérorosz határ térségébe átcsoportosított katonák számát, közülük négyezren a határőrséget segítik, hatezren pedig a kelet-lengyelországi helyőrségekben gyakorlatoznak - jelentette be csütörtökön Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.

A tárcavezető a lengyel közszolgálati rádiónak adott interjúban arra reagált, hogy a Fehérorosz Hazafias Erők nevű, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt támogató szervezet minap "a lengyel testvérekhez" intézett, a lengyel politikusokat háborús retorikával vádoló felhívást adott ki. "A történelem sok példáját ismeri annak, hogy a fehéroroszok visszaverték a nyugatról érkező inváziót. Ne törekedjetek arra, hogy ezt a saját bőrötökön tapasztaljátok" - áll a felhívásban.   

Ez újabb fehérorosz provokációkat jelez a Lengyelországgal közös határon - értelmezte a felhívást Blaszczak. Aláhúzta: különféle  forgatókönyvekre kell készülni, az illetékes lengyel hatóságok ezért úgy döntöttek, hogy a támadó elrettentése végett közelebb viszik a fegyveres erőket a keleti határhoz.   

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter a 2021-es évhez hasonlította a helyzetet, amikor a lengyel-fehérorosz határszakaszon kitört a migrációs válság. Bejelentette: a jövőben a 2021-es létszámhoz hasonló lesz a határ közelében szolgáló katonák száma.     

"Mintegy tízezer katonáról lesz szó" - közölte, kifejtve: 

a kontingensből négyezren a határőrség műveleteit támogatják, hatezren pedig tartalékban maradnak azon helyőrségekben, amelyek működését az utóbbi években Kelet-Lengyelországban megújították.   

Lengyelország keleti határai védelmének megerősítését Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt elnöke jelentette be június végén. A döntést a Wagner orosz zsoldoscsapatok fehéroroszországi jelenlétével is összefüggésbe hozta.   

Jelenleg a közös határszakaszon mintegy kétezer katona és több száz rendőr támogatja a határőröket. Blaszczak szerdán jelentette be, hogy ezt a létszámot kétezer katonával erősítik meg.   

A migrációs nyomás miatt Lengyelország már korábban riasztórendszerrel felszerelt acélkerítést épített a fehérorosz határon, és riasztórendszert létesít az orosz exklávé, a kalinyingrádi kerület határán is.

Robbanások Szumiban

A Suspilne, Ukrajna állami műsorszolgáltatója arról számolt be, hogy a Szumi régióban az éjszaka folyamán orosz lövöldözések miatt 28 robbanás történt, azonban áldozatokról nem érkezett jelentés.

Ukrajna kazettás lőszerrel támadta Donyecket

Az orosz ellenőrzés alatt álló Donyeckre a helyi hatóságok szerint csütörtök hajnalban kilenc, 155 milliméteres kazettás lőszert lőtt ki az ukrán tüzérség.

Orosz drónok romboltak le egy olajraktárat Ukarajnában

Orosz drónok megsemmisítettek egy üzemanyagraktárat Ukrajna nyugati Rivne régiójában csütörtökön – írta Vitalij Koval kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazásban.

A támadásnak nem lett áldozata – tette hozzá.

Támadó drónok a Krím közelében

Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön kora reggel 11 ukrán drónt lőtt le a Krím közelében.

Moszkva felé hajnalban indítottak két drónt, amik szintén megsemmisültek 

– írja az AFP.

A minisztérium tájékoztatása szerint nem érkezett jelentés károkról vagy áldozatokról.

A csapások azután történtek, hogy egy nappal korábban szintén lelőttek két Moszkva felé tartó ukrán harci drónt. A héten ez már a negyedik támadás a főváros közelében.

Halálos robbanás történt egy orosz gyárterületen

Moszkvától északra fekvő Szergijev Poszad városában egy gyár területén történt robbanás. A gyárban korábban az orosz hadsereg számára optikai berendezéseket készítettek. Egy ember meghalt, hatvanan megsebesültek. Hivatalos magyarázatot nem adtak a robbanásra, zonban tovább fokozódott a Moszkva elleni éjszakai dróntámadások miatti feszültétség.

A Moszkva megyei Szergijev Poszad város hivatalának Telegram-csatornája által közreadott, videófelvételről készített képen füst tör a magasba a Zagorszki Optikai és Mechanikai Üzem pirotechnikai termékek raktárából egy robbanást követően 2023. augusztus 9-én
Fotó: - / Forrás: MTI/AP/Szergijev Poszad város hivatalának Telegram-csatornája

Ukrajna tagadja, hogy katonái átkeltek a Dnyiprón

Hanna Maliar védelmi miniszterhelyettes azt mondta, a hadsereg "nem erősítette meg" azokat a jelentéseket, amelyek szerint Ukrajna rajtaütést hajtott végre a Dnyipro folyó megszállt keleti partján, Herszon területen. "Az információ eredeti forrása az oroszok voltak. És aztán ez az információ elterjedt" - mondta Maliar.

Magyarország segít

Magyarország területére tegnap az ukrán-magyar határszakaszon 6759 fő, a román-magyar határszakaszon belépők közül 6706 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte a legfrissebb adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság. 

Ismét drónokat lőttek le Moszkva felett

Ma, helyi idő szerint hajnali 4 órakor két támadó drónt lőttek le Moszkva fölött - közölte Szergej Szobjanyin polgármester a Telegramonon.

Több tucat felújított Leopard tankot kaphat Ukrajna

Belga közvetítőn keresztül több tucat felújított Leopard 1 harkocsihoz juthat Ukrajna - írta a Washington Post. A tankokat évekkel ezelőtt Freddy Versluys belga kereskedő vette meg a hadseregtől, miután spórolás miatt eladták őket. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában