Nincs megállás

2023.07.14. 12:45

Varsót is bevenné a Soros-hálózat

A Magyar Nemzet cikkének második részéből kiderül, hogy korlátlan pénzügyi forrásokat biztosít a globális baloldali hálózat a lengyel választások befolyásolására, a jelenleg hatalmon lévő nemzeti, konzervatív kormány leváltására.

MW

Soros György a Világgazdasági Fórum (WEF) éves davosi találkozóján 2022. május 24-én

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice Coffrini

Minden pénzt megér a globális baloldali hálózatnak a varsói vágányok átállítása, vagyis az, hogy ősszel Lengyelországban a hazafias, nemzeti-konzervatív erőket eltávolítsák a kormányzati hatalomból. Erre utal az Action for Democracy (AD) nevű amerikai szervezet honlapján található pályázati felhívás, amely a 2022-es magyar országgyűlési választások kampányidőszakához hasonló helyzetértékelést és célkitűzéseket fogalmaz meg.

Indulna a pénz

Amint azt a Magyar Nemzet összeállításának első részében bemutatta, a Soros Györgyhöz és az amerikai demokratákhoz közel álló szervezet – amelynek vezetője Korányi Dávid, a globalisták hazai kulcsembere – már tavaly februári megalakulásakor kiemelt fontosságú „csatatérnek” jelölte meg Olaszországot, Brazíliát, Magyarországot és Lengyelországot. A szervezet szerint ezekben az országokban szükséges beavatkozni a választásokba – ahogy ők fogalmaztak – a demokrácia védelmében. Ez röviden annyit jelent, hogy különféle kormányellenes civil szervezeteket, sajtóorgánumokat támogatnak nehezen azonosítható, rejtett amerikai forrásból. Miután 2022-ben Magyarországon kudarcot vallottak, hiszen a kormánypártok történelmi győzelmet arattak, Korányiék most teljes gőzzel Varsóra összpontosítanak.

Az AD honlapján nemrég jelent meg a már említett pályázati felhívás, amely a „demokratikus ellenállóképesség és a civil társadalom erősítését” hivatott elérni Lengyelországban. A támogatásra elsősorban olyan pályázók (civil szervezetek) jelentkezését várják, amelyek célja „a demokratikus részvétel kiterjesztése, vagyis a választási mozgósítás, a jó kormányzás előmozdítása, a polgárok bevonása társadalmi kérdésekbe, valamint a félelem, a korrupció és a kirekesztés elleni küzdelem elősegítése”.

Ismert lemez

A globális baloldali szervezet szerint nemrég még Lengyelország a kelet-közép-európai demokratikus átalakulás legsikeresebb példájának és az európai integráció úttörőjének számított. Azonban mára egy sebezhető demokrácia és a visszaesés jelei mutatkoznak. A felhívásukban azt is kifejtik, hogy

egyre elterjedtebb Lengyelországban az állami intézményekre gyakorolt pártpolitikai befolyás, a nacionalista és diszkriminatív retorika, a nők, a kisebbségek és az LMBTQ+ közösségek jogainak csorbítása, a bírói függetlenség elleni folyamatos támadások, a független újságírás elnyomása.

Korányi Dávidék a fent említett körülmények miatt kiemelt fontosságúnak tartják a 2023 októberében esedékes lengyel parlamenti választásokat, és a globális célkitűzések szempontjából olyan értékalapú, párton kívüli civil szervezeteket támogatnak, amelyek megfelelnek néhány kritériumnak. Tanulságos, de nem meglepő, a hazai baloldal és a Soros-hálózat által támogatott NGO-k, vagyis nem kormányzati szervezetek Magyarországon is hosszú évek óta ezeket a célokat képviselik. 

Az Action for Democracy tehát a magyar választások után sem hagyta abba tevékenységét, és most a lengyel választások kimenetelét igyekszik befolyásolni különböző nehezen követhető külföldi forrásokkal. Az első tevékenységüket siker koronázta, hiszen Brazíliában az általuk is támogatott Lula da Silva került hatalomra, azonban az olasz és magyar választások nem az érdekeik szerint alakultak. Nagy kérdés, hogy az AD lengyelországi tevékenysége milyen mértékben tudja befolyásolni az ottani választásokat, hiszen egyelőre úgy tűnik, a külföldi finanszírozás és demokráciaexport nem minden esetben vezet eredményekhez.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában