Magyar Falu Program

2023.07.27. 20:54

Több mint 25 milliárd forint értékű fejlesztések valósultak meg az egészségügyben

Már több mint 25 milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések valósultak meg a Magyar Falu Programban − mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tállyán, ahol egy megújult orvosi szolgálati lakást adott át.

MW

Hörcsik Richárd fideszes országgyűlési képviselő beszédet mond a Magyar falu program keretében megújult orvosi szolgálati lakás átadásán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tállyán 2023. július 27-én. Mellette Serfõzõ Szabolcs (független) polgármester, Sója Szabolcs háziorvos és Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (b-j)

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

Gyopáros Alpár hozzátette: ennek az összegnek a tíz százaléka jutott a vármegyének, összességében pedig már több mint 70 milliárd forintnyi támogatás érkezett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe a Magyar Falu Programban.

GYOPÁROS Alpár
Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa beszédet mond a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábaszentmiklóson, a Magyar falu program részeként megújult utcák átadóján 2023. július 15-én
Fotó: Krizsán Csaba / Forrás: MTI

Azt mondta, az orvosoknál tapasztalható szakemberhiány miatt szolgálati lakásokkal szeretnék támogatni azokat a fiatal, pályakezdő orvosokat is, akik szívesen dolgoznának falvakban, kistelepüléseken.

Kiemelte, 

az elmúlt három évben, amióta orvosi szolgálati lakásokat és házakat alakítanak ki a kistelepüléseken, 178 háziorvosi praxisnál sikerült megoldani, hogy ne maradjon orvos nélkül.

Ezenfelül több mint kétezer egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó fejlesztést hajtottak végre, köztük rendelőintézetek felújítását, építését, orvosi eszközök cseréjét vagy orvosi és védőnői szolgálati lakások kialakítását − mondta a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár úgy fogalmazott, Borsod-Abaúj-Zemplén „felülreprezentált” a Magyar Falu Programban, hiszen nagyon sok kistelepülés van a vármegyében, ahol nagyon sokan élnek. Hozzátette, bíznak abban, hogy az életminőség a program támogatásainak köszönhetően is javul ezeken a településeken, és ott a jövőben is sokan élnek majd.

Az eseményen Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: 

az elmúlt öt-hat évben 32 helyen fejlődött a háziorvosi szolgáltatás Zemplénben és Abaújban, beleértve a rendelőintézetek rekonstrukcióját, ami mintegy 50-70 millió forintba került.

A politikus kiemelte, fontos, hogy a települések korszerű szolgálati lakásokat tudjanak biztosítani az orvosoknak, és olyan körülményeket alakítsanak ki, mint amilyenekre egy háziorvos például Sátoraljaújhelyen, Miskolcon vagy Budapesten számíthat.

SÓJA Szabolcs; GYOPÁROS Alpár; HÖRCSIK Richárd
Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, Sója Szabolcs háziorvos és Hörcsik Richárd fideszes országgyűlési képviselő (b-j) a Magyar falu program keretében megújult orvosi szolgálati lakás átadásán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tállyán 2023. július 27-én
Fotó: Vajda János / Forrás: MTI

Hörcsik Richárd kitért arra is: 

az elmúlt öt-hét évben Abaújban és Zemplénben olyan pályázatok valósultak meg, melyek főleg a fiatalok helyben maradását segítették. Példaként említette a bölcsődék építését, iskolák rekonstrukcióját és az orvosi rendelők rendbehozatalát.

Serfőző Szabolcs, Tállya független polgármestere elmondta, a nyolcvanöt négyzetméteres orvosi szolgálati lakás 33 millió forintos támogatásból újult meg a Magyar Falu Programban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában