Tehetségek

2023.07.02. 15:46

Negyvenkilenc fiatal verseng a Stipendium Peregrinum ösztöndíjért Balatonszárszón

Várhatóan július első felében egy háromfős Bíráló Bizottság dönt arról, kik nyerik el az ösztöndíjat.

MW

Novák Katalin köztársasági elnök, a Stipendium Peregrinum fővédnöke, a Stipi program ötletgazdája a Stipendium Peregrinum (Stipi) ösztöndíjra pályázókkal a Stipi táborban Balatonszárszón, a Két Korona Hotelben 2023. július 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Negyvenkilenc fiatal verseng a hétvégén a Stipendium Peregrinum (Stipi) ösztöndíjért Balatonszárszón, a legjobbak rangos, külföldi egyetemeken folytatott tanulmányaik egy évi költségét kapják meg.

A kétnapos táborban részt vesz Novák Katalin köztársasági elnök, aki négy éve, családokért felelős államtitkárként indította el az ösztöndíjprogramot.

Az államfő, a tábor fővédnöke Facebook-oldalán azt írta, a Stipi tábor számára az év egyik legkedvesebb programja, ahol tehetséges, érdeklődő, a világra nyitott fiatalokat ismerhet meg.

Úgy fogalmazott, a pályázók még egy hosszú út elején állnak, de bízik abban, hogy meghatározó lesz számukra az a néhány nap, amit most együtt tölthetnek.

Novák Péter zenész, színész, a tábor jószolgálati nagykövete és vezetője újságíróknak elmondta, a Családpárti Alapítvány által biztosított ösztöndíjra minden eddiginél többen, 160-an pályáztak, közülük választották ki a 49 résztvevőt. Jelenleg 56 diák tanul külföldön a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal - tette hozzá.

Az alapítvány tájékoztatása szerint a tábor után, várhatóan július első felében egy háromfős Bíráló Bizottság dönt arról, kik nyerik el az ösztöndíjat. A már külföldön tanuló Stipisek és a mostani nyertesek ösztöndíjaira 800 millió forintot fordít az alapítvány.

A táborban résztvevők az instruktoraik segítségével oldanak meg egyéni és csoportos feladatokat. Az instruktorok között Szalai Ádám labdarúgó mellett Pap Bianka paralimpikon úszó, Gubás Gabi színész, Tomán Szabina üzletasszony, Miklósa Erika operaénekes, Lékai-Kiss Ramóna színésznő, műsorvezető, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke is szerepel.

Michelisz Norbert világkupagyőztes túraautó-versenyző, instruktor arról beszélt, hogy szeretne mindenkinek, az introvertáltabb résztvevőknek is segítő kezet nyújtani. "Mindenkinek vannak gyenge pontjai, hiányosságai, nem kell félni a hibáktól és az ismeretlen helyzetektől" - jegyezte meg.

A tábor egyik résztvevője, az Óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett Szarvas Bálint elmondta, a londoni King's College idegtudományi szakán szeretne továbbtanulni, ahová már felvették. Mindig érdekelték az agyi folyamatok, ami igazán foglalkoztatja, az az, hogyan születik a tudat, az emberi akarat - tette hozzá.

Szalay Lotti Kata a szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban érettségizett, majd a győri Széchenyi István Egyetemen klasszikus oboa előadószakon végzett, és a bécsi Musik und Kunst Privatuniversität historikus oboa szakára nyert felvételt. "Nagyon érdekel a régi zene, a reneszánsz, a barokk, szeretném jobban megismerni a korabeli hangszerek stílusjegyeit. Magyarországon sajnos nincs barokk oboa szak" - mondta a diáklány az MTI-nek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában