Elemzés

2023.06.12. 19:07

Alapjogért Központ: nincs változás a Soros-birodalom élén

Változás a Soros-birodalom élén? Aligha – írta az Alapjogokért Központ a honlapján hétfőn közzétett elemzésében annak kapcsán, hogy 92 éves korában visszavonul Soros György.

Mw

Soros György magyar származású amerikai üzletember

Forrás: Fabrice Coffrini

Fotó: AFP

Soros György „egész életpályáját annak szentelte, hogy tűzzel vassal terjessze a liberalizmus legszélsőségesebb megnyilvánulásait”.

Az eszközök között soha nem válogatott, ha céljait meg akarta valósítani:

 számtalanszor használta fel „professzionálisan felépített és menedzselt, az egész világot átkaroló” hálózatát arra, hogy békés országokon belül feszültséget, zavargásokat, sőt véres felkeléseket, lázongásokat szítson. Ám 90-es éveire önmagán is túltett, amikor az ukrajnai háború folytatását sürgette mindenáron – írta az Alapjogokért Központ.

Soros György manapság mindenki számára a nyílt társadalom „keresztapjaként” ismeretes, aki mindig „bőségesen gurította a dollárkötegeket a magyarországi baloldal irányába is”. Sokan tudják, hogy

a vagyonát – melyet a radikális progresszió szolgálatába állított – tőzsdei spekulációk útján szerezte.

Hol a saját hálózata által teremtett politikai válságokat használta ki arra, hogy újabb milliárdokat keressen, hol a többek között általa is kiváltott piaci káosz társadalmakra gyakorolt negatív hatását meglovagolva szított viszályt és feszültséget, annak érdekében, hogy megvalósítsa dédelgetett álmát, a nemzetállamok és az állami szuverenitás felszámolását – írta a központ.

Az elemzésben úgy fogalmaztak:

 Soros György pályafutásának számtalan „sötét” állomása közül talán a befejező szakasz volt a „legembertelenebb”: 2014-ben az általa irányított hálózat aktív szerepet vállalt Ukrajnában a „Majdan” néven ismertté vált zavargások gerjesztésében és irányításában.

Ezt követően a 2022-es orosz invázió időszakáig folyamatosan társadalommanipulációs „tanácsokkal” látta el a kijevi vezetést mind az azóta megbukott Petro Porosenko, mind Volodimir Zelenszkij elnöksége során. Ukrajna népe egyre jobban elszegényedett, az ország egyre nagyobb hitelek terhét volt kénytelen a vállaira venni, miközben Soros alkalmazottai folyamatosan az Oroszországgal – és más szomszédaival – fennálló törésvonalak mélyítésén dolgoztak. A háború kitörése óta „mindenkinél hangosabban követelte a vérontás folytatását” a nyílt társadalom „keresztapja” – írták.

Miután Soros György úgy érezte, hogy az Európában dúló vérontással és az abban mutatott szerepvállalásával kiteljesedett a karrierje,

fia pontosan ott folytatja, ahol ő abbahagyta

– fogalmaztak.

Alexander Soros már tavaly nyáron kifejtette, hogy 

nagyobb katonai szerepvállalást és több támogatást szeretne látni a nyugati országok részéről az Ukrajnában dúló harcok kapcsán, béketárgyalásokra pedig szerinte esély sincs.

Azt követően, hogy az idősebb Soros lefektette birodalma pénzügyi alapjait, valamint létrehozta a nyílt társadalom megannyi álcivil szervezetet magába foglaló, és az egész világra kiterjedő hálózatát, fia már teljes egészében arra összpontosíthat, hogy megvalósítsa az örökölt szélsőségesen liberális eszméket. Elmondása szerint éppen erre készül, „sokkal többet politizál” majd még apjánál is – írta az Alapjogokért Központ.

Alexander Soros mind az amerikai, mind a magyar baloldallal igen szoros kapcsolatot ápol.

A hazai, háborúpárti erőknek nincs félnivalójuk a „trónörököstől”, továbbra is számíthatnak a bőkezű támogatásokra. A közösségi médiában maga is megosztotta a „guruló dollárok” néven elhíresült botrányban kulcsszerepet játszó, a külföldi forrásokat Magyarországra juttató Action for Democracy egyik hirdetését, amelyhez kommentárként csak ennyit fűzött: „segíts a magyaroknak választani”.

Azóta is mindent megtesz, hogy a magyar embereket rábírja a fegyverszállításokat szorgalmazó, és akár katonák Ukrajnába küldésére is kész szereplők támogatására.

 A hírek szerint hozzá köthető „Gulyás Márton és Gulyás Balázs szerepének növelése az adományaiktól legkevésbé sem független ellenzéki médiában". Alexander Soros az utóbbi években több alkalommal is járt Budapesten, hogy személyesen is ellenőrizze a nyílt társadalom magyarországi „hűbéreseinek” munkavégzését.

Apja évek óta készíti Alexandert „az örökség átvételére”, aki így olyan befolyásos politikusokkal ismerkedett meg testközelből, mint Barack Obama vagy Hillary Clinton. Joe Biden hivatalba lépése óta pedig „abszolút bejáratos a Fehér Házba”, és azt is beismerte, hogy

fél Donald Trump visszatérésétől, ezért a továbbiakban is támogatni fogja a Demokrata Pártot.

Úgy fogalmaztak: Alexander Soros nemcsak a szomszédunkban dúló konfliktus eszkalációjában érdekelt, hanem „személyesen is szívügyének tekinti az LMBT- és genderpropaganda terjesztését”, valamint teljes mellszélességgel kiáll apja migrációval kapcsolatos tervei mellett is.

„Összeségében elmondhatjuk, hogy a Soros-birodalom szélsőséges ideológiai irányvonala az ő regnálása alatt is megmarad, sőt, még dinamikusabban folytatja majd a társadalmaink alapvető értékeivel szembeni egészpályás letámadást” – írta elemzésében az Alapjogokért Központ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában