Az ország legfőbb gondja

2023.02.03. 23:07

Köztéri megfigyelőrendszerrel ellenőriznék a fejkendőviselést Iránban

Az eddigi gyakorlatnál fokozottabban, a közúti közlekedésben már alkalmazott videókamerás megfigyelőrendszer segítségével ellenőriznék az iráni hatóságok a nőkre vonatkozó fejkendőviselési kötelezettség betartását - jelentette pénteken az Etemad című lap.

A legfőbb iráni vezető hivatala által közzétett kép iráni nőkről az Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjével zajló találkozón Teheránban 2023. január 4-én

Forrás: MTI/EPA/A legfõbb iráni vezetõ hivatala

Iránban az iszlám törvények szerint a nőknek kötelező legalább hidzsábot viselniük, azaz fejkendővel eltakarni a hajukat, és hosszú, bő ruhát is, hogy alakjuk ne legyen kivehető.

A parlament igazságügyi bizottságának javaslata szerint 

 

szabálysértés esetén először szöveges üzenetben figyelmeztetnék a nőket, az ismételt jogsértéseket azonban már pénzbírsággal büntetnék.

 

Az Etemad január elején már beszámolt az öltözködési előírások megsértésének szigorúbb büntetésére irányuló "reformokról". A büntetési tételek sorában akkor a közmunkát, az átnevelőkurzusokat, az ország elhagyásának tilalmát, a munkavállalás korlátozását és pénzbírság kiszabását szorgalmaztak az illetékes hatóságok.

Irán nagyvárosaiban több mint négy hónapja tüntetnek az elnyomó teokratikus rezsim ellen. 

A tüntetéshullámot egy iráni kurd nő, Mahsza Amini rendőrségi őrizetben bekövetkezett halála váltotta ki. 

A 22 éves nőt a szigorú öltözködési szabályokat betartató erkölcsrendészet állította elő a hidzsáb nem megfelelő viselése miatt. Szemtanúk szerint Aminit megverték a rendőrautóban, kómába esett, és három nappal később meghalt egy teheráni kórházban.

Halála óta az utcákról eltűntek a hírhedt erkölcsrendészek. Sok iráni nő megtagadja a fejkendőviselést, miközben bírálóik arra panaszkodnak, hogy az újabb szigorításnak nincsen társadalmi támogatottsága.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában