Brüsszeli korrupció

2023.01.13. 10:02

Újabb hazai baloldali képviselőről derült ki, hogy szoros kapcsolatban állt Eva Kailival

Ujhelyi István igen szoros kapcsolatban volt a brüsszeli botrány főhősével, közösen szerveztek konferenciát, egy európai parlamenti csoportban pedig a görög politikus a főnöke volt a Gyurcsány-párthoz húzó Ujhelyinek. Utóbbi decemberben még tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lett volna Kailival, most azonban lebukott: fotók bizonyítják, hogy nem mondott igazat.

Ujhelyi István mellett ott ül Eva Kaili, akit állítólag nem is ismer

Forrás: Origo

Személyesen semmilyen kapcsolatban nem voltam az érintett képviselőkkel és szakértőikkel

állította nem sokkal a brüsszeli korrupciós botrány kirobbanása után, 2022. december 12-én Ujhelyi István a Mandinernek. Ekkor helyezte a belga rendőrség vizsgálati fogságba Eva Kailit, az Európai Parlament szocialista alelnökét és további három gyanúsítottat, akiket a hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során vettek őrizetbe.

A tények azonban cáfolják Ujhelyi decemberi állításait, mivel a két politikus nagyon is jó viszonyban voltak 

írja az Origo a birtokába került képekre hivatkozva.

Ujhelyit 2017 októberében megválasztották a 40 éven aluli EP-képviselők alelnökének – ugyanekkor Eva Kailit elnöknek választották. Közös fotó is készült megválasztásuk után.

Forrás: ujhelyi.eu

Az Origo szerint Ujhelyi az Európai Parlamenten belül máshol is szorosan együttműködött Kailival: a médiaszabadsággal foglalkozó konferenciát szerveztek együtt Brüsszelben, ide főként Soros-szervezeteket (Riporterek határok nélkül) és magyar baloldali médiumokat (az akkor megszűnő Népszabadság) is hívtak. Erről a rendezvényről is több kép készült, az eseményről a magyar politikus még közösségi oldalán is beszámolt.

Ujhelyi állítása tehát hamisnak bizonyult, Dobrev Klára és Gurmai Zita mellett bizony ő is szoros kapcsolatban volt a brüsszeli korrupt politikussal. 

Az Origo teljes cikke ITT olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában