Brüsszeli praktikák

2022.11.05. 08:38

Az EP-küldöttség nem volt kíváncsi a tényekre

Az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának küldöttsége háromnapos látogatást tett november 2. és 4. között Magyarországon. A delegáció a balliberális médiumokkal tárgyalt, nem volt kíváncsi a másik félre. Bizonyítja ezt, hogy nem hallgatták meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőségét, viszont meghívták a csütörtöki kerekasztal-beszélgetésre a FreeSZFE Egyesületet. Ezt a kirekesztő magatartást Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő és a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége sajtóbeszélgetésben kommentálta pénteken – számolt be a Magyar Nemzet.

Szarka Gábor kancellár, Vidnyánszky Attila, SZFE kuratóriumi elnök, Bocskor Andrea EP-képviselő, Rátóti Zoltán rektor

Forrás: Origo

Fotó: Talán Csaba

Az Európai Parlament (EP) sajtóközleményéből kiderül, hogy az EP kulturális és oktatási bizottságának küldöttsége magyarországi látogatása fókuszában a kultúr- és médiapolitika, illetve a művészet és az oktatás szabadsága áll. S e közleményben említették meg azt is, hogy a delegáció kormánytagokkal, parlamenti képviselőkkel, oktatási intézményekkel, a civil társadalom képviselőivel és újságírókkal találkozik. Hogy kerül mégis a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a látogatás fókuszába? – teszi fel a kérdést a Magyar Nemzet. 

Nos, az EP fókuszába aligha, mert ők

inkább a FreeSZFE Egyesületet invitálták a  tervezett kerekasztal-beszélgetésre. Az egyetem vezetősége – mint mondták – csak informális úton értesült arról, hogy szerveződik egy nyolc meghívottból álló beszélgetés. Aggályaikat ezt követően Bocskor Andrea EP-képviselő tolmácsolta a bizottságnak.

A pénteki sajtóbeszélgetésen Bocskor Andrea EP-képviselő összegezte az elmúlt két és fél napot, s kitért a megkérdőjelezhető döntés mögött meghúzódó lehetséges okokra is: 

– Ennek a tényfeltáró látogatásnak már 2020-ban meg kellett volna történnie, de akkor a Covid miatt elhalasztották. 2020-ban is összeállt már egy program, ami viszonylag kiegyensúlyozott volt, s elég sok javaslatunkat elfogadták. Viszont eltelt két év, s igazodva a különböző politikai csatározásoknak, ideológiai harcoknak megfelelő irányzatokhoz, természetesen ez a program is átalakult.

Mint mondta, amikor végül megnézték a végleges programot, azonnal szemet szúrt az egyes panelekben fellelhető – főként ideológiai alapú – aránytalanság: 

– Ezt rögtön szóvá tettem, s azt a választ kaptam, hogy a delegáció találkozik kormányzati szereplőkkel is, s ez hozza majd a kiegyensúlyozottságot.

A cikk arról is beszámol, hogy Bocskor Andrea két szembetűnő aránytalanságra is felhívta a figyelmet. Az egyik a médiapanel, amelyre csak a balliberális médiumok kaptak meghívást, a másik pedig a művészekkel és civil szervezetekkel való találkozásra meghívottak névsora, melyre többek között hivatalos volt a FreeSZFE Egyesület – melyet egy diák és egy oktató képviselt –, ám az SZFE vezetőségét nem keresték meg. Hangsúlyozta, hogy ha csak az egyik felet hallgatják meg, akkor hibás koncepcióval állhatnak elő akár a modellváltásról is.

 

– Ma találkoztunk a Magyar Rektori Konferencia több rektorával, ezért a bizottság tagjai kénytelenek voltak szembesülni azzal a véleménnyel is, hogy valóban vannak pozitív tapasztalatok az elmúlt évek során azzal kapcsolatban, hogy miként működnek ezek az egyetemek, mi a szerepük a kuratóriumoknak, mi a szerepe az új rendszernek. De sajnos mindez azon a tényen nem változtat, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége nem kapott lehetőséget arra, hogy beszámoljon a pozitív fejleményekről 

– tette hozzá.

Vidnyánszky Attila, az egyetem kuratóriumi elnöke a meghívás hiányát úgy kommentálta, hogy így legalább nem statisztáltak ahhoz a cirkuszhoz, ami az egyoldalú és a valósággal szembesülni nem akaró Brüsszel képvisel kulturális területen is.

– Negatív fordulatnak látom, hogy most már mi sem kellettünk oda, nehogy szembesíteni tudjuk az ott szereplőket azokkal a hazugságokkal, torzításokkal, csúsztatásokkal, amik ott elhangoztak 

– mondta a kuratóriumi elnök. Hozzátette, hogy jelen esetben természetesen a FreeSZFE-ről is szó van.

– Az alternatív színházi világból – ami a magyar színházi szakmának a tizedét sem teszi ki – hívtak meg valakit, míg a magyar kőszínházakból, ami a közönség kilencvenöt százalékát szolgálja ki, senkit.

Megjegyezte: nyilván zavaró lett volna a jelenlétük, hiszen elmondták volna, hogy sehol nincs olyan fejlett színházi struktúra, mint Magyarországon.

 Végezetül pedig kiemelte, hogy egy gittegyletszerűen működő, végtelenül bezárkózó intézményből tettek lépéseket a valódi egyetemi működés felé.

A sajtóbeszélgetésen jelen volt és az egyoldalú magatartást kommentálta Rátóti Zoltán rektor és Szarka Gábor kancellár is. 

Az eredeti, teljes cikket ITT lehet elolvasni. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában