Polgári Piknik

2022.09.09. 06:33

Orbán Viktor új cselekvési tervet vázolhat fel Kötcsén

Címkék#Kötcse

Az idei, 31. kötcsei találkozó több okból is különleges lesz – erről beszélt a Magyar Nemzetnek Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóhelyettese, aki szerint a politikai évadot megnyitó találkozón egy komplex, számtalan közéleti kérdést érintő előadás várható a kormányfőtől.

Orbán Viktor 2021-ben Kötcsén

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

A kötcsei találkozó jelentősége, hogy szűkebb, de abszolút bizalmi körben tudja a kormányfő a számára releváns véleményeket meghallgatni, a reakció­kat szondázni

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóhelyettese.

Mint mondta, Orbán Viktor miniszterelnök évtizedek óta betekintést enged úgy a szélesebben vett nyilvánosság, mint a szűkebben értelmezett, a jobboldalhoz közel álló politikai és gazdasági holdudvar számára a kormányzás aktuális kihívásaiba, a jövőbeni tervekbe és intézkedésekbe.

Kötcse időzítése hagyományosan a tusványosi miniszterelnöki előadás, valamint az őszi parlamenti szezonkezdet közé esik – magyarázta az elemző, aki szerint a mostani találkozó több okból kifolyólag is különleges.

"Klasszikus értelemben vett politikai szünet, uborkaszezon ezúttal nem volt, az orosz–ukrán háború nyomán kialakult rendkívül turbulens nemzetközi helyzet folyamatosan generálta a megoldásra váró problémákat. Emiatt Kötcse a stratégiaalkotás egyik fontos állomása lesz idén, csakúgy, mint 2009-ben volt, amikor Orbán Viktor a centrális erőtér koncepcióját ismertette"

 – mutatott rá Tóth Erik.

A találkozó funkciója ezért az is, hogy a politikai évadot megnyissa, a feladatokat pedig könnyedebb formában rögzítse. Kötcse emiatt a jobboldali politikai közösség sikerének egyik alappillére – hangsúlyozta az elemző.

Arra a kérdésre, hogy milyen témák kerülhetnek szóba az idei polgári pikniken, Tóth Erik elmondta, a tavalyi, 30. kötcsei találkozót a koronavírus-járvány részleges árnyékában, valamint az országgyűlési választásokhoz közeledve rendezték meg. Akkor a kormányfő már részben érintette az Európai Unió fokozatos gyengülését a geopolitikai térben, versenyképességének csökkenését.

Ezek a témák a mostani találkozón is terítékre kerülhetnek, ahogy a 2010 óta hivatalban lévő polgári kormányzás alapvetései is. Orbán Viktor várhatóan szót ejt majd az orosz–ukrán konfliktus bel- és külpolitikai kihívásairól, a küszöbön álló gazdasági válságról és a szankciópárti magatartás helytelenségéről is, amelyet a brüsszeli és a magyarországi baloldal egyes szereplői képviselnek a háború kitörése óta – sorolta Tóth Erik.

Az Alapjogokért Központ igazgatóhelyettese kifejtette, a kormányfő egy új cselekvési terv alapjait is lefektetheti, amelyek a következő két év kormányzásának sarokpontjait is érintik, középpontban az elsődleges célkitűzéssel, a béke mielőbbi elérésével.

Vagyis egy komplex előadás várható az Európai Unió, a világpolitika, valamint a magyar belpolitika releváns témáiról – foglalta össze Tóth Erik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában