ENSZ-közgyűlés

2022.09.21. 07:44

Novák Katalin: a világ női állam- és kormányfői példát mutathatnak (videó)

A nők értenek a válságkezeléshez, anyaként rendelkeznek ezzel a tapasztalattal, és képesek közösségeket összetartani – hívta fel a figyelmet Novák Katalin köztársasági elnök az ukrajnai háborúra is utalva az ENSZ női állam- és kormányfőknek szervezett New York-i fórumán helyi idő szerint kedden.

Forrás: Novák Katalin / Facebook

A női vezetők tanácskozásán Novák Katalin szorgalmazta, hogy a nők lehetőséget kapjanak arra, hogy teljes életet éljenek, ne kelljen választaniuk anyaság és karrier között, és a nők köréből kikerülő vezetők erre is példát jelenthetnek.

Az államfő példaként a magyar családpolitika elemeit említette, amelyek lehetőséget adnak a nők számára. Elsőként említette az együttműködést a férfiak és nők között, ennek részeként a lehetőséget a terhek megosztására azáltal, hogy az anyák mellett az apák, sőt a nagyszülők is otthon maradhatnak és igénybe vehetik a gyermekvállaláshoz kötődő támogatásokat. Második példaként a pénzügyi támogatás lehetőségét említette, azt, hogy a négy- vagy többgyermekes anyák teljes szja-mentességben részesülnek. Megjegyezte, hogy a magyar kormány szeretné ezt kiterjeszteni a háromgyermekes anyákra is. Novák Katalin hozzászólásában harmadik példaként azt emelte ki, hogy a női vezetők példaképek lehetnek a család és karrier összeegyeztetésének megteremtésében.

A női állam- és kormányfők fórumát az ENSZ közgyűlésének előző, valamint jelenlegi elnöke, a magyar Kőrösi Csaba hívta össze. A tanácskozást Helen Clark, Új-Zéland korábbi miniszterelnöke vezette, azon részt vett a világ több tucat országának női vezetője. A felszólalók között volt – a magyar köztársasági elnök mellett – Izland, Banglades, Uganda miniszterelnöke. A fő témák a nemek közötti teljes társadalmi egyenjogúság elérése, ennek módjai, valamint a nők minél teljesebb bevonásának lehetséges társadalmi előnyei voltak. Novák Katalin hivatalos programja szerdán folytatódik New Yorkban, ahol helyi idő szerint kora délután az ENSZ közgyűlésében is felszólal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában