Reformátusok találkozója

2022.06.30. 20:17

Soltész Miklós: a józanságnak kellene felülkerekednie

Olyan helyzetben vagyunk, amikor a józanságnak kellene felülkerekednie - közölte az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a gazdasági, a migrációs helyzetről, az orosz-ukrán háborúról és a genderkérdésről is szólva csütörtökön Tahitótfaluban.

Soltész Miklós a nyugat-európai magyar reformátusok találkozójának megnyitóján összefoglalta a magyar kormány elmúlt 12 éves tevékenységét, a jövőre nézve pedig azt mondta: egyelőre úgy néz ki, "szomorú és kiszámíthatatlan" időszak következik.

Úgy fogalmazott: 2010-ben, amikor átvették a kormányzást, teljes államcsőd volt. Ezért a kormány döntése alapján minden olyan céget, vállalkozást, amely "úgy vette le a hasznát Magyarországról", hogy abban a magyar embereknek nem volt hasznuk, "kiebrudalták". Példaként említette, hogy 2010 előtt a francia cégek által működtetett cafeteria rendszerben több milliárd forintot vittek ki Magyarországról. Most ezekből a pénzekből finanszírozzák például az Erzsébet-táborokat.

Hozzátette, amikor 2 évre bevezettek egy extrapofitadót is, akkor jött az első brüsszeli "támadás", majd a magyar migrációs politika miatt érték újabb támadások Magyarországot.

Soltész Miklós azt hangsúlyozta: már látni "a megszállást, a muszlim inváziót". Párizs egyes kerületeiben és sok más európai városban is látni, hogy "szorul vissza a keresztény világ és terjeszkedik az iszlám".

Majd miután a magyar kormány 2018-ban újra megkapta a kétharmados felhatalmazást, "teljes valójában és lehetetlen módon ránk zúdult ez az őrület, amely teljesen teremtettvilág-ellenes, természetellenes és egyébként azt gondolom, társadalomellenes, ez a gender, LMBTQ" - emelte ki az államtitkár, aki szerint azt nehéz lenne ideológiának nevezni, mert "teljesen megmagyarázhatatlan".

Közölte: ennek kapcsán kapta a magyar kormány a harmadik támadást, mert azt mondta: "ebből elég", a 18 év alatti gyerekeket meg kell védeni. Azóta "teljesen jogtalanul" nem fizetik ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat - jegyezte meg.

Az orosz-ukrán háború kapcsán azt hangsúlyozta, a magyar kormány próbálja megértetni a nyugat-európaiakkal is: Magyarországnak több szempontból - a kárpátaljai magyarok és az ukrajnai menekültek miatt is - fontos, hogy se fegyvert, se katonák ne szállítson a háborúba. Hiszen akkor Kárpátalja "a béke szigete helyett háborús övezetté válna" - hangsúlyozta.

Úgy vélekedett, minél inkább beavatkozik egy katonai szövetség vagy más nagyhatalom a háborúba, azzal nem a békét, hanem a békétlenséget fogják erősíteni.

Az államtitkár azt mondta: a magyar kormányt továbbra is ugyanaz jellemzi, ami az elmúlt 12 évben: a nemzetben való gondolkodás és a kereszténység erősítése.

Felidézte, hogy az elmúlt években több ezer templom szépült meg a Kárpát-medencében, s csaknem 200 új templomot építettek. Ennek kapcsán megjegyezte: Nyugat-Európából ellenkező híreket hallani, például hogyan alakítják át a keresztény templomokat múzeummá, kocsmává vagy mecsetté.

Soltész Miklós úgy vélekedett: a nyugat-európai keresztény egyházak azért "csúsznak vissza" az utóbbi időben a társadalomban, azért veszítik el sorra a hívőket, mert próbálnak "belesunnyogni" napjaink politikailag korrekt világába. Ezért az államtitkár a református találkozó résztvevőitől azt kérte: "merjék felvállalni azt, amit elkezdtek". Merjék felvállalni a mai, ránk zúduló, "teremtettvilág- és természetellenes ideológiákkal szemben" a tanításaikat - tette hozzá.

Az államtitkár köszönetet mondott azért, hogy a többi között Svédországból, Németországból, Franciaországból, Hollandiából, valamint Kárpátaljáról és Erdélyből is eljöttek a Pest megyei Tahitótfaluba, a nyugat-európai magyar reformátusok találkozójára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában