Memóriaromlás?

2022.06.17. 10:20

Márki-Zay Péter hazugságnak nevezte saját kijelentését

A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje márciusban még arról beszélt, hogy az infláció egyértelműen a háború következménye.

„A háború, bocsánat, az is egy hazugság, hogy a háború miatt van infláció”

– fejtette ki megkérdőjelezhető álláspontját az inflációról Márki-Zay Péter szerdán az M1 Ma Reggel című műsorában. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjének kijelentése azért is érdekes, mert márciusban még mostani nyilatkozatának szöges ellentétét nyilatkozta.

A háború miatt lesz mindenféle válság egyébként, de még egyszer: nem énrajtam és nem Orbán Viktoron múlik, hogy például az olajár fölment, hogy a benzinárak megugrottak, az energiaárak tovább ugranak, az infláció iszonyatosan megugrik (…) tudjuk, hogy az élelmiszerárak meg fognak ugrani.

– vélekedett még március 22-én az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Borítókép: Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatót tart, miután leadta szavazatát az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolában kialakított szavazókörben 2022. április 3-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában