2021.09.24. 19:40
Nem találják a kínai denevérekben a SARS CoV-2 vírust a kutatók
Kínai kutatók 142 denevér koronavírust azonosítottak egy nagyszabású tanulmányukban, ám azok közül egyik sincs kapcsolatban a Covid-19 kórokozójával, a SARS CoV-2 vírussal, valamennyi a 2003-ban SARS-járványt (súlyos akut respiratorikus szindróma) okozó koronavírussal áll rokonságban – adta hírül a South China Morning Post című hongkongi napilap.
A Research Square honlapon közzétett tanulmányt, amely még szakértői jóváhagyásra vár, a pekingi Patogénbiológiai Intézet kutatói készítették, akik 2020 januárja, az új koronavírus-járvány megjelenése óta több mint 4700 denevért gyűjtöttek be és vizsgáltak szerte az országból.
A denevéreket tartják a SARS-Cov-2 elsődleges forrásának, bár az állatról emberre kerülés körülményei nem ismertek. Korábbi kínai tanulmányok azt feltételezték, hogy a SARS-CoV-2 olyan denevér-koronavírusokhoz hasonlít a leginkább, amelyek Kanton tartományban a leggyakoribbak.
A kínai kutatók 2016 óta 56 denevér faj több mint 13 ezer egyedét gyűjtötték be és vizsgálták a koronavírus eredetét kutatva.
A szakemberek megvizsgáltak továbbá 102 denevérmintát is, amelyeket a járvány eredetének feltételezett vuhani Huanan piacon gyűjtöttek be. Legújabb vizsgálataik alapján a tudósok azt feltételezik, hogy a SARS-CoV-2 vírushoz legközelebbi vírusok igen ritkák a denevérekben Kínában.
„Ez az első olyan új minta, amelyet a pandémia kezdete óta kínai tudósok jól ismert csoportjától láttam a SARS-szal kapcsolatos koronavírusokról Kínában” – idézte a hongkongi lap Peter Daszak járványökológust, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kínában járt kutatócsoportjának tagja volt. A csoport a járvány eredetét kutatta.
A kínai kutatók úgy vélik, hogy a vírus eredetét a szomszédos országokban kell keresni.
„A SARS-CoV és a SARS CoV-2 vírus ősei az Indokínai-félszigeten keringhetnek vagy még délebbre” – írták.
Az elmúlt hónapokban több olyan denevér-koronavírusra bukkantak Délkelet-Ázsiában, amely az új koronavírussal áll rokonságban.
Egy francia és laoszi tudóscsoport a minap közölte, hogy a
Laosz északi részén lévő mészkőbarlangokban élő denevérékben megtalálták
a világjárványt okozó SARS CoV-2 legközelebbi ismert ősét – emlékeztetett a hongkongi napilap.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg