Járvány

2021.07.28. 15:12

Meghalt az első ukrajnai beteg, aki a delta variánssal fertőződött meg

Orvosok jelezték, hogy a járvány fellángolása várható, mert a Kijevi Rusz megkeresztelésének évfordulóján sok helyütt körmenetet tartottak, amelyen sok, Oroszországból érkezett hívő vett részt.

Az egyik ukrán televízió értesülése szerint Kijevben hat betegnél erősítette meg a laboratóriumi vizsgálat, hogy delta variánssal fertőződtek meg. Közülük négyen megbetegedésük előtt Oroszországban jártak, egyikük belehalt a fertőzés szövődményeibe. A betegek 30-40 év közöttiek.

Orvosok jelezték, hogy a járvány fellángolása várható, mert a Kijevi Rusz megkeresztelésének évfordulóján sok helyütt körmenetet tartottak, amelyen sok, Oroszországból érkezett hívő vett részt. A kijevi Olekszandrivszka kórház igazgatójának szavai szerint mindenki, aki Oroszországból érkezik és koronavírussal fertőzött, már a delta variánst hordozza.

Volodimir Zelenszkij elnök szerdán ugyanakkor bírálta az ukrán főváros vezetését, amiért nem adott ki a járvánnyal kapcsolatos figyelmeztetést a keddi körmenetek résztvevőinek. Az elnök szavai szerint 55 ezren vettek részt a Moszkvához hű ukrán ortodox egyház által szervezett körmeneteken Kijevben, főként idős emberek, akiknek zöme még védőmaszkot sem viselt.

Kijevben eközben már újabb zárlat bevezetésére készülnek.

A Sztrana hírportál értesülése szerint a főváros vezetése már értesítette a vállalatokat, hogy küldjék el az adatait azoknak az alkalmazottaknak, akiknek szükségük lesz speciális igazolványra a közösségi közlekedés igénybe vételéhez. A korábbi szigorított korlátozások idején az ukrán fővárosban csakis ilyen igazolványokkal lehetett használni a közösségi közlekedési eszközöket.

Ukrajnában szerdára kismértékben gyorsult a járvány terjedése, megközelítve a múlt hét hétköznapjainak átlagát. A hivatalos adatok szerint az elmúlt napon 717-tel 2 250 061-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az elhunytaké 15-tel 52 891-re emelkedett, míg egy nappal korábban 27-en haltak meg. Eddig 2 185 339-en gyógyultak meg, ugyanakkor az aktív betegek száma tovább nőtt, 243-mal 11 831-re.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-ei kezdete óta 3 264 715-an kapták meg valamely védőoltás első, 1 817 211-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Kedden 143 328 embert oltottak be az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában