voksolás

2020.06.21. 20:34

Szerbiai választások: bezártak a szavazóhelyiségek

Befejeződtek az önkormányzati, vajdasági tartományi parlamenti és országos parlamenti választások Szerbiában, vasárnap este nyolc órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány 18 óráig a választási bizottság adatai szerint 40,82 százalékos volt.

Négy évvel ezelőtt ugyanebben az időpontban 47,68 százalékos részvételről adott hírt a választási bizottság. A várakozások szerint most 50 százalékos lesz a végleges részvételi arány, míg négy évvel ezelőtt a szavazópolgárok 56 százaléka járult az urnák elé.

A választási bizottság szerint nagyon nyugodt volt a voksolás, nagyobb szabálytalanságot csak néhány helyen észleltek, és a várakozások szerint ott meg is kell majd ismételni a voksolást.

Az első hivatalos adatokra 23 óra körül lehet számítani. A végleges eredményeket csütörtökig kell nyilvánosságra hozni, ám a megismételt választások miatt ez nyilván két héttel eltolódik.

A közvélemény-kutatások eredményei alapján biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) győzelme, sőt az is, hogy a második helyet a jelenlegi kisebbik koalíciós partner, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) szerzi meg.

A háromszázalékos parlamenti küszöböt a feltételezések szerint hat szerbiai párt lépi át. A nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem a háromszázalékos küszöb elérésétől függ: a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt anélkül, hogy el kellene érnie a 3 százalékot. Egy néhány hónapja elfogadott törvénymódosítás szerint a természetes küszöb meghatározásakor a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak.

A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) öt mandátum megszerzését tűzte ki célul.

A pártelnökök voksuk leadásakor egybehangzóan azt mondták: jó eredményre számítanak.

Háromszintű választást a legutóbb négy éve tartottak a nyugat-balkáni országban.

A valamivel több mint 6,5 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár összesen 21 lista közül választhatott országos szinten, a vajdasági tartományi parlamentbe jutásért pedig 9 lista indult, emellett Szerbia szinte minden önkormányzatában választást tartottak, kivéve a fővárosban, Belgrádban, ahol a legutóbb két éve járultak az urnák elé a lakosok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában