Ország-világ

2020.06.28. 16:04

Kiváló szakembereket cserélt le a járvány alatt a volt jobbikos polgármester Egerben

Fél tucat cégvezetőtől és több mint 25 önkormányzati alkalmazottól vált meg.

Egerben óriási felháborodást váltott ki, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzetet kihasználva, Mirkóczki Ádám volt jobbikos polgármester egymaga döntött arról, hogy eladja a város ikonikus épületét, a 300 éves Senator-házat. Nemcsak erről határozott azonban a városvezető, hanem emellett még egy sor megdöbbentő döntést is hozott – erről beszélt a Magyar Nemzetnek az egri Fidesz–KDNP frakcióvezetője.

Oroján Sándor elmondta: ezzel a polgármester a veszélyhelyzet utolsó napjaiban tovább építette mutyi birodalmát. Szavai szerint Mirkóczki Ádám összesen 180 olyan döntést hozott, amelyeknek semmi köze nem volt a koronavírus-járvány elleni védekezéshez,

pusztán arról volt szó, hogy a politikus visszaélt a veszélyhelyzet adta rendkívüli jogköreivel.

Ezek a döntések leginkább a személycserékről szóltak és a pénz körül forogtak. Fél tucat cégvezetőtől és több mint 25 önkormányzati alkalmazottól váltak meg Egerben az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány árnyékában úgy, hogy korábban az elbocsátások tervét a polgármester tagadta.

A távozó munkatársak között voltak több, tíz éve ott dolgozó kiváló szakemberek is, ráadásul ez a döntéssorozat több mint 40 millió forintjába kerül majd a városnak – emelte ki a kormánypárti politikus.

Szerinte mindez azért is megdöbbentő, mert közben a polgármester egy személyben döntött arról, hogy pénzhiány miatt 16 civil szervezet nem kap támogatást a várostól. Hozzáfűzte: így többek között az autista gyermekekre és a beszédhibás gyermekek alapítványára nem szán támogatást a polgármester, aki ugyanakkor határozott a közétkeztetési díj emeléséről is, így drágább lesz a tízórai és a menzás ebéd.

Mirkóczki Ádám emellett döntött nyolc önkormányzati telek eladásáról, ahol jól járnak a vevők, az egyik esetben például a vásárlónak csak öt év alatt kell kifizetnie a vételárat. Döntés született arról is, hogy Eger városfejlesztő cégét, amely a helyi fejlesztéseket koordinálja több milliárd forint értékben, az alá az Evat Zrt. alá pakolta, amelyiknek vezetője Koltai Zsolt, a jól ismert hajdú-bétes ember. Ő az, aki tagja volt a Széchenyi Bank igazgatóságának, amelynek több szereplőjét a napokban őrizetbe vették gazdasági bűncselekmény gyanújával – fogalmazott Oroján Sándor. Szerinte Mirkóczki Ádám e döntése negatív hatással lesz a város beruházásaira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában