tragédia

2019.11.26. 12:17

Több francia katona meghalt Maliban

Összeütközött két helikopterük a dzsihadisták elleni hadműveletben.

A francia elnöki hivatal, az Élysée-palota közleménye szerint a baleset hétfő este történt.

Emmanuel Macron francia államfő közölte, hogy a legnagyobb tisztelettel adózik az áldozatok emlékének, akik a terrorizmus ellen harcoltak a Száhel-övezetben.

Párizs 2013-ben küldött katonákat Maliba, miután az ottani államcsínyt követően dzsihadista csoportok foglalták el az ország északi és középső részét, és a főváros, Bamako felé nyomultak.

2014 óta Franciaország mintegy 4500 katonájával vesz részt a Száhel-övezet öt országában – Maliban, Csádban, Burkina Fasóban, Nigerben és Mauritániában – zajló Barkhane fedőnevű nemzetközi hadműveletben, hogy megtisztítsa a térséget az ott tevékenykedő dzsihadistáktól. Ez Franciaország legnagyobb tengerentúli katonai missziója.

A régióban állomásozó több ezer ENSZ-békefenntartó és francia katona jelenléte dacára az al-Kaida nevű terrorszervezethez és az Iszlám Államhoz köthető iszlamista csoportok az utóbbi időben ismét erőre kaptak, és rendszeresen hajtanak végre támadásokat a mali és a francia hadsereg, illetve az ENSZ-erők ellen.

Egy héttel ezelőtt a mali hadsereg 24 katonája elesett és 29 megsebesült a dzsihadisták támadásában. Az iszlamista szélsőségesek közül 17 meghalt, néhány fogságba esett.

Elemzők szerint az Európa nagyságú sivatagos nyugat-afrikai területen a dzsihadisták létszáma messze nem ér fel a nemzetközi erőkével, de helyismeretük miatt, illetve annak köszönhetően, hogy könnyen elvegyülnek a helyi lakosság között, veszélyt jelentenek.

Ezek is érdekelhetik