tisztújítás

2019.07.06. 18:42

Kendernay Jánost választották az LMP társelnökének

Női társelnököt nem tudott választani a kongresszus, mivel nem érkezett érvényes jelölés, így a poszt betöltőjéről hatvan napon belül kell határoznia a pártnak.

Kendernay Jánost választotta meg társelnökének az LMP a szombati, rendkívüli tisztújító kongresszusán – az új vezető és az elnökség további tagjai sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be.

Kendernay János tavaly óta az LMP elnökségi tagja, nemzetközi kapcsolatokkal, diplomáciával és európai ügyekkel foglalkozik. A férfi társelnöki pozícióért versenyre kelt még Ferenczi István kispesti önkormányzati képviselő is. Az országos elnökség titkári posztját ezután is Kanász-Nagy Máté tölti be.

Az elnökség további tagja Szabóné Szendefy Mária, Fábián Krisztina, Ferenczi István, Németh Ákos, Hanák Gábor és Pitz Dániel.

Kendernay János a sajtótájékoztatón elmondta: az új elnökség három kérdésben kapott „erős mandátumot”: egyrészt a párt belső struktúrájának átalakításában úgy, hogy egy „könnyedén mozgó, döntésképes pártalakulat” jöjjön létre.

Emellett erősíteni kell az LMP zöldpárti jellegét, amelyre meggyőződése szerint Magyarországon szükség van, illetve segíteni kell a párt felkészülését az őszi önkormányzati választásokra.

Kanász-Nagy Máté ezt azzal egészítette ki: az új vezetés feladata a belső problémák kezelése, és egy olyan új alapszabály elkészítése, amely ezt a célt szolgálja.

Az LMP azért tartott teljes tisztújítást, mert május 26-án éjszaka a párt teljes elnöksége lemondott a rossz európai parlamenti választási eredmény miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában