Bajnokok Ligája

2024.03.12. 10:31

Mire megy a Barca öt sérült klasszisa nélkül?

Óriási mérkőzések várhatóak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek keddi visszavágóin, ahol a Barcelona 1–1-es döntetlen után fogadja a Napolit, az Arsenal pedig 1–0-s hátrányból a Portót. A több hiányzóval is küzdő katalánok edzője, Xavi meglepő választ adott arra a kérdésre, hogy melyik futballistát fogadná el csapatában a nápolyiaktól.

MW

Robert Lewandowski, a Barcelona (j2) és Amir Rahmani, a Napoli játékosa (b2) az SSC Napoli-FC Barcelona mérkőzésen

Forrás: MTI/AP

Fotó: Gregorio Borgia

A BL-ben a legjobb nyolc közé jutott címvédő Manchester Cityhez, Real Madridhoz, Bayern Münchenhez és Paris Saint-Germainhez újabb csapatok csatlakozhatnak kedden, de a továbbjutásra esélyesnek tartott gárdák közül az Arsenalnak és a Barcelonának is nehéz dolga lesz a keddi visszavágókon. Egyik párharc sem dőlt el a három héttel ezelőtti első találkozón, hiszen a londoniak az utolsó pillanatban kapott góllal 1–0-ra alulmaradtak Portugáliában, míg Nápolyban 1–1-es döntetlen született – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. A két csapat közül az angolok várhatják kedvezőbb előjelekkel a keddi összecsapást.

Francisco Conceicao, a Porto (j) és Kai Harvetz, az Arsenal játékosa (j2) a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, FC Porto–Arsenal mérkőzésén a portói Dragao Stadionban 2024. február 21-én
Fotó: Luis Vieira / Forrás: MTI/AP

Hatékonyabb lenne az Arsenal

Az Ágyúsok múlt szombaton az élre álltak az angol bajnokságban, s a vasárnapi Liverpool–Manchester City rangadó (1–1) után is ott maradtak. Az Arsenal tavaly hét év után tért vissza a BL-be, és Mikel Arteta vezetőedző irányításával csoportelsőként jutott tovább a tizenhat közé. A csapat az utóbbi kilenc meccséből nyolcat megnyert, a portói találkozó volt az egyetlen kivétel – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. Ebben az időszakban öt mérkőzésen is négy vagy több gólt szereztek a londoniak, és most is legalább kettőt kell lőniük ahhoz, hogy a rendes játékidőben kiharcolják a továbbjutást. A portugáliai első meccsen nem volt kaput eltaláló kísérletük.

Néhány dolgon változtatni fogunk azért, hogy eredményesebbek legyünk az előző mérkőzésen látottakhoz képest. Topcsapatokkal kell szembenéznünk a Bajnokok Ligájában, de a második mérkőzés mindig esélyt ad arra, hogy jobban játszunk

– árulta el a meccs előtt az angolok edzője Mikel Arteta. Az Arsenal az utóbbi hét BL-szereplése során – a 2010/11-es szezontól 2017-ig – rendre a tizenhat között búcsúzott, az utolsó kieséses párharcot pedig, amelyet megnyert, mégpedig összesítésben 6–2-re, éppen a Porto ellen vívta a 2009/10-es idényben, ugyanebben a szakaszban. 

Xavi varázslatos estére számít

A másik keddi mérkőzésen a spanyol és az olasz bajnokság címvédője csap össze Barcelonában. Hazai környezetben egyik csapat sem szerepel úgy, mint az előző idényben, a nápolyiak ráadásul BL-indulást jelentő helyen sem állnak a Serie A-ban, és már a harmadik vezetőedzőt fogyasztják az idényben. A Barcelona múlt péntek este a Mallorca csapatát fogadta a spanyol bajnokságban és a katalánok végül csak egy soványka egygólos győzelmet értek el a vendégcsapat ellen – írta meg az Origo. A Barcelona a harmadik helyen áll a spanyol bajnokságban, de már biztos, hogy trénerük, Xavi Hernández a szezon végén távozik posztjáról.

Ez a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése. Motiváltak és izgatottak vagyunk, hiszen négy éve nem jutottunk negyeddöntőbe a BL-ben. Nagyon erős rivális ellen kell pályára lépnünk, amely tavaly olasz bajnok tudott lenni. Remélem, varázslatos este lesz a Barcelona szurkolóinak

– nyilatkozta a spanyolok edzője.

A Barcában Ferran Torres, Frenkie de Jong, Pedri, Alejandro Balde és Gavi sem játszhat sérülés miatt. Arra a kérdésre, hogy kit látna szívesen a Barcelonában, a spanyolok mestere meglepő választ adott:

Stanislav Lobotka nevét mondanám. Ő hátulról építi a játékot, és szinte sosem veszti el a labdát. Szerintem megvan a kvalitása, hogy egy Barcelona szintű klubban játsszon

mondta el a szlovák középpályásról Xavi. A Barcelona eddig tíz kieséses párharcot vívott olasz ellenféllel a BL-ben, és a mérlege felemás, öt továbbjutással és öt kieséssel. 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Arsenal (angol)–FC Porto (portugál) 21.00

FC Barcelona (spanyol)–SSC Napoli (olasz) 21.00

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában