2021.05.12. 16:35
Több mint ezer labdarúgónak segített a FIFA
Több mint ezer olyan labdarúgó kapott anyagi segítséget a nemzetközi szövetségtől (FIFA), aki nem kapta meg a fizetését a klubjától.
A FIFA által nyilvánosságra hozott adatok szerint 2015 júliusától tavaly júniusig 5 millió dollárt (1,5 milliárd forintot) osztottak szét a profi játékosok nemzetközi szakszervezetével (FIFPro) közösen létrehozott pénzügyi alapból.
Az 1089 beérkezett kérelemből 1005-öt hagytak jóvá, ami 36 szövetség 109 klubját érintette.
Az összegből azok részesülhettek, akik nem kapták meg a fizetésüket, és erre nincs is lehetőségük, mert klubjuk fizetésképtelenség miatt megszűnt.
Erre a célra a jövő év évéig összesen 16 millió dollárt különített el a FIFA.
„Tudjuk, hogy ez az intézkedés csak a rendszerszintű probléma egy részét oldja meg. A játékosok által benyújtott igények 60 millió dollárt tesznek ki”
- mondta a FIFPro jogi igazgatója, Roy Vermeer.
A legtöbb igény a kontinensek közül Európából (706), az országok közül pedig Görögországból (291) érkezett. Malajziából 147-en, Törökországból 138-an, Uruguayból 76-an, Oroszországból 69-en, Romániából 65-en, Portugáliából 48-an, Szerbiából 42-en, Guatemalából 41-en, Peruból 26-an, Bolíviából pedig 25-en kértek segítséget.
Forrás: MTI
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg