ITF

2020.06.26. 15:47

Elmarad a Davis-kupa madridi döntője

A magyar válogatott is a novemberi torna résztvevői között volt.

A magyar szövetség közösségi oldalán megerősítette, hogy idén nem kerül sor a nemzeti csapat történelmi bemutatkozására, mert a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) – a Fed Kupa budapesti fináléjához hasonlóan – a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztotta a madridi DK-döntőt is. A magyar csapat így csak 2021-ben mutatkozhat be az újjászervezett sorozat végjátékában.

A párharc nagy izgalmakat hozott, a hazaiak 1-2-es állásból fordítva, Balázs Attila és Fucsovics sikerével nyerték meg a párharcot a Főnix Csarnokban.

A magyar válogatott 2021-ben a világ legjobb együtteseivel küzdhet majd meg a 18 csapatos madridi DK-döntőben – ahol minden résztvevő csapat 172 millió forintnak megfelelő összeghez jut -, míg a vesztes Belgium osztályozót vív a bennmaradásért. A márciusi sorsoláson Köves Gábor kapitány együttese a horvátokat és az ausztrálokat kapta ellenfélül a D csoportban.

A tavaly megreformált Davis Kupa új „időszámításának” második fináléjára november 23. és 29. között került volna sor a madridi Caja Magica komplexumban. A résztvevők közül 12 válogatott – köztük a magyar – a selejtezőből érkezett, hozzájuk csatlakozott a tavaly elődöntős Kanada, Nagy-Britannia, Oroszország és Spanyolország, valamint a szabadkártyás Szerbia és Franciaország.

A Davis Kupa-döntő csoportjai:

A csoport: Spanyolország, Oroszország, Ecuador

B csoport: Kanada, Üzbegisztán, Svédország

C csoport: Franciaország, Nagy-Britannia, Csehország

D csoport: Horvátország, Ausztrália, MAGYARORSZÁG

E csoport: Egyesült Államok, Olaszország, Kolumbia

F csoport: Szerbia, Németország, Ausztria

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában